hirdetés

20 másodperccel közelebb állították a „Végítélet Óráját” az éjfélhez

Ez egy képzeletbeli óra, és azt méri, hogy mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata. A tudósok pesszimistábbak lettek, már csak 100 másodpercre vagyunk éjféltől.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 24.


hirdetés

Van egy Nobel-díjas tudósokból álló szervezet, amelynek a neve Bulletin of the Atomic Scientists, a minap azt a döntést hozták, hogy 20 másodperccel közelebb viszik a mutatót a világvégét jelentő éjfélhez a Végítélet Óráján.

Ez egy képzeletbeli óra, és azt méri, hogy mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata - írja a Guardian alapján a 444. Az órát 1947-ben indították, az apropója pedig hidegháború kezdete, de ekkor már két éve volt, hogy ledobták az atombombát, és más tömegpusztító fegyvereken is dolgoztak. A kezdetekkor a mutatója 7 percre állt éjféltől.

A tudós testület évente dönt arról, hogy az óra mutatóját előre vagy háta állítja-e, attól függően, hogy ítélik meg a bolygó állapotát. Tavaly nem állítottak semmit a 2018-as állásához képest.

Azt mondják, most azért állították előre a mutatót, mert egyszerre két óriási fenyegetéssel néz szembe az emberiség.

Figyelmeztetnek arra, hogy az emberek nem hagynak fel az üvegházhatású gázok kibocsátásával, és teljesen kizsákmányolják a Föld fosszilis erőforrásait, ez pedig "halálos ítélet az emberiségre."

hirdetés

Másrészt a nukleáris fegyverek még mindig léteznek, és működésbe is léphetnek, "legyen az oka baleset, tévedés vagy szándékosság" - mondta Mary Robinson, A Vének (The Elders) nevű, idős béke- és emberi jogi aktivistákat tömörítő nemzetközi szervezet elnöke, volt ENSZ emberi jogi biztos.

Robert Rosner, a Bulletin tudományos és biztonságpolitikai testületének elnöke szerint csak ront a helyzeten az "információs háború", ami „nehezebbé teszi az igaz elválasztását a hamistól”.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ceci0922.jpg

Nem vonatkozik a karantén a családtagokra, ha a gyereknek egy osztálytársa miatt rendelik el

Csak a ténylegesen pozitív diák osztálytársai a szoros kontaktok, a velük egy háztartásban élők nem – derült ki az operatív törzs tájékoztatóján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Müller Cecília a keddi tájékoztató elején ismertette, hogy a fertőzöttek között továbbra is a fiatalok vannak túlnyomó többségben: a 20-29 éves korosztály a legérintettebb, de a közvetlenül alattuk és fölöttük lévők is sokkal jelentősebben bevonódtak.

A tisztifőorvos emiatt újra a védekezési szabályok fokozott betartását kérte, élen a maszkviseléssel és a távolságtartással.

Beszélt az új eljárásrendről is, ami állítása szerint igazából régi-új, hiszen az előzőben is ugyanúgy szerepelt sok rendelkezés, csak talán kevésbé figyeltek fel rá.

Alapvetően finomhangolás történt, lényegi változtatás nem, kivéve a 10 napra csökkentett karantént – mondta el Müller Cecília, hozzátéve: továbbra is a közösségi terjedés megakadályozása a cél.

hirdetés

A rendőrség részéről Kiss Róbert közölte, tegnap óta a külföldről hazatérőknek is 10 napos a karantén, nem magyar állampolgárok pedig továbbra is kizárólag külön engedéllyel léphetnek be az országba.

Tegnap 3062 főnek rendeltek el karantént, összesen 25212 fő van karanténban.

Kiss kiemelte, hogy lehet elektronikus ellenőrzést is kérni a személyes, rendőri helyett, ez tovább csökkenti az érintkezések okozta fertőzésveszélyt.

