hirdetés

24 órás sötétségben, egy jégbe fagyott hajón dolgoznak az Északi-sarkot vizsgáló tudósok

Már két hónapja tart a világ egyik legnagyobb szabású tudományos expedíciója. A klímaváltozás hatásait vizsgálják.
Fotó: Wikipédia - szmo.hu
2019. december 04.


hirdetés

A Polarstern, amelynek neve „sarkcsillagot” jelent, október eleje óta a jég foglya. Szándékosan fagyasztották be egy óriási mozgó jégtábla közepébe.

A hajó fedélzetén váltásban utazó 100 tudós és a legénység tagjai egy éves küldetésre vállalkoztak a zord körülmények között. A 155 millió dolláros költségvetésű, MOSAiC nevet viselő expedíció célja, hogy jobban megértsék, hogyan hat a klímaváltozás az Északi-sark középső részére.

Ez a régió kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a Föld többi része, de eddig viszonylag kevés figyelmet fordítottak rá, mert szinte lehetetlen megközelíteni.

A német Alfred Wegener Intézet azonban 18 másik ország tudósait bevonva belevágott a projektbe. A Polaster szeptember végén hagyta el Norvégia egyik északi kikötőjét, majd egy úszó jégtábla mellett megállt a szibériai partoktól északra fekvő Laptyev-tengeren, és ott bele is fagyott a jégbe.

hirdetés

A hajó azóta együtt lebeg a jéggel. Arra megy, amerre a szelek és az áramlatok viszik. Naponta legfeljebb 8 km-t tesz meg, jelenleg mintegy 400 km-re lehet az Északi-sarktól. Ha minden a tervek szerint alakul, a hajó jövő nyár végén szabadul ki a jégből valahol a Fram-szorosban, Norvégia és Grönland között.

Thomas Krumpen, a Wegener Intézet egyik vezető kutatója, aki az expedíciót az első hónapban kísérő Akademik Fjodorov orosz jégtörőn utazott, elmondta a New York Times-nak, hogy nem volt könnyű a megfelelő jégtáblát megtalálni, mert alig néhány olyannal találkoztak, amely elég vastag volt ahhoz, hogy kifutópályát építhessenek rajta az utánpótlást biztosító DC3-as repülőgépeknek, és biztonságosan dolgozni lehessen a felszínén.

Márpedig fontos volt, hogy a kutatók kijussanak a szabadba. Jessie Creamean, a Colorado Állami Egyetem kutatója például levegő- és vízcsepp-mintákat gyűjt, amiből reményei szerint jobban megérthetjük majd az Északi-sarki felhők képződését. Ehhez 12 fős csapatával minden hétfőn ki kell mennie a jégtáblára, ahol 60 darab, egyenként 25-50 cm-es jégdarabot gyűjtenek be.

A munkájukat nehezíti, hogy mindezt 24 órás sötétségben kell elvégezniük, mivel a sarki tél néhány nappal azután állt be, hogy Polarstern körül befagyott a jég.

De nemcsak a sötétséggel kell megküzdeniük. A hajó körüli jégtábla ugyanis folyamatosan mozog és töredezik.

Néhány hete egy közel 70 km/órás sebességű széllel érkező és mínusz 21 fokot hozó vihar több hasadékot is vágott bele, így csaknem egy méter széles űr keletkezett a jégtáblán felépített kutatóállomások és a hajó között. A legénység szánkókból és más felszerelésekból próbált hidat építeni a jeges víz felett.

A csapatot többször meglátogatták már jegesmedvék is. Volt, hogy egy anyamedve és a bocsa szaglászták körbe a jégre tett elektromos berendezésekeit. Ilyenkor a kutatókat azonnal biztonságos helyre viszik az expedíciót kísérő fegyveres őrök. Eddig háromszor kellett medvék miatt evakuálni a kutatóállomásokat. Szerencsére mindenki sértetlen maradt, a medvék is.

A MOSAiC expedíció kapcsán a neten külön oldal jött létre, amelyen keresztül bármelyik iskolai osztály belenézhet az expedíció mindennapjaiba. Hétfőként rövid videókat, valós idejű adatokat és tudományos feladatokat kínálnak a kíváncsi diákoknak.

VIDEÓ: a te osztályod is becsatlakozhat a MOSAIC expedícióba

VIDEÓ: képek az expedíció mindennapjairól

MOSAiC Expedition Video by Anika Happe from APECS Webinars on Vimeo.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
elonmusk.jpg

Elon Musk 2050-re 1 millió embert telepítene a Marsra napi 3 űrhajóval

1000 űrhajóból álló flottát szeretne építeni, a Marsra pedig egy komplett várost tervez.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

Ugyan még el sem készült az Elon Musk tervei szerint az egész naprendszert meghódító SpaceX Starship prototípusa, a jövőlátó milliárdosnak máris konkrét elképzelései vannak arról, hogyan szeretné kolonizálni a Marsot - írja a Business Insider. Elon Musk még csütörtök este eresztett el néhány tweetet arról, hogyan épít ki 10 év alatt 1000 űrhajós flottát, amikkel aztán 2050-re összesen 1 millió embert szeretne áttelepíteni a szomszédos bolygóra.

