hirdetés
szen.jpg

250 milliárd forintnyi pénzt csaltak ki egy nagyon egyszerű trükkel az ukrán fogyasztóktól

2016-2017-ben a szén árát úgy számolták ki, mintha Rotterdamból szállították volna, miközben helyben termelték ki. A vizsgálódás az új ukrán elnök első nagy oligarcha-ellenes eljárása lehet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 24.


hirdetés

Hatalmas botrány van kibontakozóban Ukrajnában, ahol valószínűleg az állami vezetők összejátszva az energetikai cégek vezetőivel sok milliárd forintnyi pénzt szedtek be a lakosságtól az áramért és a távhőért - indokolatlanul.

Az ország történetének eddigi legnagyobb korrupciós nyomozása zajlik - írta a 444.hu. Azt gyanítják, hogy 2016-2017-ben a szén árát úgy számolták ki, mintha Rotterdamból szállították volna, miközben helyben termelték ki. A különbözet mintegy 250 milliárd forintnak felel meg, a pénz nagy része pedig valószínűleg Rinat Ahmetov, az egyik leggazdagabb oligarcha számlájára kerülhetett.

A vizsgálódás az új ukrán elnök első nagy oligarcha-ellenes eljárása lehet.

A jelenlegi információk szerint nagy a valószínűsége, hogy a - korábban a háborús időszakban - külföldről, elsősorban Dél-Afrikából és Ausztráliából hozott

szén megdrágult beszerzési és szállítási költségét vették alapul, és azzal számolták el a hazai vagy a közeli orosz bányákból kitermelt szén árát is.

hirdetés

Az első nyomozás már 2017-ben elindult, mikor kiderült, hogy nem tudják papírokkal igazolni az ukrán erőművekben elégetett szén származását.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kuty.png

Fejszével törte be az autó ablakát, hogy kiszabadítsa a hőségben bent hagyott kutyát

A kutya gazdája shoppingolni ment közben a lányával.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Fejszével szabadított ki egy yorkshire terriert egy brit férfi, amikor meglátta, hogy a kutyát gazdái bent hagyták a tűző napon álló autóban a 34 fokos hőségben - írja a The Sun.

Az angliai Berkshire-ben történt esetről egy járókelő, Samantha Heaver készített videófelvételt, amelyen látszik, hogy a férfi egy fejszével ütlegeli az autó üvegét, amíg be nem szakadt, majd jól látszik, hogy egy halálra rémült és vélhetően kiszáradt kutya fekszik a hátsó ülésen. A közelben tartózkodott néhány rendőr, akiket a járókelők azonnal odaintettek. Ők vitték el az ebet az állatorvoshoz, aki megállapította, hogy nem esett komoly baja a hőségben.

A kutya tulajdonosa, egy nő lányával indult vásárolni, miközben az ebet az autóban hagyták.

45 percet töltöttek az üzletben, a kutya valószínűleg elpusztult volna a hőségben, ha a férfi nem szabadítja ki.

A járókelő szerint öt percet vártak, mielőtt a férfi kitörte az ablakot, hátha visszatér a gazda, ám a kutya érdekében nem vártak tovább, és betörték az ablakot. Miután az egész incidens lezajlott, és a kutya az állatorvoshoz került, 10 perccel később érkezett vissza a gazdája a lányával, a rendőrök egy figyelmeztetéssel engedték útjára.

hirdetés

A Facebookra feltöltött videó már 30 ezer megtekintés fölött jár, a dühös állatbarátok sorra adnak hangot annak, hogy mennyire veszélyes az autóban hagyni egy állatot, főleg a tikkasztó hőségben.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
autos-pcr-teszt.jpg

Érintésmentes, áthajtásos koronavírus-tesztelőállomás nyílt Újbudán

Ezzel Budapesten a Groupama Aréna melletti terület után már a második ilyen állomás nyílt meg.
Fotó: Youtube (illusztráció) - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Érintésmentes, áthajtásos koronavírus-tesztelőállomás nyílt Újbudán, a Bikás parkban, Újbuda Önkormányzata, a DriveCell Systems Zrt. és a BNG Family Project Kft. együttműködésének köszönhetően.

A magyar cég által kidolgozott megoldásnak köszönhetően az online regisztrációt és a visszaigazolást követően bárki, az autójában ülve elvégezheti a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus tesztet hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között.

Az eredményeket akár 24 órán belül megkaphatják a tesztelésen résztvevők, és az akkreditált egészségügyi partnereknek köszönhetően a negatív eredmény mentességet jelenthet a karantén alól. Újbuda lakóinak árengedményt biztosít a szolgáltató.

A megnyitón Dr. László Imre, Újbuda polgármestere hangsúlyozta, hogy a kerület eddig 133 millió forintot költött a járvány elleni védekezésre, megelőzésre, és körülbelül 1800 tesztet is elvégzett az állam helyett.

A világ számos országában alkalmazzák már sikerrel az autós, áthajtásos koronavírus tesztelést, melynek nagy előnye, hogy a vizsgálaton résztvevő személy a mintavétel során végig autójában maradhat.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hamis-hir.jpg

Kamulevélben támogatják a fehérorosz vezetést a magyar kormány nevében

Azt a látszatot próbálják kelteni a szerkesztőségeknek küldött levélben, mintha azt a Kormányzati Tájékoztatási Központ küldte volna. A központ azonban nem küldött ilyet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Furcsa üzenet érkezett a szerkesztőségi mailcímünkre. A Miniszterelnöki kabinetiroda címét imitálva egy újság üzenetküldő alkalmazása segítségével kaptunk fake-nak látszó szöveget. Az írója mintha a Kormányzati Tájékoztatási Központ nevében kommunikálna, gyakorlatilag a hivatalos fehérorosz álláspontot megtámogató magyar álláspontot közvetít.

