hirdetés
alien-ridley-scott.jpg

40 év után elárulta, hogyan szúrta el MAJDNEM az Alien mellkasból kimászós jelenetét Ridley Scott

Már az is elképesztő, hogy a kultikus sci-fi negyven éves. Erre kiderül, hogy a legfontosabb jelenetét majdnem elsinkófálták...
Independent - szmo.hu
2019. május 25.


hirdetés

Négy évtizede riogat minket a filmtörténelem talán legtökéletesebben megtervezett, földönkívüli szörnye, az Alien (az 1979-ben készült, első film magyarul A nyolcadik utas: a Halál címen futott). A tulajdonképpen egyetlen alapötletre épülő kultfilm négy részt élt meg Sigourney Weaver főszereplésével, és további kettő folytatást, azaz tulajdonképpen előzményfilmet, és mindegyik olyan elképesztő siker volt, hogy gyaníthatóan messze van még a vége.

Az ikonikus első rész 40. születésnapja alkalmából a rendezője, Ridley Scott interjút adott a The Hollywood Reporternek, és a jeles évfordulón úgy döntött, elárulja:

majdnem romba döntötte az egész filmet, ugyanis hishíján elszúrta a híres jelenetet, amikor a szörny először mászik ki a legénység egyik tagjának a mellkasából.

"Négy vagy öt kamera volt beállítva aznap, annyi szögből vettük fel. Rengeteg lámpa, gépek, amik a művért meg a nyálkát fröcskölték szét. Szegény John Hurt órák óta feküdt az asztalon, a maszkmesterek által készített nehéz műmellkas a hasán, rajta a póló, ugye ott bújt volna ki a szörny.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
hiperkarmaakusztik.jpg

Bérczesi Robi: Szeretek egy szál gitárral játszani

A hiperkarma különleges, akusztikus koncerttel készül a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Erről kérdeztük Bérczesi Robit, a zenekar frontemberét.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2019. augusztus 21.



A hiperkarma igen sűrű évet tudhat maga mögött: év elején jelentette meg ötödik, Napsütötte rész című lemezét, végig turnézták a tavaszt és a fesztiválokat, Bérczesi Robi Artisjus-díjat kapott dalszövegeiért és kiadta az Én meg az Ének című életrajzi regényét is. Most pedig augusztus 24-én egy különleges, akusztikus koncertre is készülnek a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

- Idén az ötödik lemezetek, a Napsütötte rész mellett megjelent az életrajzi könyved is, amiben nagyon őszintén meséltél az elmúlt tíz évről. Milyen érzés most, hogy a könyv megírásakor kibeszélted magadból ezeket a dolgokat és kitártad azokat olvasók elé?

- Jó érzés volt kiadni magamból ezeket a dolgokat, így olyan, mintha tiszta lappal új életet kezdenék. Persze, így is maradtak árnyékos részek a történetben, de korántsem annyi, mint régen.

- A Napsütötte rész sokkal éneklősebb, vidámabb, mint az előző lemezek. Te is most már inkább így tekintesz az életre?

- Azért ezek a "vidám" dalok is csak a hiperkarma eddigi stílusához képest vidámak, amúgy komoly témákat feszegetnek ezek is, de valóban jóval felszabadultabban, mint az eddigiek.

- Könnyebben megszólalnak ezek a dalok akusztikus változatban? Hogyan alakítjátok ilyenkor a repertoárt?

- Igen, az új dalok akusztikus változatait jóval könnyebb kidolgozni, mint pl. az Amondóét, amit nem is fogunk előadni ezen a koncerten. Általánosságban véve a 2. és a 3. albumunk az, amelynek a dalai kevésbé adják meg magukat akusztikusban.

- Az utóbbi időben egyre többször hallani téged akusztikus felállásban, az Én meg az Ének 2. kapcsán is. Miben másak számodra ezek a koncertek, mint a megszokott, „hangos” koncertek?

- Szeretek egy szál gitárral játszani, nagyobb szabadságot ad, mint a zenekari felállás, és amióta egy vokálpedált is bevetettem, olyan, mintha külön vokálénekesek is kísérnének.

