hirdetés
christiana-rivers-Up8KPKu2LQ0-unsplash.jpg

18 éves fia haverjába szeretett bele a 40 éves skót anyuka

Boldogabbak együtt, mint valaha voltak bárki mellett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 14.


hirdetés

A 42 éves skót származású Dawn Northey, már az első pillanattól kezdve vonzódott a 20 éves Takhari Aldridgeh-hez. A 18 éves fián, Callumon keresztül találkozott vele.

Az első csók akkor csattant el, mikor Takhari még csak 18 éves volt, és egy délután haza vitte a fiút. Azóta együtt vannak, ennek pedig már két éve.

Dawn szerint a fia örült nekik, azonban Takhari anyja teljesen megrémült és kidobta otthonról.

„Mikor először találkoztam Takharival, nem tudtam elhinni, hogy egy 18 éveshez vonzódom” – mondta a 42 éves kétgyermekes anyuka. „Sokan elítélik a kapcsolatunkat, de mi figyelmen kívül hagyjuk őket.”

Callum és Takhari éveken keresztül csak online kapcsolatban voltak, ugyanis az Xbox hozta össze őket, majd 2014 júliusában találkoztak élőben először. Dawn akkor még házas volt.

hirdetés

2018 januárjában vált el férjétől és ezután költöztek el két gyerekével, majd pár héttel később Takhari is hozzájuk költözött.

Az első csókjukat a fiú kezdeményezte, mielőtt kirakta volna a házuk előtt. Maga Dawn is meg volt lepődve, hogy a vonzalma kölcsönös. Ezután pedig egymás után történtek a dolgok. Üzengettek egymásnak, majd miután Takhari anyja kitette otthonról a fiút, összeköltöztek.

Callumnak mikor elmondták, nagyon jól fogadta, sőt, nem izgatta különösebben, pedig felajánlották neki, hogy azonnal szakítanak, ha neki nem megfelelő a helyzet.

A 22 év korkülönbség ellenére a pár azt mondja, hogy sose voltak még ilyen boldogok senki mellett. Így egyszerűen lepereg róluk minden szúrós pillantás és gúnyos megjegyzés - írja a The Sun.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
man-woman-male-female.jpg

Az alig egy hete együtt járók is összeköltöznek már, hogy szét ne válassza őket a karantén

Eljött világszerte a koronavírus-párok ideje.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 26.


hirdetés

Most nincs idő Rómeó és Júliát játszani – hangzik el egy, a II.világháború idején játszódó magyar filmben, az Ideiglenes paradicsomban két véletlenül egymásra talált szerelmes között. Hasonlót érezhetnek napjaink azon fiataljai, akik attól félnek, hogy a karantén közéjük áll, és ezért nem várják meg, hogy kapcsolatuk megerősödjön: inkább vállalják az összeköltözés kockázatát, mintsem hogy hetekig ne lássák egymást.

Nagy-Britanniában ez a jelenség azután ütötte fel a fejét, hogy a brit kormány bejelentette: azok a párok, akik nem élnek együtt, vagy lépjenek házasságra, vagy költözzenek össze, különben kénytelenek lesznek külön maradni. A legújabb rendeletek szerint tilos egymást otthon meglátogatni, vagy pedig nyilvános helyen találkozni – írta a Daily Mail

Emiatt aztán néhány friss szerelmes pár úgy döntött, hogy összebútoroznak, amíg nem késő. A közösségi médiában megjelent történetek arról árulkodnak, hogy az új egy fedél alatt lakók között vannak, akik csak néhány hete ismerik egymást, sőt, olyanok is, akik csak néhány randin vannak túl.

Ilyen élményben van része a magát „anarchista tehenészlánynak” nevező ifjú hölgynek, aki a Twitteren bevallotta: korábban dühös volt, ha látott túl korán összeházasodó párokat. Ehhez képest most barátjával egy hét után egy lakásba költöztek, együtt főznek, együtt mosnak. „Változnak az idők” – írta.

Egy másik lány közölte a szüleivel, hogy a karantén idejére összeköltözik a fiújával, és őket sem akarja veszélyeztetni. Az anyja ugyan hülyének nevezte, de a lány nem tágított: „Látnom kell őt”.

hirdetés

Katie és párja már egy hónappal ezelőtt beszéltek arról, hogy össze kellene költözni, így ez a helyzet megkönnyítette döntésüket. „Majd meglátjuk, hogyan tudjuk kezelni társfüggőségünket”.

