hirdetés
fa.jpg

33 fát vágnak ki a Városligetben, hogy rózsákat ültessenek a helyükre

A fák nagy része élet- és balesetveszélyes – szól az indoklás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 28.


hirdetés

Harminchárom fát vágnak ki a Városligetben, mert a helyükre rózsákat fognak ültetni - tudta meg az Index. A beruházó szerint a teret átalakítják, a fák pedig baleset veszélyesek.

A lap egyik olvasója vette észre azt a határozatot, melyben a Városliget Zrt. megkapta az engedélyt a 33 fa - köztük 15 ritkaságnak számító kolorádói jegenyefenyő - kivágására a majdani Rózsakert (II/A jelű alütem) területén.

Az Index megjegyzi, hogy pár napja még azt a választ kapták, hogy csak 17 fát ültettek át a leendő Nagyjátszótér és Rózsakert területén. A 33 fáról azért nem adta tájékoztatást, mert akkor még az engedélyezési eljárás zajlott és arról nem adhattak felvilágosítást. Azóta már felkerült az engedély a LIGET Budapest Projekt weboldalára, az indoklással együtt.

Az engedély szerint 23 fa élet-és balesetveszélyes, 6 fát kertépítési, téralakítási miatt kell kivágni,

és ezeket csekély élőhelyi jelentőségűnek minősítették. Ám ezek között vannak a kolorádói jegenyefenyők, amik azonban felkopaszodtak, és gyenge gyökérállományúak, ezért balesetveszélyesnek minősítették őket. 4 fát pedig az állapota miatt engedtek eltávolítani.

hirdetés

A cég az Indexnek azt írta, hogy a fákat nem a Rózsakert kialakítása miatt kell kivágni, hanem a terület tájépítészeti rehabilitációja indokolja.

A fakivágásról bővebben ITT olvashatsz.

Címlapfotó: illusztráció, forrása: Google Maps


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
budapest-legmeredekebb-utcaja.jpg

Budapest egyik legtitokzatosabb, legmeredekebb és legrégebbi utcája

Milyen érdekességeket rejt még ma is a Gül Baba utca? Elmesélem.
My Secret Budapest - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Budapest egyik legvarázslatosabb utcája a Gül Baba utca. Sokszor mentem rajta végig, minden évszakban egyszer végigjártam. Legutóbb egy napsütéses januári napon vezettem sétát ismerőseimnek a Gül Baba utcán át a Gül Baba türbéjéig, és közben erről a misztikus helyről meséltem nekik.

A Gül Baba utca számos érdekességet rejt, amelyekről most nektek fogok mesélni, közben fotók segítségével mutatom meg, milyen volt régen, és hogyan néz ki ma.

Budán, Felhévíz városrészben, a Rózsadomb alatt indul a Török utca és a Frankel Leó út találkozásánál. Egyenesen és meredeken tart felfelé, majd megtörik és törésirányban folytatódik. Felső végét rövid lépcsősor zárja, ami a Vérhalom utcára vezet.

Az utca állítólag még középkori eredetű. Felhévíz területe már a római időkben lakott lehetett. Találtak itt római korból származó sírokat, de a mai városrész elődje valóban a középkorban alakult ki, eredetileg Gézavására néven. Felhévíz település területe jóval nagyobb volt a mainál, déli határa a várhegyig tartott. A mai Frankel Leó és Török utca találkozásánál lehetett a középkorban a mészárszék, a közelben ugyanis, a Duna partján kikötő volt.

A környék további érdekessége, hogy már a tatárjárás előtt is volt itt egy templom, a Török utca-Margit körút-Frankel Leó utca által határolt területen. A Szentháromság-templom alapjait 1906-ban tárták fel. Amikor a közelben Gül Baba türbéje felépült, még állhatott a templom – vagy a maradványai, arról ugyanis nincsen pontos adat, hogy mikor semmisült meg.

A mai Gül Baba utca jelenlegi formájában nem létezett a középkorban, és területe sem volt tele házakkal, mint most - a környéken szőlők voltak, és a törökök kiűzése után készült ábrázolásokon is magányos épületként állt az 1543 és 1548 között épült türbe.

