hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
3 sorozat, aminek a folytatását már türelmetlenül várjuk 2019-ben
Mindháromra másért vagyunk kíváncsiak.
My Secret Budapest, illusztráció: Youtube-printscreen - szmo.hu
2019. január 02.


hirdetés

Elég nehéz a sorozatok hatalmas választékából egyet-egyet kiemelni, annyi jó széria készül évről évre.Akad azonban néhány olyan sorozat, ami kiemelkedik a többi közül, ami valamiért érdekes a számunkra vagy ami elképesztően népszerű lett, és sokan várják a folytatását. Ezek közül választottam ki párat.

Trónok harca befejező évad

Nem akartam nézni, nem olvastam a könyveket, de a párom kíváncsi volt rá, és bár az első percek nem kötötték le a figyelmemet sikerült a legelső résztől kezdve rácsúsznunk. Sokan azért nem fognak bele, mert csak legyintenek, hogy „Á, én nem szeretem a történelmi filmeket”, „Nekem nem jönnek be az ilyen kosztümös-kardos történetek” - pontosan így gondoltam én is annak idején.

Csakhogy amíg egy epizódot sem látsz belőle, addig nem is tudod meg, hogy nem olyan kosztümös, és nem úgy történelmi. Hogy ezek az alakok hús-vér emberek, akkor is, ha éppen varázslók, uralkodók vagy papok.

Összetett a jellemük, látni, miben jók, de látni azt is, miben kicsinyesek, földhöz ragadtak, mikor gonoszak és igazságtalanok – még a rokonszenves vagy éppen alapvetően pozitív szereplők is. George R. R. Martin hihetetlenül érdekes világot teremtett, egyfajta gigantikus és szerteburjánzó Gyűrűk ura parafrázist milliónyi szállal, helyszínnel, külön történetekkel az alaptörténetben.

Valamennyire még azt is lehetett látni, hogy nagyjából hová fut majd ki a történet

– aki figyelt azért a próféciákból és az első évadból már sejthette, hogy itt a sztori lényege a gyilok, cselszövevény, kaki és az ellene való, gyakran teljesen hiábavaló küzdelem. De azt már nem láthattuk, hogy a sorozat vége felé közeledve miként esik le a szépen hömpölygő eposz egy videojáték színvonalára, és hogyan maradnak el a filozofikus dialógusok, hogy a helyüket lebutított párbeszédek vegyék át.

Sajnálom, hogy az történt a sorozattal, mint a Boardwalk Empire-rel: az HBO nagy durranást akart, de az ember csak azért várja a túl hosszúra nyúlt széria végét, hogy most már varrják el az összes szálat egyszer s mindenkorra, és végre tényleg vége legyen.

Mikor jön? 2019 áprilisában

VIDEÓ: A Trónok harca 8. évadának első előzetese

A Stranger Things harmadik évada

Életem első olyan sorozata volt, amit egyhuzamban néztem végig, annyira lenyűgözött az abban teremtett világ és a cselekmény. Az első évadot – amiről akkor még ég nem lehetett tudni, hogy első, csak azt, hogy fent van Netflixen mind a 8 része – egy ismerősöm ajánlotta 2016-ban. Elkezdtem nézni, és nem tudtam, de nem is akartam abbahagyni.

Zseniális volt a főcím, a történet, imádtam, hogy gyerekek a szereplők, a sokféle korábbi filmből, popkulturális utalásból, képregényből, játékból, mítoszból összegyúrt, mégis saját, egységes és egyedi univerzum, az hogy több műfajt egyesít egyszerre, tetszettek a párbeszédek, a fordulatok,

de az is, hogy nem volt látványos-szirupos-érzelemes végső, happy endes összeborulás. Az egészre rádobott egy lapáttal a zene.

Ez volt az a sorozat, amit az egyik ismerősöm a tinédzser gyerekeivel nézett végig, mert mindannyiuknak nyújtott valamit. A második évad – amit két nap alatt daráltam le – kissé megbicsaklott az előzőhöz képest. Tetszett a felütés, hogy nem pontosan ott és úgy folytatták a Duffer-testvérek, mint ahol az előző évad zárult, és érdekes volt, ahogyan új szereplőket vontak be a történetbe. Ami Eleven külön kis útjainál és kalandozásainál sokkal jobban kilógott, az Billy és Max alakja volt. Semmi érdemlegeset nem tettek hozzá a cselekményhez, és nem is nagyon volt mit eljátszaniuk. Mindketten elnagyoltan felvázolt, papírmasé figuráknak tűntek a többiek mellett, erőltetett párbeszédekkel és színészi játékkal.

A harmadik évadot azért is várom, mert szeretném látni, mit lehet még kihozni ebből a furcsa univerzumból, a misztikumból, a szereplőkből. Ki hová, illetve meddig juthat el? Merre csavarodnak/kavarodnak a szálak? Mi lesz benne a legütősebb?

VIDEÓ: A 3. évad előzetesének teasere:

Mikor jön? 2019 július 4-én.

