hirdetés
zanka_erzsbet_tabor_wikipedia.jpg

21,6 milliárdot kapnak Mészáros Lőrincék az elajándékozott Erzsébet-táborok felújítására

A zánkai után a fonyódi tábort is Mészáros Lőrincék érdekeltsége hozhatja rendbe.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2020. május 19.


hirdetés

A Mészáros család cége és Szabadics Zoltán vállalkozása 4,88 milliárd forintért közösen nyerte el a kisebbik, fonyódligeti Erzsébet-tábor felújításának lehetőségét, írja a 24.hu. Szabadics Zoltán idén februárban lett a Balatoni Hajózási Zrt. igazgatósági elnöke.

A lap hozzáteszi, hogy Mészárosék kapták meg korábban a zánkai táborfejlesztésére kiírt nagyobb, nettó 16,7 milliárd forintos közbeszerzést a Fejér B.Á.L. Zrt., illetve a zalakarosi Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt.-vel közösen.

Az addig állami tulajdonban lévő balatoni gyereküdülőket 2016-ban a kormány elajándékozta a Szeged–Csanádi Egyházmegyéhez közeli Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak. A kormány ezután úgy döntött, hogy összesen 26 milliárd forintot költ a már nem állami kézben lévő táborok felújítására. Ebből szereztek meg 21,58 milliárd forintnyi megbízást Mészárosék.

A történet további furcsasága, hogy az ajándékozás során egy különleges kitétel is került a megállapodásba. Ennek értelmében az új tulajdonos a megszerzés után 15 évvel azt tesz a táborokkal, amit akar, akár el is adhatja az ingyen kapott, majd közpénz-tízmilliárdokért rendbe tett területeket.

Az alapítvány az ingatlanok és a felújítási összegek mellett az Erzsébet-program keretein belüli, a gyermektáborokkal és ifjúsági programokkal kapcsolatos projekteket is lebonyolította. A táboroztatásra szánt összegre az alapítvány írhatott ki közbeszerzést, amit egyetlen pályázóként saját cége, az Erzsébet Táborok Kft. nyert el. A cég ügyvezetőjének a Zánkához közeli Monoszlón béreltek napi 110 ezer forintért luxusvillát.

hirdetés

A lap kiemeli: sem az egyházmegye, sem az alapítvány nem titkolja a kormánypárthoz fűződő kapcsolatát. Az alapítvány alapítói jogait a Kiss-Rigó László püspök vezette Szeged–Csanádi Egyházmegye intézményfenntartója, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyakorolja. Ennek főigazgatója a Fidesz 2014-es szegedi polgármesterjelöltje, Kothencz János. Kiss-Rigó egyházi szerepe ellenére meglehetősen aktív a politikában: 2010-ben Hódmezővásárhelyen részt vett a Fidesz kampányrendezvényén, ahol a kormánypárt melletti szavazásra buzdította az embereket.

A táborokat a Sarka Kata új férjeként közismert Bessenyei István cége, a Valton védi.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
merkely-béla5.jpg

Merkely Béla szerint március-áprilisra leszünk túl a koronavírus-járványon

Számításai szerint eddig Magyarországon körülbelül másfél millió ember eshetett át a betegségen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora többek között saját koronavírus-tapasztalatairól is beszélt. Mint mondta, ő is átesett a betegségen, nagyjából a harmadik napon nagy fájdalmai és láza lett, valamint a gyengeség is jelentkezett nála.

Mint mondta, folyamatosan figyelni kell a tünetekre, és ha az állapotunk rosszabbodik, kórházba kell menni, hogy megkapjuk a szükséges terápiákat. Problémának látja, hogy miután a betegek későn jelentkeznek, kicsit későn kapják meg a szükséges gyógyszert.

A mostani ugrás, ami látható, nem a PCR-mérésekből adódik, hanem a többletaktivitásból - mondta el a rektor a koronavírussal küzdők számáról. Hozzátette,

számításai szerint több mint 1,5 millió magyar esett már át a koronavírus-fertőzésen, ami nagyjából 15 százalékot jelent. Ahhoz, hogy a nyájimmunitás meglegyen 60 százalékra van szükség.

„Nap, mint nap újabb tízezrek kapják meg a megbetegedést. Azt gondolom, hogy nagyjából március-április környékére túl tudunk lenni ezen a járványon”

hirdetés

- tette hozzá Merkely Béla.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
supermarket-949913_1280.jpg

Az időseket egyelőre nem igazán érdekli a vásárlási idősávjuk

Az elmúlt napok tapasztalatai azt mutatják, hogy míg a fiatalok alkalmazkodnak az idősek vásárlási idősávjához, addig a nyugdíjasok nem igazán fogják vissza magukat. Délután is előszeretettel mennek zsúfotabb helyekre is. Ennek ellenére jogellenes, ha egy üzlet nem engedi be a 65 felettieket a nap bármely szakában.
Illusztráció: pixabay - szmo.hu
2020. november 28.


hirdetés

Több üzletben az előírtnál szigorúbban alkalmazzák a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt, a héten bevezetett vásárlási idősávokat. Akad vegyesbolt, amely az idősek délelőtti két óráján kívül már nem vagy nem szívesen fogad veszélyeztetett korú vevőket, ám ez jogellenes – írta a szombati Magyar Nemzet.