Első igazi utcanevét Niedermayer Ferenc ácsmesterről kapta, aki a környékbeli szőlők egyik tekintélyes birtokosa volt. A XVIII. század közepén felparcellázta szőlőtelkeit és ezekből keletkeztek a házhelyek. Egészen 1915-ig Niedermayergassénak, vagy magyarosan Niedermayer utcának hívták.

Gül Baba türbéjének első világháború előtti felújítása után, az 1541-ben elhunyt bektasi dervis szerzetes törökországi újratemetése után kapta Gül Baba nevet.

Az utca további érdekessége, hogy itt forgattak jeleneteket a Rítus című filmhez (amelynek főszereplője Anthony Hopkins) egy azóta már lebontott házban.

A Gül Baba utca híres lakója volt Ránki György zeneszerző – emléktáblája a 36-os számú ház falán látható – és Gorka Lívia Munkácsy Mihály-díjas magyar keramikus.

Néhány évvel ezelőtt az is kiderült, hogy a Gül Baba Budapest egyik legmeredekebb utcája - meredekségét a lejtőszámítás módszerével számolta ki a Mr. Foster blog szerzője.

„A Gül Baba utca lejtőjének vetületi hossza (tehát az a érték) a térképről leolvasva 212 méter hosszú. A térképi távolság ugyan mindig kevesebb, mint a valóságos út, ha van lejtés - ugyanis a térképen a lejtős útnak csak a vetülete jelenik meg - ez azonban nagy mértékben nem befolyásolja a számítást. (Megjegyzés: ennél pontosabb számítást csak helyszínen lehetne végezni.)

A Gül Baba utca magassága tengerszint felett 105 méteren kezdődik, míg a legmagasabb pontja 147 méteren van, azaz 42 méter a magasság .

Ezekkel az adatokkal számolva (vagyis a lejtő hossza 212 méter, a magasságkülönbség 42 méter) a meredekség 42 / 212 = 0,198 x 100, azaz 19,8 százalékos, kerekítve 20 százalékos.

Ha mindezt szögfügvénnyel számoljuk ki akkor az utca meredeksége: 42 / 212 = 0,20 tg, azaz a szögfüggvény alapján 11 fokos. A 0,918-hoz az arc tangens alapján 11,2 fok tartozik.”

Forrás: Mr. Foster blog

Nekem akkor tetszett a legjobban az utca, amikor még a régi, legömbölyödött, hepehupás kockakövek borították, mivel romantikus hangulatúvá varázsolták.

Amikor az utcát – a türbe felújításához kapcsolódóan - elkezdték újrakövezni, nem is örült ennek mindenki maradéktalanul, mert ezzel a Gül Baba utca elveszítette ódon hangulatát. Sokan írtak a közösségi oldalakon véleményt erről, még az a kamuhír is felröppent, hogy azért szedték fel a régi macskaköveket, hogy leaszfaltozzák az utcát. Kérdésemre 2017 őszén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő részletesen leírta, miért cserélték ki a kockaköveket újakra, ez egy korábbi cikkemben szerepel.

A felújítása óta is többször végigsétáltam a Gül Baba utcán, egyszer élőben közvetítettem is a Budapest Facebook-oldalon. Legutóbb télen, a járvány kitörése előtt jártam itt: decemberben és januárban.

Remélem, még idén újra felmászhatok rajta – ígérem, nem fogok arra panaszkodni, hogy milyen fárasztó művelet. Csak újra ott lehessek.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
budapest-lakasok-wiki.jpg

180 fokos fordulatot hozott a budapesti albérletpiacon a koronavírus

Sokkal több lakást hirdetnek hosszútávra, és az árak is csökkentek. Ráadásul most nem a bérlőknek kell egymással versenyezniük, hanem a bérbeadóknak.
Fotó: Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Új időszámítás kezdődött az albérleti piacon a koronavírus-járvány miatt elrendelt országos veszélyhelyzet óta - írja közleményében a Rentingo.

Jelenleg most az a ritka piaci jelenség figyelhető meg, amikor csökken a kereslet, de a kínálat nemhogy nem csökken, de még nő is. A Rentingo szerint a turizmus és így az Airbnb-n keresztüli rövid távú lakáskiadás teljes összeomlása miatt

ma 15 ezer többnyire belvárosi lakás áll üresen Budapesten.