Elon Musk elképzelései szerint az Starshipek naponta háromszor startolnának a Földről. A Tesla-vezér azt mondja, ki lehetne fizetni az utat egy összegben is, de hitelt is folyósítanának azoknak, akiknek szüksége lenne rá. Azt szeretné elérni, hogy a Mars-utazás bárki számára elérhető legyen.

Arra is van válasza Elon Musknak, hogyan fizetné vissza a hitelt egy olyan valaki, aki egyik napról a másikra 225 millió kilométerrel odébb költözik: rengeteg munka lenne a Marson.

Bár Elon Musk a tweetrohamban arra külön nem tért ki, hogy az embereken kívül mit szállítana még a Starship-flotta a vörös bolygóra, biztosan komoly rakományra is szükség lenne a milliós tömeg életben tartásához. Meg kellene oldani például, hogy elegendő mennyiségű víz, élelmiszer, építőanyagok és szerszámok jussanak el a marsi városba.

Egyelőre a Mars-utazásra egy 26 havonta 30 napra megnyíló ablak a legkedvezőbb: ekkor van a két bolygó a legközelebb egymáshoz.

A milliárdos számításai szerint az 1000 Starship 100 megatonnányi felszerelést juttatna el egy-egy ilyen periódusban a Marsra, az űrhajókra pedig alkalmanként 100 utas férne fel. Ez azt jelentené, hogy 26 havonta átlagosan 100 ezer embert költöztetne át a Marsra, így jönne ki a csütörtökön este megálmodott 1 milliós kolónia 2050-re az egyelőre lakatlan bolygón.

Elon Musk néhány hete azt ígérte, hogy pár hónapon belül próbaútra indulhat az első Starship, az év vége előtt pedig szeretné, ha űrhajósok is tesztelnék élesben a bolygóközi utazásra épített rakétát.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Adult_Caenorhabditis_elegans.jpg

Ötszörösére növelték egy féregfajta élettartamát – egy ember így akár 400 évig is élhetne

A kutatók remélik, hogy az eredmények segíthetik majd az emberi élet meghosszabbítására tett kísérleteket is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 12.


hirdetés

Nemrégiben jelent meg a Cell Reports tudományos magazinban az a tanulmány, amelyben egy nemzetközi csapat által végzett kísérletben egy bizonyos talajféregfajta élettartamát a szokásos 3-4 hétről sikerült ennek ötszörösére növelni.

Ez komoly előrelépést jelenthet az ember öregedéssel kapcsolatban végzett kutatásokban is.

Az egész jelenség biológiai háttere a sejtek felépítésében keresendő. A sejteken belül lévő molekulák jelátviteli útvonalakat alkotnak a különböző sejtfunkciók elvégzéséhez. Amikor egy molekula jelet kap egy adott feladat végrehajtására – például a sejtosztódásra –, akkor továbbítja az információt a következő molekulának, amelyik továbbítja az azt követőnek, és így tovább.

Korábbi kutatások már felfedezték az összefüggést a C. elegans elnevezésű talajféregben található két – az inzulinért és a rapamycin célpontjáért felelős – jelátviteli útvonal, és az öregedés között.

A kutatás szerint az előbbi útvonal módosítása megduplázta, míg az utóbbié 30%-kal növelte meg a féreg élettartamát.

hirdetés

Ez logikusan azt jelentené, hogy a két útvonal együttes módosítása 130%-os élettartam-növekedéssel járna, de ehelyett a tudósok 500%-os növekedést tapasztaltak.

Ez emberi években számolva azt jelentené, mintha a kísérlettel elérnék, hogy egy ember megérje a 400. születésnapját.

Természetesen a C. elegans talajféreg felépítése igen messze áll az emberétől, de ezzel együtt több olyan génnel is rendelkezik, ami az emberi szervezetben is megtalálható. A kutatók remélik, hogy a eredmények segíthetik majd az emberi élet meghosszabbítására tett kísérleteket is.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
pestist-okozo-mikroba.jpg

Magyar kutatók fedezték fel, hogyan blokkolják az immunrendszerünket a támadó mikrobák

Az ELTE TTK Biokémiai Tanszékén több évtizedes rejtélyt fejtettek meg.
Fotó: Wikipédia - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Több évtizedes rejtélyt sikerült megoldani Dr. Pál Gábor, az ELTE TTK Biokémiai Tanszékének docense vezetésével.

