hirdetés
ehezo-szegeny-gyerekek-tv-musor-1000x583.jpg

4,5 milliós tűzhely vásárlását javasolták egy napi 2000 forintból élő brit családnak a netezők

Sokan kiakadtak az okoskodó, de haszontalan tanácsokon, amiket egy tévéműsorban bemutatott szegény, éhező gyerekeknek szántak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 04.


hirdetés

Váratlan megjegyzéseket írtak az internetezők a Channel 4 brit tévécsatorna riportjára, amiben szegény, éhező gyerekeket szólaltattak meg.

Az Egyesült Királyságban jelenleg 4 millió gyermek él szegénységben. A Dispatches című műsorban bemutatták, hogyan telnek a mindennapjai azoknak, akiknek csupán pár font a napi betevő és spórolniuk kell azzal a kevés ennivalóval is, amijük van.

A műsor több előzetest is kiadott a teljes adásból, amit megosztottak közösségi oldalaikon. Az egyik ilyen klipben egy Cameron nevű kisfiú beszél arról, hogy az ő családjuk megélhetése nagyban függ egy ételbank adományaitól, akik segítenek nekik feltölteni a hűtőt. Cameronnak még két húga van, Caitlin és Casey, így a háromgyerekes családnál nagyjából minden falat számít.

"Próbálunk keveset enni egy nap, annak ellenére, hogy a legtöbben nagyon éhesek vagyunk. Óvatosan kell bánnunk az ennivalóval"

hirdetés

- mondja Cameron a videóban.

Ebből kiderül, hogy a gyerekek nagyon is tisztában vannak azzal, hogy azért kényszerülnek az élelmiszerbank adományaira, mert nincs elég pénzük arra, hogy enni- és innivalót vegyenek maguknak. Már ők is tudják, milyen nehéz az élet pénz nélkül.

"Szeretném, ha azok az emberek is megértenék ezt, akiknek több pénzük van. A gazdagabbak tudnak segíteni a szegényebbeken, mert mind egyenlők vagyunk"

- mondja Cameron húga.

Egy másik előzetesben a 8 éves Courtney beszél a családja megélhetési nehézségeiről. Nekik csupán naponta 5 font, azaz 2000 forint jut, kabátban alszanak, mivel nincs fűtés, és szintén gyakran járnak élelmiszerbankba, hogy ételhez jussanak.

"A karácsony necces lesz. Attól tartok, hogy nem nagyon fogunk ajándékot kapni"

- mondja a kislány, aki saját bevallása szerint édesanyjáról és kisöccséről is gondoskodik.

A Twitteren rengetegen megsajnálták ezeket a gyerekeket, de

sajnos voltak olyanok is, akik úgy gondolták, az ő pofonegyszerű tanácsaikkal meg lehet oldani a nehéz helyzetben lévő családok problémáit.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
dan-diakok-kihules-halal-tuleles-1000x569.jpg

„Mindenki csak sikoltozott” – órákig állt a szívük a jéghideg tóba esett diákoknak, de mindannyian túlélték

Döbbenetes történet egy dán diákcsoportról, akiknek 6 órán keresztül nem vert a szívük, miután kihűltek, csodálatos módon mégis sikerült visszahozni őket a halálból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 03.


hirdetés

Kis híján tragédiába fulladt egy iskolai kirándulása Dániában még 2011-ben, amikor hét tinédzser jéghideg vízbe esett és megállt a szívük. Órákig halottnak hitték őket, később hihetetlen módon mindannyian visszatértek az életbe. Történetükről a BBC számolt be, miután két túlélővel beszélgettek a baleset helyszínén.

2011 februárjában egy 23 fős dán diákcsoport a Præstø-fjordnál kirándult, amikor a végzetesnek hitt baleset történt. Szeles, hideg idő volt, a víz is vadul hullámzott. A kamaszok egy csónakban eveztek, amikor az felbordult a tó közepén, és minden benne ülő beleesett a jéghideg vízbe. Az egyik lány, Katrine a csónak alá került, de az igazi rémálom akkor kezdődött számára, amikor felküzdötte magát a víz felszínére.

"Mindenki csak sikoltozott, látni lehetett a pánikot az embereken. A tanár azt mondta, úsznunk kell, különben meghalunk"

- emlékezett vissza a BBC riportjában, amelyben el is sírta magát, amikor újra azon a helyen volt, ahol majdnem meghalt.

hirdetés

A víz csak 2 fokos volt, a diákok pedig több száz méterre voltak a parttól, így nem voltak túl jók a kilátásaik. Az egyik fiú, Casper nem is tudott úszni, de az egyik társa a segítségére sietett. Nem sokkal később azonban

a fiúnál beállt a klinikai halál, annyira kihűlt a jéghideg vízben. Casper szíve megállt, csakúgy mint hat másik gyereknek, így gyakorlatilag már halottak voltak.

Katrine maradt még egyedül életben, aki az extrém kihűlés ellenére nagy nehezen elúszott a partig. Ezután egy erdőben találta magát, ahol elveszett, ráadásul mivel semmi erő nem volt a lábaiban, mozogni sem tudott könnyen.

"Újra és újra elestem, és akkor abban a pillanatban arra gondoltam: oké, most fogok meghalni."

Ekkor azonban szerencsére meglátott egy férfit, és ahogy csak tudott, kiabálni kezdett neki. Végül ő hívott segítséget a bajba jutott diákoknak. Mentőhelikopter érkezett hozzájuk, a férfi pedig egyfolytában csak azt ismételgette a mentőknek, hogy "mindannyian meghaltak".