Jenny Harries országos helyettes tisztifőorvos szerdai sajtósajtótájékoztatóján megerősítette: „Nem akarjuk, hogy az emberek jöjjenek-menjenek házról házra. Ez ellentétes a társadalmi interakciók csökkentésének céljával és a betegség átadását segíti elő. Tehát teszteljék óvatosan érzéseik erejét, vagy legyenek együtt, vagy maradjanak külön, de tartsanak ki döntésük mellett”.

 

 

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nyito.jpg

Esküvő tetőtől-talpig védőruhában: „muszáj nevetnünk, kitartanunk és szeretnünk”

"Annyi mindenen vagyunk túl a sok-sok év alatt, hogy tudtuk, ha törik, ha szakad, ma összeházasodunk" - egy fiatal pár nem adta fel, és egybekelt a kitűzött napon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Különös esküvőről számolt be egy fiatal pár a Facebookon. Pár napja volt életük nagy eseménye, amelyre nagyon készültek, és azt szerették volna, ha nagyon különleges lenne. A koronavírus-járvány miatt valóban az is lett, de szerencsére ők igyekeztek mindezt pozitívan végigcsinálni.

Így írtak a nagy napról, amely április 1-én volt:

"Ma volt az esküvőnk napja. Amúgy is szerettük volna, hogy különleges legyen, ahogy mindenki, aki a nagy napra vár. Ezért, április elseje lett a mi dátumunk. Mert annyira mi vagyunk... annyira bolondok.

Sok meglepetéssel készültem neki, amiről sorra le kellett mondanom, mondanunk - írta Noémi. - De

annyi mindenen vagyunk túl a sok sok év alatt, hogy tudtuk, ha törik ha szakad, ma összeházasodunk.

hirdetés

A lényeg, a lényeg...

Szeretteink, barátaink nem lehettek ma velünk, hogy együtt ünnepeljünk, de bízunk benne, ha túl leszünk ezen a nehéz időszakon, mindent bepótolunk.

Ezért mindenkit kérünk mi is, hogy maradjon otthon!

Nem szeretnénk nevetség tárgyává tenni sem a házasság, sem a vírus jelentőséget.

De muszáj nevetnünk, kitartanunk és szeretnünk egymást most is és mindig."

A fotókat a pár hozzájárulásával közöljük.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
adult-1866798_1920-1000x667.jpg

„Első randi videócseten” – így változtatja meg a koronavírus az ismerkedés és a szex világát

Szerelem a korona idején, avagy így fogja alapjaiban véve felforgatni az online randizás világát a koronavírus, és így jön el a szex-techforradalom hamarabb, mint hinnénk.
Kép: Illusztráció:(Pixabay) - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

Nincsen olyan területe az életünknek, amelybe ne szólt volna bele elég durván a koronavírus. A járvány visszaszorításában az első számú szabályt mindenki ismeri - maradj otthon, és gyakorold a távolságtartást a többektől. Azonban társas lény lévén az emberek számára ez meglehetősen nehéz. Főleg azok számára, akik most szeretnének szerelembe esni és ismerkedni, de azok is egészen új élményekre számíthatnak, akik párkapcsolatban élnek. A Technology Review egy alapos cikkben tért ki arra, miként változtathatja meg a pandémia az online randizást és a szexuális szokásokat.

A párkeresők számára a legégetőbb kérdés: hogyan randizzunk, ha éppen tilos a találkozás?

Az online randiappoknak ugyan az lényegük, hogy online találjanak egymásra a párok, a végső cél mégis az, hogy élőben találkozzanak. Pont ezért volt kissé bizarr pont a Tindertől azt a közleményt olvasni, amelyben távolságtartásra kér mindenkit - bár nyilván a koronavírus-járvány közepén számukra is a legfontosabb a felhasználóik egészsége.

A járvány kihatással van a speed date formátumára is, amelyet Magyarországon rapidrandiként ismernek a legtöbben: a szervezett találkozó lényege, hogy azonos számú lány és fiú találkozik, meghatározott időkorlát áll rendelkezésükre, hogy mindenki mindenkivel beszélgetni tudjanak, majd végül azt válasszák, akivel a leginkább egy hullámhosszon vannak. A randiappok ráálltak arra, hogy ez az online térben is megvalósítható legyen: 10-15 fős online csetszobákat hoznak létre, ahol moderátorral videócsetelhetnek. Amennyiben mindkét fél jelzi a moderátornak, hogy kipattant az a bizonyos szikra, összeköti őket, és tovább ismerkedhetnek.

hirdetés

A social distancing alapjaiban változtathatja meg az online társkeresés csatornáit is:

a koronavírus előtti időkben legfeljebb szöveges üzenetet írtak egymásnak a felek, hogy lebeszéljék a randit, esetleg telefonáltak, a videócset a randit megelőzően azonban inkább volt furcsa és nyomulós, mint bevett szokás.

