hirdetés
ujpest.jpg

40 ember mondott fel egyszerre az újpesti városházán

A választási eredményt itt is megtámadták, így mire Déri Tibor polgármester átvehette a hivatalát, már szinte teljesen üres volt a városháza.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 22.


hirdetés

Az önkormányzati választások után Budapesten és több településen is új polgármesterek kezdik meg munkájukat. Az ellenzéki összefogás nyertesei azonban most szembesülnek azzal a problémával, hogy több helyre is új munkatársakra lesz szükségük. Elsősorban helyi, felkészült, gyakorlott szakemberekre számítanának, mert ez a garancia arra, hogy a helyi ügyek jól menjenek.

Ám van olyan hely, ahol egyszerre többen is befejeznék az eddigi munkát. A 24.hu információja szerint

Újpesten a héten egyszerre negyvenen jelezték, hogy kérik a felmentésüket.

A legtöbben még azelőtt megkapták a munkavégzés alóli felmentést, hogy az új polgármester átvehette volna a hivatalát. A választás eredményét itt is megtámadták, ezért csak csütörtöktől kezdhette meg a munkát a Momentumos Déri Tibor. Ám ekkor már szinte teljesen üres volt a városháza, mert az aljegyzőtől a gépkocsivezetőig több tucat dolgozó már nem vette fel a munkát.

A lap megkérdezte Dérit, aki elmondta, hogy valóban negyvenen mondtak fel, és ő nem örül ennek.

hirdetés

Nem tisztogatni jött, hanem dolgozni

- mondta. 'Mindenkivel együtt szeretnénk működni, aki tenni szeretne Újpestért, bármilyen politikai színekben tegye ezt" - nyilatkozta.

Az új polgármester még az átadás-átvétel előtt azt mondta a dolgozóknak, hogy számít a továbbiakban is a munkájukra.

Fotó forrása: Wikipédia


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
megszolalt-dr-szlavik-laszlo-a-koronavirusrol.jpg

Megszólalt a magyar infektológus főorvos a koronavírusról

„Az a baj, hogy hiába magyarázom el, hogy a koronavírus csak alig veszélyesebb, mint az influenza” - mondta Dr. Szlávik János.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Koronavírus: pánikkeltés vagy reális a félelem?

Ezzel kapcsolatban adott interjút Dr. Szlávik János, a Dél-Pesti Centrum Kórház infektológus főorvosa.

Az Újpest Médiának a koronavírus terjedéséről és annak veszélyeiről nyilatkozott a főorvos.

"Általában ezek a légúti vírusok, ezek a járványok a meleg idővel elmúlnak, ahogyan az influenza is nyáron eltűnik. Ha feltételezem a koronavírusról, hogy el fog tűnni, akkor már nem sok ideje van. Úgyhogy elképzelhető, hogy megússza Európa a komolyabb járványt"

hirdetés

- mondta arra a kérdésre válaszolva, hogy heteken belül Magyarországon is megjelenhet-e a fertőzés.

Arra a kérdésre, hogy mennyire veszélyes a vírus a halálozási arány szempontjából, Dr. Szlávik János azt válaszolta:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
87985255_764242087439067_4037400319167037440_n-1.jpg

Koronavírus: nincs ok az otthoni készletek felhalmozására - mondta a kereskedelmi szövetség főtitkára

Ennek ellenére az emberek pánikszerűen vásárolnak a nagyobb üzletekben, és ürítik ki a boltok polcait.
Fotó: Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Mint megírtuk, a koronavírus-járvány veszélye miatt Magyarországon is aggódnak az emberek.

Legalábbis ez derült ki több kollégáink és olvasóink helyzetjelentéséből.

Kedden napközben még nem volt feltűnő, hogy néhányan elkezdtek készleteket felhalmozni és nagyobb bevásárlásokat tartani.

Szerdán azonban már egyre több helyről jelezték, hogy a nagy szupermarketekben és élelmiszerboltokban számos tartós fogyasztási cikk elfogyott, hiába töltik fel a polcokat áruval.

hirdetés

A liszt, rizs, konzervek, olaj, ecet, cukor, ásványvíz és hasonló hosszan tárolható élelmiszerből szűkös volt már délutánra a választék, de volt olyan hely, ahol már reggel elkapkodták ezeket az áruféleségeket.

Most az Országos Kereskedelmi Szövetség tett közzé közleményt ezzel kapcsolatban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
vuhan_koronavirus-1000x593.png

Megvan az első olyan ember, aki kétszer is elkapta a koronavírust Kínán kívül

Egy japán idegenvezető gyógyult meg, majd kapta el újra a betegséget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

A 40 éves japán nő Oszakában dolgozott idegenvezetőként, buszos kirándulásokat vezetett, itt került kapcsolatba a járvány epicentrumából, Vuhanból érkező turistákkal - írja a Guardian. A betegséget először január 29-én mutatták ki nála, ám február 6-ára gyógyulttá nyilvánították, miután a tesztje negatív lett. Igaz, a nő köhögött még egy kicsit, de a teszt eredménye félreérthetetlenül azt mutatta, hogy már meggyógyult, így kiengedték a kórházból. A köhögése elmúlt, jól érezte magát, ám február 21-én ismét orvoshoz fordult, mivel erős mellkasi fájdalom kínozta, és torokgyulladása volt.

Két nappal később ismét pozitív lett a tesztje, azaz egy hónapon belül másodjára is elkapta a vírust.

Kínán belül már fordult elő hasonló helyzet, ám az országon kívül ez az első olyan eset, ahol a gyógyulást követően ismét elkapta valaki a koronavírust.

A lap megkérdezte Philip Tiernót, a New York-i Egyetem professzorát, aki azt nyilatkozta, hogy nem meglepő az eset:

"Ha egyszer valaki elkapja a vírust, akkor előfordulhat, hogy a szervezetben marad lappangó állapotban minimális tünetekkel. Amint azonban megtalálja az útját a tüdőbe, ismét súlyosbodhat a beteg állapota."

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
romaniaban-is-kimutattak-a-koronavirus-fertozest.jpg

Koronavírus: Már Romániában is kimutatták a fertőzést

A 20 éves, vendéglátásban dolgozó férfi egy olyan olasz állampolgárral találkozott, akinél később kimutatták a fertőzést.
MTI, Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Romániában is megjelent a koronavírus: az ország déli részén, egy Gorj megyei férfinál mutatták ki a fertőzést - közölték szerda este az egészségügyi minisztérium illetékesei.

A jelenleg karanténban lévő 20 éves férfi egyelőre tünetmentes. Azért vettek tőle mintát, mert egyike annak a 44 román állampolgárnak aki a múlt hét végén érintkezésbe került egy 71 éves olaszországi koronavírus-fertőzéses beteggel, akiről kiderült, hogy kórházba kerülése előtt felesége romániai rokonságánál járt látogatóban.

A férfit, aki az olasz állampolgár romániai vendéglőjében dolgozott, Bukarestbe szállítják. Hét, vele egy lakásban élő családtagjánál a koronavírus-teszt negatívnak bizonyult: ők egyelőre hatósági őrizet alatt otthonukban maradnak - közölte Raed Arafat a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!