Stranger Things

JULY 4

Az Elfeledve második évada

Én nagyon megszerettem a butácska, primkó és szórakoztató krimisorozatban, a Castle-ben Stana Katicot, aki Kate Beckett nyomozót alakította. Emiatt keltette fel az érdeklődésemet az AXN-en az Elfeledve.

Ennek a történetnek a főszereplője egy FBI ügynök, Emily Byrne. A nő sorozatgyilkos után kutat, amikor eltűnik, és csak hat évvel később találják meg, amikor már halottnak nyilvánították. Nyilván abból a közhelyes szituációból indul ki az Elfeledve, hogy az eltelt évek alatt a nő családja hogyan lépett át rajta és az elvesztésén (pont, mint ami Az utolsó zsaru című német film főhősével történik) és abból, hogy miként próbálja újra felépíteni magát és a történetét az eltűnésének idejére nem is emlékező nyomozó (ez a szál pedig A felejtés béréből és a Mementóból ismerős.)

Az Elfeledve – hála Istennek – szakít a CSI Miami helyszínelők vagy épp a Castle "Barbie baba nyomozásaival" és a vérben úszó áldozatokat és hűdegonosz gyilkosokat ellenpontozó cukimukiskodással és jópofizással.

Ez nem a színes képkockákon kifogástalan kosztümben, karcmentes napszemüvegben dolgozó rendőröket és hasonlóan jóvágású mellékszereplőket felvonultató sorozat. Itt akad sötétség és rejtély is. Bár nem bonyolítanak túl benne semmit – szerintem. A készítői azt ígérik, a második évad még fenyegetőbb lesz, még veszélyesebbnek bizonyul az, amire Emily rábukkan. Úgy legyen!

Mikor jön? Pontos dátum még nincsen.

VIDEÓ: Az első évad magyar előzetese


KÖVESS MINKET:




Koppintással vádolják A Dal egyik továbbjutóját - akár a versenyből is kizárhatják
Plágiumbotrány miatt egyelőre még nem tudni, hogy ki az a nyolc ember, akinek esélye van bejutni az Eurovíziós Dalfesztiválra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 17.


hirdetés

Hamarosan végre kiderül, mi lesz Magyarország kedvenc dala 2019-ben, és ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. A Dal döntős mezőnye azonban még nem biztos, hogy teljes, ugyanis az egyik csapat vagy előadó plágiumbotrányba keveredett - azaz lehet, hogy koppintották a műsorban előadott zenét.

Ha beigazolódik a gyanú, akkor az – egyelőre meg nem nevezett – érintettet kizárják, helyére pedig az elődöntőkből a döntő mezőnyébe be nem jutott, de a zsűri és a nézők által összesítve a legtöbb pontot kapott versenyző lép.

Egyelőre az alábbi indulók várják, hogy képviselhessék Magyarországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, amit május 18-án, Izraelben rendeznek meg:

Petruska, Acoustic Planet, Vavra Bence, The Middletonz, Pápai Joci, Szekér Gergő, Nagy Bogi és a Fatal Error.


KÖVESS MINKET:




Plágium miatt kizárták a versenyből a A Dal 2019 egyik indulóját
A szakértők szerint Petruska a Help Me Out of Here című szerzeményével követett el plágiumot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 18.


hirdetés

Nem ez az első eset a köztévé eurovíziós selejtezőjében, hogy felmerült a plagizálás gyanúja, ám mindeddig egyszer sem sikerült rábizonyítani azt a versenyzőkre. Idén azonban az egyik döntős esetében a kizárás mellett döntöttek - írja az MTI.

A műsorkészítők szomorúan olvasták a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettesének szakmai állásfoglalását Petruska dalával kapcsolatban. Mind kiderült, a produkció túl sok részletben egyezik a Vampire Weekend White Sky c. dalával, ezért plágiumnak minősül.

A dal tempója, hangneme, hangszerelése, harmóniastruktúrája, basszusmenete és dallamkezelése is nagyon hasonlít a amerikai indie rock zenekar említett számára.

A szakmai állásfoglalás egyértelműen fogalmaz, így a műsor készítőinek, A Dal 2019 szabályzata értelmében azonnal ki kell zárniuk Petruskát a további versenyből. Az élő műsorban elhangzottak értelmében a döntő nyolcadik versenyzője az elődöntőkben a zsűritől és a közönségtől legtöbb pontot kapott versenyző, Oláh Gergő lesz.

A helyzet egyik pikantériája, hogy az énekes 2016-ban is hasonló gyanúba keveredett, akkor Trouble in my mind című számát hasonlították az itthon Bigyó felügyelő, eredeti címen Inspector Gadget néven futó, 1999-es rajzfilmsorozat főcímzenéjéhez.