Kérdésünkre a Kormányzati Tájékoztatási Központ megerősítette, hogy a levél nem tőlük érkezett, tehát az nem a hivatalos magyar kormányzat álláspontot tükrözi.

Íme, a teljes küldemény:

"Czipaszné Lovász Fruzsina ([email protected]) úgy gondolta, hogy ez a cikk érdekelheti önt: Hallgatnak róla, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának (https://hvg.hu/itthon/20200810_lukasenka_feherororsz_elnok_ujravalasztasa_orban_viktor_gratulalte)."

Mellékelve benne a "küldő" üzenete:

hirdetés

"Tisztelt Szerkesztőség! Több hírportálon is megjelent kérdésre kívánok levelemmel válaszolni a Kormányzati Tájékoztatási Központ részéről. Orbán Viktor 2020 augusztus 10-én udvariassági gratulációt küldött Aljakszandr Rihoravics Lukasenka Fehéroroszország újonnan megválasztott elnökének. A gratulációnak mindösszesen protokolláris szerepe van, melyet Európa több államfője is megtett. Ez nem jelenti azt, hogy a Magyar Kormány feltétlen egyetért a Fehéroroszországban történt eseményekkel. Jelenleg több magyar hírportál tudósítója is a fővárosban tartózkodik és eddig nem érkeztek a részükről olyan beszámolók, melyek újságírókat ért támadásokról szólnának. Nagykövetségünk folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket. Az országban tartózkodó magyar újságírók igazolvánnyal és láthatósági mellényben dolgoznak az akcióterületeken kívül.

Az internet tele van a tüntetésekről készült képekkel és felvételekkel, melyek percről percre frissülnek, így nem igazak azok a hírek, melyek az internet blokkolásáról vagy az újságírók kamerájának elkobzásáról szólnak. Továbbá az sem fedi a valóságot, hogy fehérorosz választásokon nem vettek részt nemzetközi megfigyelők. A Türk tanács és a Független Államok Közössége részéről több megfigyelő is az országban tartózkodott. felkérésre a Magyar Nagykövetség is küldött megfigyelőket. Megfigyelőink tártak fel visszaéléseket, de azok érdemben nem befolyásolhatták a választások végeredményét.

Szvjatlana Cihanouszkaja 10%-os eredményt ért el a választásokon, így pártja több képviselőhellyel is rendelkezik az új Országgyűlésben. Videóüzenetben szólította fel a tüntetőket a távozásra, majd Litvániába távozott és azóta sem adott ki új közleményt. Férjét rágalmazás, okirat hamisítás és sikkasztás vádjával törvényes keretek között ítélték el. Kérjük nyilatkozatunk elfogadását és tudomásul vételét.

Czipaszné Lovász Fruzsina Kormányzati Tájékoztatási Központ"

A magyar kormánynak eddig egyébként ez volt az egyetlen hivatalos megszólalása fehérorosz ügyben:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-rekord-fertozottek-szama-horvatorszag-mti-epa-foto.jpg

Koronavírus: új rekordot döntött a fertőzöttek száma Horvátországban

Szerdán 180-nal nőtt a fertőzöttek száma Horvátországban. De több ország is jelezte Zágrábnak, hogy koronavírusosan térnek haza onnan fiatalok.
MTI, Címkép: MTI/EPA/Antonio Bat - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Horvátországban ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára.

Horvátországban a testület jelentése szerint szerdán 180-nal nőtt, és elérte az 6050-et az eddig megfertőzöttek száma. Egy új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 161-re emelkedett. A betegek közül 115-en vannak kórházban, közülük tízen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 811.

A legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, a Pag szigeti Zrcen, Vodicen és Makarskában, új eseteket regisztráltak ugyanakkor Vir szigetén is.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 29-cel 2332-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Új halálesetet nem regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 129 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 19-en vannak kórházban, közülük kettőt ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 193 fő.

Szlovéniában harmadik napja nő az új esetek száma. A behurcolt fertőzések többsége Horvátországból származik.

hirdetés

Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó szakbizottságának vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: javasolni fogja a kabinetnek, hogy szigorítson a határátlépési feltételeken, és a Horvátországból érkezők számára rendeljen el kéthetes karantént, valamint tegye kötelezővé a PCR-tesztet.

Jelko Kacin kormányszóvivő a POP-TV-nek adott szerda esti nyilatkozatában elmondta: a horvát adatokhoz az onnan behurcolt eseteket is hozzá kellene adni.

Horvátország sokkal kevesebb tesztet végez, mint Szlovénia. Ezenkívül a turisták nem bíznak a horvát egészségügyi ellátási rendszerben, ezért inkább hazautaznak - mondta.

Bár a szlovén állampolgárok nagy része felelősségteljesen viselkedik, a Horvátországból érkező adatok aggodalomra adnak okot - hangsúlyozta.

Több ország, köztük Ausztria, Olaszország, Csehország és Szlovénia is jelezte Zágrábnak, hogy több fiatal tért vissza úgy a horvátországi nyaralásáról, hogy megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal.

Csütörtöktől Olaszország is szigorított a beutazási feltételeken: a Horvátországból érkezők számára kötelezővé tette a koronavírus-tesztet, amely nem lehet régebbi 72 óránál, vagy a beutazás után 48 órán belül PCR-tesztet kell végezni Olaszországban, ez alól nem képeznek kivételt az olasz állampolgárok sem. A rendelet az átutazókra nem vonatkozik.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, hogy újraindítsa gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!