Az elmúlt nap során 22 esetben hívtak rendőrt járművön utazókhoz, mert nem hordtak maszkot, üzletekben pedig 27 fővel szemben intézkedtek.

Ezek az intézkedések elmondása szerint differenciáltak, helyszíni bírságot csak súlyosabb vagy ismételt szabálysértés esetén alkalmaznak.

Kérdések

Mi változott, milyen esetben rendelhet el a háziorvos PCR tesztet az új eljárásrend szerint? – Minden esetben, ha gyanúsnak találja az őt felkereső személyt. Sőt, külön meg is kérte az orvosokat, hogy tegyenek így.

Személyautóban együtt utazva órákig idősekkel elég biztonságos-e a maszkviselés? – Az idősek hátul üljenek, és csak akkor, ha tünetmentesek, egyébként hívjunk mentőt. Ha viszont nem köhögnek, alapesetben elég védelmet biztosít a maszk.

Ha egy osztályban megjelenik a vírus és digitális oktatásra állnak át, mert valaki megfertőződik, akkor az oda járó gyerekek családtagjai is karanténba kerülnek? – NEM, mivel az osztálytársak lesznek csak szoros kontaktok, az ő kontaktjaik (jellemzően a családtagok) már nem számítanak annak.

Mikor térhet vissza az iskolába az a tanuló, aki kontaktnak számít, de nem szűrték? – Ha nem mutat tüneteket, akkor 10 nap után. Ha mutat, akkor hívnia kell a háziorvost.

Mennyi teszthez szükséges reagens áll rendelkezésre? – Elegendő, tavaszhoz képest nincs probléma.

Mikor kell személyesen orvoshoz menni és mikor elég telefonon? – Müller a telefonos kikérdezést javasolja, ha mindenképp személyesen kell, akkor pedig egyeztessenek időpontot, hogy a váróban ne gyűljön fel tömeg.

A lázmérést hogyan kivitelezik az iskolákban, hogy ne gyűljenek fel sorok? – Ha több bejárat van, akkor oszoljon el a tömeg, a személyzet és a lázmérők számát is sokszorozni kell lehetőség szerint.

Elég-e a szülői igazolás a náthás tünetek esetén, hogy tehermentesítsék a gyermekorvosokat? – Nem elvárható a szülőktől, hogy meg tudják ítélni a tünetek súlyosságát, egyelőre maradnak a vizsgálatok.

Látnak-e különbséget a tünetekben, lefolyásban tavaszhoz képest? – Sokkal többet tudnak már a vírusról, a jelek szerint nem csak a légutakat, hanem a teljes szervezetet igénybe veszi. Emiatt teljesen más, mint az influenza, össze se lehet hasonlítani vele. A tisztifőorvos "rendkívül érdekes és ellenálló kórokozónak" nevezte, amelynek a lefolyása széles határok között mozog.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
koronavírus-tesztelés-2.jpg

Mostantól nem lehet hamarabb szabadulni a koronavírus-karanténból, kötelező betartani a 10 napot

Még két negatív PCR teszteredménnyel sem.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Hétfőtől új járványügyi eljárásrend lépett életbe a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint. Ennek egyik eleme, hogy

a 10 napos hatósági karanténból nem lehet kiszabadulni 2 negatív PCR-teszt eredménnyel, ha valaki a kontaktkutatás során került megfigyelés alá

– írja a Portfolio.hu.

Az NNK oldalán megjelent 10 oldalas dokumentum részletesen tárgyalja, hogy melyek az új szabályok a kontaktkutatás során, illetve kimondja, hogy a 10 napra lerövidített házi karantén a jelenlegi szabályozás szerint már nem oldható fel két negatív PCR-teszttel.

hirdetés

„Minden olyan személyt fel kell deríteni, aki valószínűsített vagy megerősített Covid-19 fertőzött beteggel kapcsolatba került a tünetek fennállása idején és a tünetek kialakulását megelőző 2 napban. A kontaktkutatás során a fertőzöttel szoros kontaktusba került személyeknél csak akkor kötelező a PCR-teszt, ha az egészségügyi ellátórendszerben vagy a tartós ápolási és gondozási intézményekben ellátottak vagy dolgoznak.”