- Csak hiperkarma számok lesznek, vagy az Én meg az Ének dalaiból is játszotok majd?

- Kizárólag hiperkarma számokból áll a repertoár.

- A hiperkarma 20-ig ez lesz az utolsó budapesti koncertetek. Mivel telik majd számodra az év hátralévő része?

- Új dalokat jelentetünk meg a készülő 6. stúdiólemezünkről, én személy szerint továbbra is egy szál gitározom, és a hiperkarmával is vállaltunk néhány vidéki koncertet. Ezen kívül próbálunk ezerrel az Arénára, ritkán, vagy még soha nem játszott dalokkal, érdekességekkel készülünk.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
baratok-kozt-epulet-matyas-kiraly-ter.jpg

Egy korszak lezárul: a Barátok közt 20 év után már késő délután képernyőre kerül

Jó hír viszont, hogy az új részeket a korán és későn tévézők is elcsíphetik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Sokak esti rutinja változhat meg némiképp szeptembertől, ugyanis a hamarosan 21 éves születésnapját ünneplő Barátok közt ősztől új időpontokba kerül.

Az 1998. október 16-a óta futó széria az RTL Klub egyik legrégebbi és legnépszerűbb sorozata és indulása óta a főműsoridőben láthatták a nézők, aki pedig lemaradt az aktuális részről, az RTL Magyarország egy másik csatornáján visszanézhette.

Jelenleg 21:10-től látható, azonban az őszi műsorrend nyomán ezentúl más időpontokban találkozhatunk a Mátyás király tér lakóival - adta hírül a SorozatWiki, akik számára az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága is megerősítette a változás hírét.

Szeptember 2-től késő délután és késő este vár a Barátok közt: a friss részek hétköznap negyed 6 körül, a Híradó előtt kerülnek adásba és negyed 11 körül újra levetítik őket.

A főműsoridőben a Híradó mellett a Fókusz és a Drága örökösök megy majd, a 9-es sávot pedig a csatorna 1-én induló új realityje, a Love Island kapta.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
DBOGI20190820035.jpg

Nagy Feró életműdíjat kapott, a Halott Pénz és Rúzsa Magdi is nyert - átadták a Petőfi Zenei Díjakat

Pápai Joci újabb elismerést zsebelt be Az én apám című dalával, de a Follow The Flow és a Bagossy Brothers Company sem ment haza üres kézzel a Strand Fesztivál nyitónapján megtartott díjátadóról.
MTI, Fotó: Bodnár Boglárka/MTI - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Tizenkét kategóriában már a negyedik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat a Zamárdiban tartott Strand Fesztivál nyitónapján kedd este. Több jelöltet a Petőfi Rádió 2018. március 1. és 2019. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala közül választotta ki egy százfős, elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló szakmai grémium.

Az év zenekarára, az év női és férfi előadójára, az év videoklipjére és az év akusztikus koncertjére június 18. és augusztus 12. között szavazhatott a közönség és a szakmai testület. A végeredménybe a szakmai zsűri és a közönség szavazatai 50-50 százalékban számítottak bele.

Az év zenekara a Halott Pénz, az év női előadója Rúzsa Magdi, az év férfi előadója Ákos lett.

Az év videoklipjének a Follow The Flow Nem tudja senki című dalának videoklipjét, az év akusztikus koncertjének pedig a Bagossy Brothers Company tavaly november 5-ei koncertjét választották.

Az életműdíjat Nagy Feró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere kapta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-22.jpg

„Láttam apámat a halála előtt” - sérülékenységét fedi el humorral a Deadpool sztárja, Ryan Reynolds

A színész karrierje tanmese arról, hogy kitartással milyen messzire lehet jutni. Egyébként meg egy hatalmas troll, aki önmagát sem kíméli.
Szajki-Vörös Adél, fotók: Instagram - szmo.hu
2019. augusztus 24.



