hirdetés
csirke.jpg

300 ezres bírságot kapott a csirkéjét aranyáron kínáló hentes

A fogyasztóvédelmi hatóság más ügyekben is intézkedett, több szabálytalansággal találkoztak.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. április 09.


hirdetés

Megszületett a hatósági döntés a Lehel téri piacon a csirkehúst túlzott árakon áruló kereskedő ügyében, a vállalkozásra 300 ezer forintos bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A koronavírusról tájékoztató kormányzati oldal azt írja, az ITM kezdeményezésére a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai helyszíni ellenőrzést végeztek a budapesti Lehel és Fővám téri piacokon március 18-án.

A vizsgálat tapasztalatai szerint, a helyszínen készült fényképeken látható csirkehús árak kirívóak voltak. Más üzletekben hasonló mértékű árakra nem akadt példa. A vállalkozóval szemben fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult.

A fogyasztóvédelem már február végétől kiemelten vizsgálja, hogy a kereskedők nem használják-e ki a magasabb kereslet adta lehetőséget, nem élnek-e vissza a vásárlók járvány-okozta aggodalmaival. A szakemberek figyelik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot és a megtévesztő tájékoztatást is. Ahol szükséges, fellépnek a jogsértő vállalkozói magatartással szemben. A hatóság április elejéig több mint 700 üzletet vizsgált, 70 bolt esetében indít eljárást árfeltüntetési jogsértések miatt - közölte az ITM.

hirdetés

Az ITM élelmiszer és vegyipari laboratóriuma 69 féle kézfertőtlenítőt, antibakteriális szappant, folyékony szappant és tusfürdőt, valamint felületfertőtlenítőt ellenőrzött. A vizsgálat szerint két, elsősorban webshopban kínált kézfertőtlenítő teljesen hatástalannak bizonyult. Az egyik termékkel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy illegális gyártás folyik, így a rendőrség a tárcától is kért tájékoztatást az ellenőrzött szerről és a laborvizsgálati eredményekről.

A hatósági fellépés egy több mint 22 millió forintos kárt okozó fővárosi hamisító banda leleplezéséhez vezetett, amelynek tagjait üzletszerűen, bűnszövetségben és közveszély helyszínén elkövetett csalás gyanúja miatt vonták eljárás alá.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vaddiszno-tamadas-kutya.jpg

Vaddisznó támadt egy párra Szentendrén, a kutyájuk védte meg őket

A Brúnó nevű eb súlyos sérüléseket szerzett a vadállattal való verekedés során, de megmentette gazdáit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 30.


hirdetés

Rémisztő pillanatokat élt át egy pár a Szentendre melletti Kőhegy közelében, akikre rátámadt egy vaddisznó, amikor kutyájukkal sétáltak - számolt be róla az RTL Híradó.

Az eset kedden este történt, amikor már hazafelé tartottak a sétájukból. Egyszercsak egy vaddisznó ugrott eléjük az útra egy bokorból. A nő párjától kicsit lemaradva sétált, így egyedül nézett szembe a vadállattal. Az RTL Híradónak azt nyilatkozta, annyira megijedt, hogy még lélegezni is alig mert.

Végül a kutyája sietett a segítségére: előbb fenyegetően morgott a vaddisznóra, majd rátámadt. A verekedés csak néhány másodpercig tartott, ezután sikerült elkergetni a vadállatot. A Brúnó nevű eb súlyos sérüléseket szerzett, ezért rögtön az állatorvoshoz rohantak vele.

Az RTL Híradónak több környékbeli is azt nyilatkozta, hogy nem ritka a vadállatok megjelenése ezen a környéken.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
megtakaritas-fiatalok.jpg

404 ezer forint félretett pénze van átlagosan a magyar fiataloknak egy felmérés szerint

Az adatokból az is kiderül, hogy a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással.
MTI, A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. május 30.


hirdetés

Átlagosan

404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.

A K&H ifjúsági indexének idei első negyedéves adatai szerint

a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással, ez a két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest jelentős növekedés.

A megkérdezettek 30 százalékára jellemző a legtudatosabb megtakarítás, amikor a hónap elején félretesznek egy előre meghatározott összeget, és csak 17 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy jelenleg egyáltalán nem tud félretenni semmit havi jövedelméből.

hirdetés

A felmérés szerint a fiatalok megtakarításainak átlagos 404 ezer forintos összege a 2019-es adatokhoz képest enyhe visszaesést mutat, de így sem nevezhető csekélynek. Hozzátették: ez az összeg csak a megkérdezettek 55 százalékának átlagát jelenti. A maradék 45 százalék semmilyen megtakarítással nem rendelkezik - emelték ki. Kiderült az is, hogy a fiataloknak csupán 31 százaléka képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, 34 százalékuk pedig kevesebb mint egy hónap alatt felélné összespórolt pénzét.