Úgy tűnik, hogy míg a fiatalok alkalmazkodnak a 65 év felettiek „előjogaihoz”, az érintett korosztály az első adventi hétvé­géig a vártnál kisebb arányban fogta vissza délutáni látogatásait a zsúfoltabb helyeken.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke felidézte, hogy a rendelet hétköznap 9 és 11, hétvégén 8 és 10 óra között kizárólag a 65 év felettieknek engedi meg a vásárlást a napi fogyasztási cikkeket, élelmiszereket árusító üzletekben és a patikákban, másként viszont nem korlátozza az idősebbek bolti látogatásait.

Jogellenes, ha az üzemeltető megtagadja a belépés lehetőségét a 65 év felettiektől – hangsúlyozta, hozzátéve: a szabad vásárlás lehetősége ellenére azt javasolják, hogy a védett korosztály tagjai a délelőtti idősávon kívül csak elkerülhetetlen esetben keressék fel az üzleteket, amelyekben karácsonyig egyre nőhet a forgalom.

Azt is mondta, hogy fegyelmezettebb lett a lakosság a kereskedelemben. Többen vásárolnak egyedül, és terjed a gumikesztyű használata is.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
korhaz-4.jpg

Újabb rémisztő adatok: 6268 fertőzött, 152 halott egy nap alatt

Ismét rekord a fertőzöttek és a halottak számában Magyarországon. 7536 koronavírusos beteg fekszik kórházban, közülük 644-en vannak lélegeztetőgépen.
fotó:pixabay - szmo.hu
2020. november 28.


hirdetés

6268 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 204 708 főre nőtt beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Elhunyt 152 többségében idős, krónikus beteg, így a halottak száma 4 516 főre emelkedett. A gyógyultak száma 54 021 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 146 171 fő. Az aktív fertőzöttek 20%-a, az elhunytak 24%-a, a gyógyultak 26%-a budapesti.

Kórházban 7536 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 644-en vannak lélegeztetőgépen. A beazonosított fertőzöttek számában megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon, és a kórházi dolgozók körében gyorsteszteléssel kiszűrtek is.

A bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozók körében végzett célzott csoportos tesztelés összesített eredménye jövő hét elején várható.

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást.

A kormány november 23-tól bevezette az idősek vásárlási sávját, miszerint hétköznapokon 9 és 11 óra között csak a 65 év felettiek léphetnek az üzletekbe. Hétvégén pedig 8 és 10 között érvényes ugyanez.

hirdetés

Emellett azonban fontos tudni, hogy az idősek a csak nekik fenntartott vásárlási idősávon kívüli más időpontban is vásárolhatnak.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
SZFE_15-1.jpg

Vidnyánszky érvényteleníti az SZFE-s diákok félévét

Egy új, veszélyhelyzetben alkalmazható jogszabályra hivatkozva a kuratórium úgy döntött, csak 2021. február 1-től érvényesek a diákok tanulmányai.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 28.


hirdetés

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fenntartója mai döntésével megerősítette, hogy a továbbra is fennálló rendkívüli helyzetre tekintettel a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei az egyetemen nem állnak fenn. Ezért az SZFE-n az oktatási tevékenység csak 2021. február 1. után folytatható” – olvasható az egyetem honlapján.

A kuratórium döntését egy szerda este megjelent és csütörtöktől hatályos kormányrendeletre hivatkozva hozta meg. A jogszabály lehetővé teszi a felsőoktatási intézmények fenntartóinak, hogy rendkívüli helyzetben érvénytelenítsék az egyetemisták félévét.

Az SZFE hallgatói az új kormányrendeletre reagálva csütörtökön adtak ki egy közleményt, amelyben azt írták, hogy az egyetemen nem áll fenn sem közegészségügyi, sem közbiztonsági ok, sem természeti csapás, amely ellehetetlenítené a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítését.

„A tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül éppen a tanulmányi félév felfüggesztése, közvetve pedig az alapítványi átállás módja fenyegeti – ezen veszélyeket elháríthatónak találjuk, amennyiben az Innovációs- és Technológiai Minisztérium, az alapítói jogok törvényes gyakorlója, az ellenérdekű fenntartóval szemben fellép” – írták, hangsúlyozva, hogy a rendelet időlegesen az összes magyarországi felsőoktatási intézmény közösségét megfosztja autonómiájától.

hirdetés

Az SZFE Vidnyánszky Attila vezette kuratóriuma már korábban is megpróbálta felfüggeszteni az oktatást, ami miatt az egyetem polgárai bírósághoz fordultak. Az Oktatási Jogok Biztosa szerint egyébként a kuratóriumnak nincs joga felfüggeszteni az oktatást az egyetemen.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!