A szuperhős-univerzum igazi vérfrissítése volt a Deadpool 2016-ban, majd nem véletlenül készült el tavaly a második rész sem (sőt, már az újabb folytatást is bejelentették az alkotók). A vagány, cinikus humorú héró azonban Ryan Reynolds alakítása nélkül papírmasé-figura maradt volna. A színész annyi energiát, lazaságot és humort vitt bele a karakterbe, amit kevés más színész tudott volna ilyen elegánsan megoldani. Most sorra vettük, milyen érdekességeket érdemes tudni Reynoldsról, a celeb-social media legnagyobb trolljáról.

Majdnem abbahagyta a színészetet

‪Happy Birthday to me. Or as Dad used to affectionately say, "the condom broke."

2.2m Likes, 26.2k Comments - Ryan Reynolds (@vancityreynolds) on Instagram: "‪Happy Birthday to me. Or as Dad used to affectionately say, "the condom broke.""

Az 1976-os születésű Reynolds a pályája elején nem igazán halmozta a sikereket. A kanadai származású Ryan először gyerekszínész volt, majd a kilencvenes években rengeteg felejthető tévésorozatban játszott, illetve tehetségéhez képest pici szerepeket kapott érdekes mozikban, például Glenn Close oldalán a Ha hallgattál volna című 1995-ös filmben, illetve a CBS berkeiben készült Hidegvérrel című drámában. Az áttörés azonban nem történt meg, így a színésznek elege lett, és úgy döntött, felhagy a színészkedéssel. Ekkor történt a sorsszerű fordulat, ami visszarántotta a film világába.

Ajtó nélküli kocsival járt

Vancouverben Reynolds egy éjjel összefutott egy színészkollégájával, Chris William Martinnal, akinek feltűnt, hogy Ryan mennyire kétségbeesett, ezért azt mondta neki: pakoljon össze és menjen vele Los Angelesbe. Így is lett: egy olcsó motelben szálltak meg az angyalok városában, ahol

Reynolds dzsipje az első éjszakán legurult egy lejtőn és majdnem töktropára ment. Az elkövetkező négy hónapban a színész így ajtó nélkül használta a kocsit.

1997-ben aztán melléállt a szerencse: megkapta Berg szerepét a Két pasi meg egy csajszi című vígjáték-sorozatban. Az első évad után sikeres lett a széria, ami belépőt jelentett Reynolds számára a filmvilágba is. Egyik első szerepe, amiben felfigyelhettünk rá, A rettegés háza volt 2005-ben.

Jegyben járt Alanis Morissette-tel

Bizony, a színész és a szintén kanadai énekesnő Drew Barrymore szülinapi partiján találkoztak, majd egy pár voltak 2002 és 2006 között. Annyira komoly volt a dolog, hogy közös ingatlanokat is vásároltak Vancouverben és Los Angelesben. 2004-től jegyben jártak - azt pedig nem tudni, miért szakítottak, de Morissette utólag bevallotta, hogy teljesen összetört ekkor. Gyászát munkába fordította, 2008-as albuma, a Flavors of Entanglement ezekről az érzéseiről szólt.

Scarlett Johanssontól féltékenység miatt vált el

Igaz, azt tudtuk, hogy a két A-listás sztár egy párt alkotott, de azóta olyan sok minden történt Reynolds szakmai és magánéletében, hogy szinte el is felejtettük. Pedig érdekes periódus volt ez: Johansson karrierje szárnyalt, Ryané pedig még nem annyira - a színésznő egy későbbi interjúban elárulta, hogy ez bizony éket tud vetni a házastársak közé Hollywoodban, és elég egyértelmű, hogy ezt kire érthette. 2008-tól 2011-ig voltak házasok. Reynolds a válás után villámgyorsan továbblépett: 2012-ben már el is vette feleségül Blake Lively-t, aki jelenleg harmadik gyermeküket várja. Azért a történetnek van egy pikáns részlete: Reynolds még Johanssonnal volt, amikor közel kerültek egymáshoz Livelyval A zöld lámpás című film forgatásán.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x