A megtakarító fiatalok közel fele lakáscéllal tesz félre, 22 százalékuk tanulmányaira spórol, 36 százalékuk pedig nem említett konkrét megtakarítási célt a pénzintézet felmérése szerint.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a célzott megtakarítás mindig nagyobb ösztönzőerővel hat, mintha csak alkalmanként tesznek félre az emberek, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy az idő haladtával se fognak hozzányúlni a spórolt pénzükhöz. A K&H Vigyázz, kész, pénz pénzügyi vetélkedő szervezői tizedik éve dolgoznak azon, hogy már kisiskolás kortól pénzügyi tudatosságra neveljék a fiatalokat - tették hozzá.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
las-vegasi-csalo-par.jpg

Négymilliárd forintnyi pénzt csalt ki a rászorulóknak járó segélyből egy amerikai pár, luxuséletet éltek belőle

A hátrányos helyzetűeknek járó egészségügyi támogatásból gazdagodtak meg, még halott emberek után is vettek fel pénzt az állami segélyalapból, amit az adófizetők finanszíroznak.
Fotók: Tim Harron/Instagram - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Tizenhárom millió dollár, azaz négymilliárd forint értékű lopással vádolnak egy Las Vegasban élő párt, akik elhunyt emberek személyazonosságával visszaélve vettek fel segélyeket - derül ki az amerikai igazságügyi miniszérium szerdán kiadott sajtóközleményéből.

Latisha és Timothy Mark Harront szerdán tartóztatta le a rendőrség, hét bűncselekmény elkövetésével is vádolják őket, például csalással, személyazonossággal való visszaéléssel és pénzmosással.

A minisztérium közlése szerint a 44 éves feleség 2010-ben Észak-Karolina államban megalapította az Agape Health Care Systems nevű cégét, amely leszerződött az amerikai Medicaiddel. Ez egy olyan állami segélyprogram, amely azokat az embereket támogatja, akiknek nincs elég pénzük gyógyszerekre és egészségügyi ellátásra. A nő papíron észak-karolinai pácienseknek nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat, amit a Medicaid finanszírozott.

A valóságban azonban csak felvette a pénzt, amit folyamatosan kiszámlázott a Medicaidnek. Még akkor is, amikor már nem is Észak-Karolinában lakott.

Latisha 2017-ben költözött Las Vegasba a párjához, Timothy Harronhoz, akivel 2018-ban össze is házasodtak. A pár ezután együtt dolgozott, és egyre több pénzt csaltak ki a Medicaidtől.

hirdetés

Egy idő után már a gyászjelentéseket bújták, hogy a nemrég elhunyt emberek személyazonosságával visszaélve igényeljenek támogatást. Ezzel az évek alatt összesen több mint 13 millió dollárt loptak a segélyalaptól, ebből pedig igazi luxuséletet építettek ki maguknak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kesel.jpg

Az utcán késelte meg 27 éves élettársát egy féltékeny férfi Bátonyterenyén, a kétgyerekes anya életveszélyben van

A nevelőapa elmondta, hogy nem ez volt az első eset, hogy a lányára támadt a párja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

A pékség előtt állt a 38 éves férfi, majd mikor kilépett a 27 éves nő, nyakon szúrta a kétgyerekes édesanyát. A nő életveszélyesen megsérült, mentőhelikopterrel vitték kórházba. A férfi elmenekült, de a rendőrök hamarosan elfogták.

Nógrád megyei Bátonyterenyén lakik a nő. A munkából tért haza, amikor a párja megtámadta. Az asszony nevelőapja szerint az élettárs készült a késelésre, kileste és megvárta a lányát. Elmondta, nem ez volt az első eset, hogy a lányára támadt a párja. Már korábban is többször feljelentették, volt tárgyalás is, amin 60 napra eltiltották, hogy ne is találkozhassanak. Ezt megszegte többször, több esetben.

"Eldurvult nagyon, mert nagyon féltékeny lett ez az ember.

És külön lett, berúgta az ajtót, ez már rendőrségi ügyben van, a bíróságon, berúgta az ajtót, össze-vissza verte a lányt" - mondta el. A férfi azokat is megfenyegette, akikről azt hitte, hogy közeledni próbálnak az élettársához.

A rendőrök a bejelentés után 15 percen belül elfogták a férfit, előállították, és emberölés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, napokon belül letartóztathatják.

hirdetés

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!