Mivel a járvány miatt most nehezebb kiadni a lakásokat, az albérletárak is "kézifékes fordulót vesznek", vagyis sokkal olcsóbbak lehetnek, mint egyébként.

Januárban még átlagosan 169 ezer volt a fővárosi albérletek meghirdetett bérleti díja, márciusra azonban ez 161 ezer forintra esett le, és továbbra is csökkenés várható.

hirdetés

Sőt, már a több hónapos kaucióról is egyre inkább lemondanak a lakástulajdonosok, egyharmaduk már egy hónapos kaucióval is elégedett jelen helyzetben.

Tehát fordult a kocka a bérlők és a bérbeadók kapcsolatában: most nem a bérlőknek kell versenyezni az albérletekért, hanem a bérbeadók versenyeznek egymással, hogy fizetőképes és megbízható bérlőket szerezzenek.

Az új digitális megoldásoknak köszönhetően a bérlőknek már nem is kell keresgélniük, hanem őket keresik a bérbeadók az ajánlataikkal a közösségi oldalakon.

Ráadásul a bérlők most sokkal több és jobb minőségű lakások között válogathatnak, ugyanis a rövid távú, turisztikai célú lakáskiadás leállása miatt most olyan ingatlanok is bérbe vehetők hosszútávra, amelyek eddig nem, ráadásul sokkal kedvezőbb áron.

Tehát aki most szeretne albérletbe menni, sokkal több és jobb lehetősége van megfelelő lakást találni számára megfelelő áron.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
bkk-szombati-menetrend-jarvany.jpg

Kiakadtak az utasok a BKK ritkított menetrendje miatt, már csütörtöktől sűrűbben járhatnak a járatok

Fürjes Balázs és Vitézy Dávid levélben kérték Karácsony Gergelyt, hogy változtassanak a menetrenden, ő ezt meg is ígérte.
Fotó: Fürjes Balázs/Twitter - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Szerdától szombati menetrenden alapuló, de több frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító menetrendet vezettek be munkanapokra a fővárosi közösségi közlekedésben a koronavírus-járvány miatt csökkent utasszámhoz igazodva.

Mától például csúcsidőben a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, az 1-es villamos, valamint a kiskörúti villamosok 5 percenként, a metrópótló busz 1-2 percenként, a nagykörúti villamosok 3-4 percenként, a Thököly úti buszjáratok 2-3 percenként járnak. De gyakrabban indul az újpalotai gyorsjáratok vonalán a 7E, a rákoskeresztúrin a 97E busz, a kőbányai lakótelepre tartó 85-ös járat, a Káposztásmegyerre közlekedő 20E gyorsjárat, a Füredi úti lakótelep felé pedig a 80-as mellett a 81-es troli is jár.

Szerda délelőtt Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója és Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár is posztolt arról közösségi oldalán, hogy ez a menetrendváltozás nem megfelelő a jelenlegi helyzetben.

Vitézy Dávid a Facebookon azt írta, sok tízezer ember háborodott fel szerda reggel, amikor szembesült azzal, hogy a BKK mostantól a szombati menetrend szerint közlekedteti a járatait.

"Amióta bejelentették, világos volt, hogy itt valami nem stimmel: egy rendkívüli járványhelyzeti munkanapi menetrend helyett, talán lustaságból, talán nemtörődömségből, de egyszerűen megpróbálták a szombati menetrendeket ráhúzni a mostani helyzetre"

hirdetés

- hangsúlyozta, hozzátéve, pont azok maradtak a buszokon és azok járnak dolgozni, akik műszakos munkarendben dolgoznak, azaz ebben a helyzetben is helytállnak az emberekért a kórházakban, áruházakban, üzemekben. Ezek az emberek a közüzemeket biztosító munkahelyekre tartanak reggel 5 és 7 között. Ilyenkor az utasforgalom lényegesen magasabb, mint a szombati - mutatott rá.

"Nem akartam előre beleszólni a fővárosi operatív törzs munkájába, de sajnos az első, mai reggel beigazolta, hogy a BKK rossz döntést hozott a szombati menetrendek gondolkodás nélküli bevezetésével. Az utasok véleménye jól követhető a Facebookon is.

