hirdetés
b.richard-gyilksa.png

3 autó, havi 4,5 millió: Így élt a Németországban megölt magyar prostituált gyilkosa

Kedd óta folynak a tárgyalások a magyar prostituált M. Noémi, azaz Nelly tavaly novemberi meggyilkolásának ügyében.
Bors - szmo.hu
2017. augusztus 03.


hirdetés

A 25 éves nővel a vád szerint stricije, a 20 éves B. Richárd végzett 81 késszúrással a németországi Chemnitzben, akit januárban kaptak el végül a magyar rendőrök Nyíregyházán - olvasható a Bors oldalán.

B. Richárd a bíróság előtt elmondta, egyszerre három-négy nőre „vigyázott”,

amivel havonta 15 ezer eurót, azaz 4,5 millió forintot keresett. Három autója van: egy BMW 635, egy hármas BMW és egy Suzuki.

Az elfogásról készült videó:

A thai bokszot űző Richárd 11 éves kora óta az alkohol rabja (akár két üveg tömény alkoholt is megivott naponta), majd 14 évesen elkezdett drogozni, kristályt használni. „Ha féktelen vagyok, akkor katasztrófa történik” – mondta a Bild beszámolója szerint.

hirdetés

Noémi gyilkosa a nőt annak lakásában lakásban gyilkolta meg, 81 vágással végzett vele, melyből 45-öt a fejére és a nyakára mért. A mészárlás után több cigarettát is elszívott, lezuhanyzott, és magához vett 400 eurót és két aranygyűrűt.b.richard

Aztán még azon az estén elment két másik prostituálthoz is, az egyiknek az egyik arany gyűrűvel akart fizetni, és a kést is megmutatta nekik. „Azt itt hagyhatod” mondta az egyik prosti, „majd szeletelünk vele kolbászt”.

B. Richárd nem fűzött semmit a vádirathoz, anyját kérte bekéretni tanúként,

és előleget kért, hogy Magyarországról elutazhasson hozzá. Az államügyész viszont azt mondta: „Az utazás nem lehet probléma, három autóval a garázsban”.

Büntetése attól függ, hogy miként könyveli el őt a bíróság: akár életfogytiglanit is kaphat, de fiatal kora miatt a maximális büntetése 15 év is lehet.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kaiser-ede.jpg

18 év után szabadult a móri mészárlás korábbi gyanúsítottja – ezek voltak az első szavai

Kaiser Ede ellen később ejtették a vádat, más bűncselekmények miatt tartották bent ennyi ideig.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

A Blikk információi szerint hétfőn szabadult a börtönből Kaiser Ede. A férfit a nyolc emberéletet követelő móri mészárlás miatt tévesen ítélték el, később viszont felmentették. Ugyanakkor más bűncselekmények, többek között például fegyveres rablás miatt 18 év börtönt kapott.

A lap információi szerint szabadulása után Kaiser Ede úgy fogalmazott:

"Kicsivel több volt, mint, ami jól esett."

A börtön előtt az ügyvédje és a barátai várták.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
eltorte-rendor-kezet-szigethalmi-ferfi.jpg

Csendháborítás miatt mentek ki a rendőrök, az egyiknek eltörte a kezét a szigethalmi férfi

A 42 éves elkövetőt letartóztatták.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

A Debreceni Járásbíróság május 31-én egy hónapra elrendelte annak a 42 éves férfi letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

Az ügyészség közleménye szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra csendháborítás miatt érkezett bejelenés a megyében lévő egyik településről május 29-én 23 óra 30 perc körül. A rendőrök a helyszínre mentek, de az ott tartózkodók nem voltak együttműködőek, igazolni sem akarták magukat, a 42 éves gyanúsított pedig becsmérlő kijelentést tett a rendőrökre.