A kormány szerint erre a szabályzatra azért van szükség, mert a fertőzöttek a mintavételi pontokra történő utazásuk során másokat is megfertőzhetnek.

Az intézkedés azon része, hogy nem váltható ki a karantén 2 negatív PCR-teszttel sem,

azzal a következménnyel is jár, hogy a magáncélból végzett, önköltséges koronavírus-tesztelés iránti kereslet lényegesen csökkenni fog a jövőben.

Ez a hatósági ár bevezetése mellett még kevésbé teszi vonzóvá a magánszolgáltatóknak, hogy a jövőben PCR-tesztelést nyújtsanak.

Másrészt ez a szigorító intézkedés a karanténba kényszerülő embereket érinti a leginkább: a döntés következtében ugyanis 10 napra biztosan kiesnek a szokásos életükből, és a munkába történő visszatérésük is lassabb lesz a PCR-tesztelés nélkül – értékelte az új szabályozást a hírportál.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
orban-viktor-koronavirus-2-hullam-copy.jpg

Orbán Viktor nem lesz ott a budapesti Szuperkupa-döntőn

A miniszterelnöknek Brüsszelben lesz jelenése, ezért nem nézi meg a helyszínen a focimeccset.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Orbán Viktor nem lesz ott a Puskás Arénában csütörtök este az Európai Szuperkupa-döntőn - árulta el a kormányfő sajtófőnöke az atv.hu-nak.

Az is kiderült, miért nem nézi meg a helyszínen a mérkőzést.

"A miniszterelnök csütörtökön és pénteken az Európai Tanács rendkívüli csúcsértekezletén vesz részt Brüsszelben"

- mondta Havasi Bertalan.

Az Európai Szuperkupa-döntő csütörtökön 21 órakor kezdődik Puskás Arénában, ahol a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-liga-címvédő Sevilla FC csapatai csapnak össze. A koronavírus-járvány kitörése óta ez lesz az első találkozó az Európai Labdarúgószövetség (UEFA) versenyrendszerében, amelyre beengednek nézőket.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nemzetiszinhaz.jpg

Az SZFE hallgatói a Nemzeti Színház elé vonulva üzentek Vidnyánszkyéknak

Épp A kassai polgárokat játszották a színházban, aminek főszereplője az egyik kinevezett kuratóriumi tag, Rátóti Zoltán.
Címkép: illusztráció, forrás: Színház Online/Facebook - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Hétfőn este a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház elé vonultak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói - írja a 444.hu.

Az épületben éppen Márai Sándor A kassai polgárok darabját játszották Rátóti Zoltán főszereplésével, aki a minisztérium által kinevezett egyik kuratóriumi tag az egyetem élén.

A színész korábban úgy nyilatkozott az egyetem átalakítása elleni tiltakozásról, hogy az „egy előre eltervezett politikai akció” és

„nagyon üdvözítő lenne, ha mindannak az energiának egy részét, amit a Hallgatói Önkormányzat az ellenállásba fektet, át tudná konvertálni afelé, hogy mi az, amit közösen meg lehet csinálni.”

hirdetés

A Nemzeti Színház az előadás ismertetőjében a következőt írja:

„Mi marad belőlünk, ha a művészi késztetést bensőnkből kiirtják, és bűnösségünk árnyékában szenvedhetünk tovább? Kik azok a mindenkori támadók, akik sorsunkat ily mód megpecsételhetik?

És kik vagyunk mi, akik saját közösségünk védelmére kelünk? Márai darabja a 14. századi Kassára röpíti vissza a nézőt. De tévedés ne essék, ez a múlt csak ékköve az egyetemes időnek.”


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!