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
D2RPg0dXcAEYFFAl.jpg

„Nagyon megalázó volt” – elvették a szépségkirálynő koronáját, miután kiderült, hogy elvált anyuka

Miss Ukrajna jogi lépéseket tesz a Miss World szépségverseny ellen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 30.


hirdetés

A 24 éves Veronika Didusenkót 2018-ban választották Miss Ukrajnának, de négy nappal később megfosztották a koronától, mert kiderült, hogy elvált, és egyedül neveli kisfiát.

A verseny győzteseként őt illette volna a megtiszteltetés, hogy képviselje országát a Miss World döntőjén, de megtiltották, hogy részt vegyen, és egy másik lányt küldtek a helyére.

Veronika szerint az Egyesült Királyság tulajdonában álló Miss World versenysorozat vezetői megsértették a 2010. évi esélyegyenlőségi törvényt, és felszólította őket, hogy változtassanak elavult szabályaikon – írja a The Sun.

hirdetés

„Nagyon megalázó volt, amikor kizártak. Fel voltam háborodva. Vissza kellett adnom a címet, a koronát és a nyereményt is” – mondta az egyedülálló anyuka.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
hirdetés

 

Veronika Didusenko (@veronika_didusenko) által megosztott bejegyzés,

Úgy gondolja, hogy nem szabadna, hogy egy versenyben azért ítéljék el, mert van egy kisfia a volt házasságából, ami tönkrement az évek során.

Az ügyvédje Ravi Naik szerint ez egyértelműen egy megkülönböztetési eset.

A verseny vezérigazgatója, Julia Morley elmondta, hogy ezek a szabályok kizárólag a gyermekek jólétére vonatkozik.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
szek.jpg

Újabb őrült kihívás terjed a neten: fel tudsz emelni egy ülőkét a fal mellől?

A jelek szerint nem is olyan könnyű megcsinálni. Egy videó alapján a látszólag egyszerű feladat komoly nehézséget jelent a férfiaknak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 29.


hirdetés

Újabb "érdekes" kihívás terjed a neten. Most éppen egy ülőkét kell felemelni a fal mellől.

A feladatnak vannak szabályai is:

a fal mellől hátralépegetve kell megállni, majd fejjel megtámaszkodni, és az ülőkét megfogva fel kell egyenesedni.

Látszólag igen egyszerű a dolog, ám, ahogy az alábbi videóból is kiderül, van benne nehézség - elsősorban a férfiaknak. Úgy tűnik, hogy nekik nincs elég helyük arra, hogy a mellkasukhoz szorított ülőkével együtt felálljanak.

hirdetés

VIDEÓ: Így kell megcsinálni az ülőkeemelést


KÖVESS MINKET:






hirdetés
malacok.jpg

Ha nem főznénk/sütnénk meg őket, ilyen sokáig élnének a háziállatok

10-20 évig is elélhetnének a természetben, ha nem vágnák le őket pár hónaposan vagy évesen.
Németh Csilla írása, fotók: Pixabay - szmo.hu
2019. december 03.


hirdetés

Néhány nappal ezelőtt felmerült bennem a kérdés, hogy vajon meddig élnének a haszonállatok természetes körülmények között, ha nem kerülnének vágóhídra. Valójában egy ártalmatlan viccelődés gondolkoztatott el a témáról, amiben játékosan megfenyegettem a hároméves mentett házi kacsánkat, hogy ha tovább csipkedi a lábamat, akkor bizony meg fogom főzni. Mire egy családtagom rögtön rávágta, hogy ahhoz ő már túl öreg. Általában a kacsákat nem sokkal egy hónapos koruk után levágják, szóval a miénk már matuzsálemnek számítana egy farmon a maga három évével.

Úgyhogy gondoltam egyet, és rákerestem az interneten, vajon meddig élnének a haszonállatok természetes körülmények között.

Persze maga a „természetes körülmények között” is külön kérdéseket vet fel, hiszen ezek az állatok kifejezetten arra lettek tenyésztve, hogy speciális bánásmód mellett egy-egy olyan tulajdonságuk vagy képességük erősödjön meg, amit az ember aztán hasznosítani tud – tejtermelés, gyapjúnövesztés, izomzat, vagy éppen a lerakott tojások mennyisége.

hirdetés

Ha az emberek magukra hagynák őket, valószínűleg tömegesen pusztulnának el, és a megmaradt állományt is komoly fertőzésveszély fenyegetné – de ettől most tekintsünk el, és feltételezzük egyszerűen a haszonállatok háziállatként való tartását.

Vajon meddig élnének ilyen körülmények között?

Erre a kérdésre meglepően nehéz volt választ találni. A legtöbb weboldal inkább azzal foglalkozik, milyen korban érdemes levágni az állatokat, a természetes élettartamukról már sokkal kevesebb szó esik. Végül a Four Paws oldalán találtunk egy összefoglalót arról, hogy meddig élnének, illetve mikor kerülnek vágóhídra a különböző haszonállatok.

SZARVASMARHA

A szarvasmarha várható élettartama a 20 évet is elérheti. Ezzel szemben a tejelő teheneket 5 évesen, a tenyészbikákat 3 évesen, a vágómarhákat másfél-két évesen, a borjakat pedig 8 hónapos koruk előtt levágják.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!