A ház udvarán több mint tíz ember volt, ezért a rendőrök erősítést kértek a helyszínre. AZ egyenruhások ki akarták nyitni a kertkaput, de ezt a túloldalon állók nem hagyták és obszcén szavakkal illették a rendőröket.

Az ittas állapotban lévő gyanúsított meg is akarta ütni az egyik intézkedő rendőrt, aki azonban el tudott hajolni. Ezt követően az egyenruhások nekifeszültek a kertkapunak, amit sikerült betolniuk.

A rendőrök bementek az udvarra, közben viszont a 42 éves gyanúsított két kézzel, nagy erővel betolta a kaput, amely rázáródott az egyik rendőr kezére. A járőr nyolc napon túl gyógyuló, többszörös csonttörést szenvedett.

hirdetés

A rendőr még ki tudta nyitni a kaput és az előtte haladó társa segítségére sietett, majd intézkedés alá vonták a helyszínen tartózkodókat. A 42 éves férfi a bilincselésnek is ellenállt, végig szabadulni próbált a fogásból, amely során az egyik rendőr láthatósági mellényét is leszakította.

A rendőrök végül könnygáz sprayt vetettek be, amelyet követően a 42 éves szigethalmi férfit megbilincselték.

A bíróság álláspontja szerint indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása a gyanúsítottal szemben, mivel megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított - a büntetés várható mértékére tekintettel - megszökne, elrejtőzne.

A nyomozási bíró indoklásában azt is elmondta, hogy bár a férfi büntetlen előéletű, azonban a rendőri intézkedésnek nagy erővel és kitartó szándékkal a végletekig ellenállt, továbbá a járványhelyzet idején a szabályok betartása és a rendőrök védelme is különösen fontos.

A bíróság végzése nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezett.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nemzeti-konzultacio.jpg

Hamarosan indul az új nemzeti konzultáció

Most a koronavírus elleni védekezésről, a gazdaság újraindításával kapcsolatos intézkedésekről, és Soros György legújabb tervéről lesz szó.
MTI, A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

A kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs kérdőívet, és a következő napokban témakörönként mutatja be a kérdéseket. A kérdőívek gyártása és postázása június elején indul - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.

Azt írták:

a mostani kérdőív kitöltésével az állampolgárok olyan, Magyarország jövőjét alapvetően meghatározó kérdésekben nyilváníthatnak véleményt, mint a koronavírus elleni védekezés, a gazdaság újraindításával kapcsolatos intézkedések, vagy Soros György legújabb, európai örökkötvényekről szóló terve.

Kiemelték: a kormány célja most is az, hogy egyetértési pontokat hozzon létre a mindannyiunk életét érintő legfontosabb kérdésekben. Ezért várják az állampolgárok véleményét, és tisztelettel arra kérik őket, hogy töltsék ki, majd küldjék vissza a kérdőíveket - tették hozzá.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
lanchid.jpg

A Lánchídról a Dunába ugrott egy férfi vasárnap éjjel, még mindig keresik

Szemtanúk szerint egyszer felbukkant, majd nem sokkal később elmerült a folyóban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Egy világos pólót viselő férfi vasárnap éjjel a Dunába ugrott a Lánchídról. Ezt az Index olvasói jelezték a portálnak.

Volt olyan szemtanú, aki még látta a vízből felbukkanni a férfit, aki később elmerült.

A BRFK sajtóosztálya a portálnak megerősítette, hogy

"május 31-én egy órakor azzal hívták a rendőröket, hogy egy férfi a Lánchíd pesti hídfőjénél, a hídról a Dunába ugrott. A tanúk szerint a férfi egyedül volt és világos pólót viselt".

A bejelentés után négy perccel a dunai hajósok már a helyszínen voltak, a rendőrök pedig hat perccel később értek ki.

hirdetés

Azonnal megkezdték a férfi felkutatását, ám az akciót éjszakára fel kellett függeszteniük. Hétfőn reggel folytatták a munkát, de eddig még nem találták meg a férfit.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!