Petruska idén nevezett dala:

A Wampire Weekend trackje:


KÖVESS MINKET:




Messenger-üzenetként jelennek meg Petőfi és Radnóti versei Budapest különböző pontjain
Ilyenek lennének nagyjaink, ha a mai korban alkotnának.
Címkép: MyAd Marketing - szmo.hu
2019. február 17.


hirdetés

Február második felében a főváros számos pontján citylight plakátokon jelennek meg a magyar költészet nagyjainak versei, kicsit másképp - írja a színház.org. Budapest 30 különböző helyén ugyanis többek között Radnóti, Petőfi, Weöres és Karinthy műveivel találkozhatunk majd méghozzá párbeszédes Messenger üzenet formájában emojikkal kiegészítve.

Az ötletet a MyAd Marketing csapata találta, akiknek fő célja, hogy a költészet valóban maradandó legyen minden generáció számára. Szeretnék, ha már az iskolások is értékként tekintsenek irodalmunkra, szívesen olvassanak verseket, élményként éljék meg a kötelező irodalmak olvasását is.

Hiszen a világunk egyre inkább változik, a gyerekek érdeklődési körével együtt. A közösségi média pedig remek felületet biztosít arra, hogy az irodalom minél több korosztályhoz eljusson. A MyAd Marketing csapata azt képzelte el, hogy milyen lenne, ha nagyjaink a mai korban élnének és a Messenger alkalmazáson belül üzennének.


KÖVESS MINKET:





Petruska a plágiumbotrányról: "Le vagyok sokkolva"
Az előadó közleményben fejtette ki véleményét.
Címkép: Láng Péter - szmo.hu
2019. február 18.


hirdetés

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy plágium miatt kizárták a versenyből a A Dal 2019 egyik indulóját, Petruskát. A műsorkészítőknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese küldte el szakmai állásfoglalását Petruska dalával kapcsolatban. Mind kiderült, a produkció túl sok részletben egyezik a Vampire Weekend White Sky c. dalával, ezért plágiumnak minősül.

Az ügyben most megszólalt az előadó is, aki egy közleményt adott ki a Facebook-oldalán. Ezt teljes terjedelmében, változatlanul közöljük.

"Szombat este egy kedves barátom meglepetés születésnapi bulijának emelkedett pillanatába csapott villámként az MTVA híre. Döbbent telefonváltások következtek a többi versenyzővel, a tv műsor záró perceiben egy döntőnyi muzsikusra sikerült ráijeszteni. Miért most került ez elő? Nem vizsgálnak át alaposan mindent már a beválogatások alkalmával jó füllel és szoftverrel? - tettük fel egymás között a kérdéseket.

Aztán jött a hétfő reggel. A műsorpróbán már zenélésre készen, bedrótozva álltunk a színpadon, amikor a stáb félrehívott, hogy szeretnének velem beszélni. Megosztották velem az előző nap befutott szakértői véleményt, ami szinte sokkolt. Mivel a dalom a popzenében használt 3 legalapvetőbb dúr hármashangzatra épül, és a blues zenékre is jellemző shuffle ritmusban van, ha valaki minden áron találni akar valamit, könnyen fog. Ez azonban nem jelent automatikusan plágiumot. A szakértői véleményt elolvastam, a műsorkészítők döntését tisztelettel tudomásul vettem. Mindezzel együtt vitatkozom az ítélettel. Nem kívánom visszaküzdeni magam A Dal 2019 mezőnyébe, azonban nem hagy nyugodni, hogy dalszerzőként egy ilyen méltatlan helyzetbe kerültem.

Ha forrásokat keresünk, a Help Me Out of Here-t Zimbabwe és Malawi tradicionális tánczenéinek hangulata inspirálta, és nem árulok el nagy titkot, hogy távolról sem én vagyok az egyetlen, aki innen merít. Az, hogy hasonló forrásból esetlegesen hasonló érzetű nyugati popdal születik, nem precedens nélküli, és olykor tudat alatt is létrejöhet egy szerencsétlen együttállás, bár le kell szögeznem, a szakértői véleménnyel a hangulati hasonlóság elismerése mellett továbbra sem értek egyet.

Jelenleg le vagyok sokkolva, szomorú vagyok, és korántsem a műsorban való szereplésem elvesztése miatt. Átgondoltan igyekszem építeni a szakmai életem, folyamatosan arra törekszem, hogy a dalaim mondjanak valamit, össze tudjunk általuk kapcsolódni, és nem mellesleg folyamatosan olyan zenei kifejezőeszközökkel kísérletezem, amivel talán színfolt lehetek az ország popkulturális palettáján. Nincs könnyű dolgom magammal, amikor hosszan ülök egy-egy dallam, vagy szöveg fölött, de mindig azt igazolja vissza élet – gondoljunk csak a Dalos zsűri szép szavaira is -, hogy megéri ez a befektetés. Egy kicsit az ebbe vetett erőm tört meg, remélem, csak időlegesen.

Nos, ha nem Dal, akkor új lemez, új koncertek várnak, ebből igyekszem töltekezni (és most átnéztem minden számomat, hogy ne érje szó a ház elejét).

Köszönöm, ha mellettem álltok ebben

Andris






KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x