A járvány óta azonban már ez sem számít bizarrnak: a JWed, a zsidó társkereső például már februárban felismerte ennek szükségességét, és az elsők között épített bele a platformba videócsetes lehetőséget is. Ezt a példát követte a Bumble is. A lapnak mindkét cég elmondta, hogy már korábban is eljátszottak a gondolattal, a koronavírus-helyzet viszont megadta a végső lökést.

Dawoon Kang, a Coffee Meets Bagel nevű rapidrandi alkalmazás alapítója szerint az emberek rá fognak állni a videós hívásokra. A filterekkel és egyéb mesterséges képfeljavítókkal terhelt fotók világában kifejezetten fontos, hogy teljes valójukban lássák egymást a randizók még akkor is, ha ez élőben nem lehetséges. Kang szerint most erre rá fognak szokni a randizók, és a járvány elvonultával is bevett módszer marad majd a videócset.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
veszekedes6.jpg

Rengeteg válásra számítanak az ügyvédek, ha vége lesz a karanténnak New Yorkban

A kihűlt érzelmek és a pénz mellett válóok lehet a koronavírussal kapcsolatos nézetkülönbség is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Szabályos lavina indulhat el válásokból a New York-i ügyvédek szerint, ugyanis a kényszerű összezártság során rengeteg párról derül ki, hogy valójában már teljesen elhidegültek egymástól, írja a New York Post.

A lapnak nyilatkozó ügyvédek beszámolói alapján már a karantén első napjaiban több telefonhívást kaptak olyanoktól, akik rádöbbentek, hogy semmi keresnivalójuk a házastársuk mellett. A helyzet bonyolultságát fokozza, hogy a 8,6 millió lakosú város a koronavírus-járvány amerikai gócpontja, ahol bezártak a bíróságok, és alapvetően a személyes ügyintézések többségére, így akár egy különköltözésre is kevés az esély mostanában.

Az egyik manhattani kockázati tőkealap befektető egyenesen azt mondta telefonon az ügyvédjének, hogy úgy érzi, mintha börtönbe zárták volna feleségével, a gyerekekkel és a kudarcot valló házasságával együtt. Röviddel később a férfi újrahívta az ügyvédet, és csak annyit kérdezett:

"El tudjuk indítani a folyamatot?"

Az ellaposodott és kiürült emberi kapcsolatok mellett fontos válóok lehet idővel a pénz is. Most még kevesen érzik a járvány gazdasági hatását, de idővel jelentkezni fognak a pénzügyi gondok is. Már most is vannak olyanok, akiknek megszűnt a munkája, de olyanról is tudnak az ügyvédek, aki a vagyona harmadát elvesztette. Ezek a feszültségek pedig előbb-utóbb kiütköznek majd a hétköznapokban is, különösen ha egész nap össze vannak zárva a házastársak.

hirdetés

A koronavírus egész másképp is tönkreteheti azonban a házasságokat. Akadnak olyan párok, ahol az asszony jobban aggódik a világot letaroló fertőzés miatt, mint a férje, aki szerint az egész csak a média által nagyra fújt lufi. Volt már arra példa, hogy egy ilyen vita odáig fajult, hogy a nő végül a válóperes ügyvéd számát tárcsázta.

A lapnak nyilatkozó egyik ügyvéd szerint ez egy remek alkalom lesz az önvizsgálatra és a kapcsolatok felülvizsgálatára is. Véleménye szerint sokan rájönnek majd, hogy kudarcba fulladt a házasságuk, amikor felteszik a kérdést maguknak:

"Miért vagyok még ebben a kapcsolatban, ami azt hiszem, már nem működik?"

Az ügyvéd szerint amint véget ér a kényszerű bezárkózás és újra kinyitnak a bíróságok, rengeteg válóper indulhat el, csak New Yorkban.

A jelenség nem egyedi, néhány hete Kínában kezdődött hasonló folyamat, amint lazítottak a kijárási tilalmon:


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!