Számos olyan járaton, melyen az emberek dolgozni járnak, az elmúlt napokhoz képest a járványhelyzethez mérten kényelmetlen zsúfoltság alakult ki, ráadásul a buszok eleje nagyon helyesen a járművezetők védelmében le van zárva"

- írta.

Vitézy Dávid részletezte, hogy a szombati menetrendet úgy sikerült bevezetni, hogy a csak hétvégén járó járatok mindennap közlekednek, mint az amúgy is "értelmetlen", de máskor munkanapokon legalább nem közlekedő belvárosi City-troli vagy a Normafáig hosszabbított 212-es.

Eközben a munkanapokon a munkába járást segítő 85E, 98E, 101B, 122-es, 282E, és a 284E, azaz épp a kórházak, ipari negyedek dolgozóit szállító járatok egyáltalán nem járnak.

Az állam által megrendelt elővárosi kék buszjáratokon (melyek a BKK szervezésébe tartoznak, de menetrendjükről már a minisztérium dönt) nem követték el ezt a hibát. A Volánbusz a legritkább, de munkanapokra kitalált, máskor december végén a két ünnep között alkalmazott menetrendet vezette be. Ez lett volna a helyes lépés a budapesti helyi közlekedésben is, és ismét megmutatja, miért kellene regionális logikában együtt tervezni Budapest és környéke menetrendjeit - tette hozzá Vitézy Dávid.

"Tisztelettel kérem a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK-t, hogy korrigáljanak és a szombati menetrend helyett sürgősen vezessenek be egy, a járványügyi veszélyhelyzethez igazodó rendkívüli munkanapi menetrendet, mely a hajnalban kényszerűen bejáró, kórházakban, áruházakban, gyárakban, közüzemi energiaellátást és az alapvető közszolgáltatásokat biztosító munkahelyeken, építőiparban dolgozó emberek számára lehetővé teszik a távolságtartást a járműveken és amellyel a BKK nem járul hozzá a megbetegedések tömegessé válásához" - írta Vitézy Dávid.

Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szintén nem ért egyet a szombati menetrenddel, ezért arra kérte Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy változtasson ezen, mert ez rontja a járványhelyzetet. Az államtitkár felkérte Vitézy Dávidot, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatóját, hogy álljon rendelkezésre és segítse a munkát.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kulcs-pixabay.jpg

Robbanásszerűen nőtt a kínálat az albérletpiacon, estek az árak is

A járvány hatására a turizmus gyakorlatilag leállt, ezért a rövid távra kiadott ingatlanokból egyre több kerül a piacra. Sőt, a panziók egy része is belépett erre a területre.
MTI; illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

Március elejéhez képest országszerte 22 százalékkal közel 20 ezerre, Budapesten pedig 12 százalékkal csaknem 12 200-ra emelkedett a kiadó lakáshirdetések száma, így az albérletpiacon a kínálat a júliusi-augusztusi főszezonhoz fogható - közölte az ingatlan.com.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint

ennek egyik oka, hogy a koronavírus-járvány hatására a turizmus gyakorlatilag leállt, ezért a rövid távra kiadott ingatlanokból egyre több kerül a piacra.

Ráadásul, míg korábban a rövid távra kiadott lakások léptek be a hotelek piacára, most ennek a fordítottja történik, ugyanis a hotelek lépnek be a lakáspiacra. Hozzátette ugyan, hogy ez nem fordul elő tömegesen, de több hotel és panzió elkezdte közép- és hosszú távú kiadásra hirdetni szobáit, hogy ezzel is mérsékelje a bevételkiesést.

hirdetés

A kínálat bővülése pedig az árakra is hatást gyakorol:

Budapesten a 100 ezer forint alatti havi bérleti díjjal kivehető lakások száma egy hónap alatt megtriplázódott, így az ingatlan.com kínálatában ezeknek a lakásoknak a száma meghaladta a 900-at.

Ugyanakkor megjegyezte, a budapesti átlagos bérleti díj 160 ezer forint volt április elején, ami minimális, 5 ezer forintos csökkenést jelent. Balogh László azonban úgy vélte, a kínálat megugrása várhatóan még lejjebb szorítja majd az albérletárakat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!