hirdetés
3000 ember maradt le Majka ingyenes koncertjéről Veszprémben
Szűknek bizonyult a tér, az utcákban rekedtek a rajongók, akik nagyon kiakadtak a történtek miatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 14.


hirdetés

Több ezren lettek volna kíváncsiak Majkára egy veszprémi bulin, a szervezők azonban biztonsági okokból nem engedték a térre őket - tudta meg a Bors.

A lap azt írja: mivel a tér megtelt, így a 21.30-kor kezdődő koncertre már 20 órától senkit nem engedtek be. Egy nyilatkozó anyuka szerint háromezer ember rekedt a szűk kis utcákban, ahol neki is halálfélelme volt gyermekével:

„Amikor közölte a rendőr, hogy még kétszáz ember bemehet, simán bejutottunk volna, erre elindult a hátsó sorból, oldalról a nyomás, konkrétan halálfélelmem volt, a gyerek a kezemet fogta, nyomott a tömeg innen, onnan. Hát, ennyit nem ér egy koncert sem, most egy darabig az ilyet kihagyjuk”

– idézte a lap.

A történtekkel kapcsolatban a Bors megkereste Majkát is, aki egyrészt büszke volt, másrészt sajnálta a történteket:

"A koncert után értesültünk arról, mekkora tömeg volt kíváncsi ránk, s hogy sokan a színpad közelébe sem fértek.

Na­gyon sajnálom, hogy ilyen tömegjelenetek alakultak ki, de a biztonság az első, a szervezők úgy jártak el, ahogy arra szükség volt. Remélem, a jövőben kizárólag olyan koncerthelyszíneken lépünk fel, ahol a szervezők számolnak azzal, hogy nagyobb tömeg lesz jelen" - mondta a rapper.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Hoppá: Jennifer Lopez kislánya szinte leénekelte a színről anyukáját
Alicia Keys egyik számát adta elő a 11 éves Emme – na de hogy!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 13.



Jennifer Lopez legújabb legújabb vlogjában mutatta meg mit csinál egy show előtti héten, és programjainak része volt az énekóra is. Miután J.Lo gyakorolt egy kicsit a zongoránál, megérkezett 11 éves lánya, Emme, akitől Lopez azt kérte: énekeljen Alicia Keys-t.

Ez meg is történt, az internet népe pedig azóta is csodálkozik, mert J.Lo lányának szuper hangja van.

Ebben a videóban hallható Emme, valahol a negyedik perc után:


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Egyetlen mozdulattal alázta szénné ellenfelét Cristiano Ronaldo a magassága miatt
A focista a találkozón szóváltásba keveredett a Roma egyik védőjével, a 173 centiméteres Alessandro Florenzivel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 13.



Csúnyán megalázta ellenfelét egy olasz bajnokin Cristiano Ronaldo, aki játékostársa magasságán élcelődött - szúrta ki a Blikk.

A Roma és a Juventus vasárnap csaptak össze az olasz élvonal legutóbbi fordulójában, a végeredmény pedig 2-0 lett a fővárosi csapat javára.

A közel 1,90 magas Ronaldo a találkozón szóváltásba keveredett a Roma egyik védőjével, a 173 centiméter magas Alessandro Florenzivel. Ronaldo erre mutogatni kezdett a futballistának célozgatva ezzel a arra, hogy túl alacsony.

Videó is készült az esetről:


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Emilia Clarke kopasz fotót posztolt a Trónok harca legutóbbi epizódja után
Az epizód levitte a parókáját, írta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 14.



Az új, utolsó előtti Trónok harca epizód sokkolta a rajongók egy részét, ahogy az aktuális részről szóló kritikánkból is kiderül.

Emilia Clarke is reagált az eseményekre, méghozzá közösségi oldalán. A színésznő vicces fotót posztolt, amin egy hatalmas üveg pezsgő van a kezében, ijedt, sikító arcot vág, és azt írja: az epizód levitte a parókáját.

És valóban, így néz ki haj nélkül a színésznő:

Persze a kopaszság sem valódi, Clarke-nak civilben ilyen haja van:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I mean I really don’t know how many more times I can remind myself that last night happened...not only because the end seems rather erm... hazy now.. Safe to say we got LIT UP. Who knew the #oscars2019 could be so damn fun?! From my insane @balmain dress to my insanely magical @niwaka_collections bling to my perfect colour (NOT DONE BY ME OUT OF A BOX!) but by the fantabulous kind saw me on the last day of her holidays @nicolaclarkecolour to @jennychohair @jilliandempsey @jennahipp @petraflannery my sisters from other mistas thank you for making me sparkly and shine and get me to the damn party on time! #littyinthecity #brunetteshavemorefunandnowiveprovedit #? #❤️ #??

@ emilia_clarke által megosztott bejegyzés,


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Megszületett VV Gigi kislánya
Az újdonsült anyuka és a pici már haza is mehettek a kórházból. Gigi a közösségi oldalán egy fotót is megosztott erről a pillanatról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 14.



Az ex-villalakó, VV Gigi a múlt héten életet adott kislányának, Pankának, aki 3280 grammal és 51 centivel jött világra - tudta meg a Bors.

Azt írják: a celeb napjainkban jógaoktatóként dolgozik, amelyről terhessége alatt sem mondott le. Hiszen az utolsó egy hetet leszámítva végig órákat tartott. A kismama boldogan nyilatkozott a lapnak arról, hogyan érzi magát friss anyukaként.

"El sem hisszük, hogy megtörtént velünk ez a csoda! Nagyon cuki baba, hosszú, fekete hajjal!"

- mesélte az újdonsült anyuka, akinek párja is jelen volt a szülésnél.

Az anyuka és a baba már elhagyhatták a kórházat. Ebből az alkalomból pedig egy közös fotót is készíttek róluk.

Ha kíváncsi vagy a képre is, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x