Magyar kutatók felfedezték, hogy a számos, súlyos betegséget okozó mikroba által termelt ekotin nevű fehérje az immunrendszer védekező mechanizmusait kijátszva képessé teszi a kórokozót arra, hogy életben maradjon a vérben.

Kimutatták, hogy az ekotin egymagában megbénítja szervezetünk legalább három mikrobaölő rendszerét. A támadó mikrobák fegyverének beazonosításával és az ekotin semlegesítésével azonban felülkerekedhetünk a kórokozókon - írja az ELTE TTK a közleményében.

Az eredményeket a rangos PloS Pathogens lapban közölték.

Az ekotint 1983-ban írták le kólibaktériumban a Harvard Egyetemen, és azóta kiderült, hogy a pestisjárványokat okozó Yersinia pestis baktérium és számos más betegség kórokozója is termeli ezt az anyagot.

hirdetés

Pál Gábor, az ELTE TTK Biokémiai Tanszékének docense, a kutatás vezetője azt mondta: "Eddig is tudtuk, hogy ez a fehérje valahogy elősegíti a kórokozók megtelepedését, túlélését majd elszaporodását a szervezetben, de ennek mechanizmusa rejtély volt. A kísérletes munka dandárját doktorandusz hallgatóim egyike, Nagy Zoltán Attila végezte".

Azt is kifejtette, hogy korunkban az orvoslás egyik legnagyobb kihívása az antibiotikumokkal szemben ellenálló, életveszélyes fertőzéseket okozó mikrobák világméretű előretörése. Ezért ennyire fontos felfedezés, hogy a legelterjedtebb antibiotikum-rezisztens kórokozók zömében kimutatható az ekotin.

Pál Gábor kutatócsoportja Gál Péter Természettudományi Központban és Józsi Mihály ELTE Immunológiai Tanszékén működő csoportjával együttműködésben kimutatta, hogy az ekotin gátolja a szervezetünkben a komplementrendszer lektin- és alternatív útját. Ráadásul sikerült felfedezniük a szervezetünkben egy eddig ismeretlen baktériumölő mechanizmust is, amelyet az ekotin szintén blokkol.

Elméleti jelentőségük mellett az eredmények gyakorlati szempontból is fontosak, hiszen az ekotin gátlását követően a veleszületett immunrendszerünk mechanizmusai újra képessé válhatnak a támadó kórokozó elpusztítására. A felfedezés tehát új antimikrobiális terápiákhoz is elvezethet - írja a közlemény.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
modernhouse1.jpg

Hurrikán, földrengés és radioaktív sugárzás esetén is védelmet nyújt a szuperbiztonságos orosz bunker

Az orosz cég CyberHouse névre keresztelt építménye állítólag egy zombitámadást is simán túlélne.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Amikor Elon Musk tavaly év végén bemutatta a Tesla új, Cybertruck névre keresztelt autóját, az internet közössége azonnal egy apokaliptikus sci-fi film díszletéhez hasonlította a szokatlan külsejű járművet.

De most az orosz Modern House építész cég megalkotta a kocsihoz illő atombunkert, amit stillszerűen CyberHouse-nak kereszteltek el, és tervezői szerint mindenféle természeti csapásnak ellenállna – írja a CNN.

Azt állítják, az épület hurrikán- és földrengésbiztos, illetve radioaktív szennyezettséggel szemben is védelmet biztosít. A szentpétervári székhelyű cég szerint a bunker egy zombitámadást is simán túlélne, hiszen az élőhalottak nem tudnának felmászni a meredek falakon, vagy áttörni a légzsilipes bejárati ajtókat.

A 90 négyzetméter alapterületű épületben a sajtóközlemény szerint 7 ember bújhat meg kényelmesen egy természeti katasztrófa ideje alatt. A tervezéskor egyébként a Tesla járművén kívül a modern atom-tengeralattjárók felépítését vették figyelembe.

hirdetés

A túlélést különféle víz- és levegőtisztító berendezések segítenék, amennyiben ezek utánpótlására nem lenne lehetőség. Az áramellátást napelemek, illetve szélerőművek biztosítanák, így akár egy évet is el lehetne tölteni anélkül, hogy elhagynánk a házat.

Bár egyelőre még nem tervezik ténylegesen megépíteni a CyberHouse-t, a tervezőiroda szerint nem kell sokáig várni, hogy eljussanak a projekt megvalósításáig.

A bunker iránt már most nagy a kereslet: több potenciális ügyfél is felkereste a céget Oroszországból, Spanyolországból és az Egyesült Államokból.

A bunker első látványtervein egyébként egy Tesla Cybertruck látható, amint az épület középső garázs részében parkol, a fennmaradó helyeket pedig teljesen egészében a lakóterület foglalja el.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!