hirdetés
109344294_micheandcassidy_976.jpg

17 évesen egy szelfinek köszönhetően tudta meg, hogy csecsemőkorában elrabolták

Miché Solomon számára egy hihetetlen véletlennek köszönhetően derült ki, ki is ő valójában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 28.


hirdetés

1997 áprilisában egy nővérnek öltözött nő sétált ki egy fokvárosi kórházból, karjában egy háromnapos csecsemővel, akit a szülészetről hozott el, miközben édesanyja az igazak álmát aludta.

Nem sok esély volt arra, hogy 17 évvel később az elrabolt kisbaba felfedezi valódi személyazonosságát, mégis pontosan így történt.

Az igaz történetet a BBC közölte hasábjain.

Minden Miché Solomon végzős évében kezdődött, a szintén fokvárosi Zwaanswyk középiskolában.

2015 januárjában az akkor 17 éves lányt azzal kezdték el piszkálni az iskolatársai, hogy kísértetiesen hasonlít az új lányra, Cassidy Nurse-re, aki három évvel alatta kezdte meg a tanulmányait. Miché eleinte nem sokat foglalkozott a témával, de amikor a folyosón összefutottak, a lány azonnal érezte a megmagyarázhatatlan összeköttetést kettejük között.

hirdetés

"Szinte úgy éreztem, hogy ismerem. Nagyon ijesztő volt, nem értettem, hogy miért érzem ezt"

- magyarázta a lapnak.

A korkülönbség dacára a két lány ezután sok időt töltött együtt, nagyon jó barátnők lettek. Ha valaki arról kérdezte őket, hogy testvérek-e, mindig azzal viccelődtek, hogy nem tudják, talán majd egy következő életben azok lesznek.

Aztán egy nap elkészítették azt az ominózus szelfit, ami mindent felborított.

Egy barátjuk még fel is vetette Michének, hogy egészen biztos benne, hogy nem adoptálták? Ő azonban csak nevetett az ötleten.

Később otthon is megmutatták a fotót a családtagjaiknak. Lavona, Miché anyukája - aki "hercegnőmnek" hívta lányát és bármit megtett érte - meg is jegyezte, hogy mennyire egyformán fest a két lány.

De Cassidy szülei meglepődve bámultak a fényképre és azt mondták, hogy lenne egy kérdésük lányuk új barátnőjéhez.

Mikor legközelebb találkoztak, Cassidy meg is kérdezte Michét, hogy 1997. április 30-án született-e. A lány először nem értette a faggatózást, de aztán elmondta, hogy bizony, akkor született. Pár héttel később Michét váratlanul az igazgató irodájába hívatták a matekórájáról és két szociális munkás várt rá. Elmeséltek neki egy történetet egy háromnapos babáról, akit Zephany Nurse-nek hívtak és 17 évvel ezelőtt elraboltak a fokvárosi kórházból. Elmagyarázták neki, hogy több bizonyíték is arra utal, hogy ő lehet ez a gyermek.

Ő eleinte nem hitte el a dolgot, azt bizonygatta, hogy a születési anyakönyvi kivonatán is egy másik kórház szerepel, a szociális munkások azonban nem tágítottak. Miché azt gondolta magában, hogy csakis egy félreértésről lehet szó, de azért beleegyezett a DNS-tesztbe.

"Annyira hittem anyámban, aki felnevelt, hogy soha nem hazudna nekem, főleg arról, hogy honnan származom. Ezért biztos voltam benne, hogy a teszt negatív lesz."

De a reményei nem igazolódtak be, másnap kiderült, hogy valóban ő az a Zephany Nurse, akit annak idején elloptak a kórházból. Michét sokkolták a hírek, úgy érezte, hogy elvesztette a kontrollt élete felett. A sztori a dél-afrikai újságok címlapjára került és a felnőttkor küszöbén álló lány élete fenekestül felfordult. Azt mondták neki, hogy míg három hónappal később be nem tölti a 18. életévét, addig nem hozhat saját döntést a témában és nem térhet haza, hanem egy otthonban kell maradnia.

Ezután a nőt, akit 17 évig édesanyjának hitt, letartóztatták.

"Ez teljesen összetört engem. Szükségem volt rá. Szükségem volt arra, hogy megkérdezzem, 'Miért? Mi ez az egész?' Nagyon felkavart, hogy valaki máshoz tartozom"

- mondta a lány.

Miché ott volt, amikor kikérdezték Lavona férjét, Michaelt, akit egészen addig gyengéd, gondoskodó édesapjának tekintett, és akire hősként nézett fel. A rendőrség sosem talált bizonyítékot arra, hogy a férfi is részt vett a gyermekrablásban. Elmondása szerint Lavona terhes volt.

A hatóságok úgy gondolják, hogy a nő vetélése után úgy tett, mintha még mindig terhes lenne, majd ellopta a gyermeket a kórházból és azt hazudta, hogy az övé.

Noha Celeste és Morne Nurse további három gyermeknek is életet adott, sosem adták fel elveszett lányuk keresését, és minden évben megünnepelték a születésnapját, még azután is, hogy elváltak. Fogalmuk sem volt arról, hogy a kislány csupán 5 kilométerrel arrébb cseperedik.

A lányt hamar egyesítették biológiai szüleivel, de nem volt minden zökkenőmentes. Hiába ölelte meg őket, hiába sírtak valamennyien, valami hiányzott.

"Úgy voltam vele, hogy sajnáltam ezeket az embereket, amiért sok mindenen mentek keresztül. Ez szomorú, de valójában nem éreztem semmit. Nem éreztem, hogy hiányoztak volna"

- nyilatkozta Miché, aki érzelmi zűrzavarba került.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lydiareid-1000x650.png

Éveken át bolondnak hitték a skót nőt, most kiderült, valóban üres a 45 éve halott kisbabája sírja

Bírósági utasításra exhumálták a sírt, és kiderült, hogy sosem feküdt benne senki. Az édesanya perel, és igazságot követel.
Fotó: BBC - szmo.hu
2020. szeptember 21.


hirdetés

Beperli a Skót Államügyészséget és egy temetkezési vállalatot is egy 75 éves asszony, miután 45 évvel fia halála után kiderült, hogy a sírhelye valójában üres - írja a Daily Record. A nő igazságot követel, és vissza szerezné kapni egyhetesen elhunyt fia maradványait.

Lydia Reid még 1975-ben, Edingburgban szülte meg kisfiát, Garyt, aki azonban egyhetes korában elhunyt. A nő már ekkor gyanította, hogy nem stimmel valami, a kórházban ugyanis megmutatták neki halott gyermekét, egy szőke hajú, kövérebb testet, ő viszont váltig állította, hogy a fia sötét hajú és vézna volt.

A nő szavait azonban senki nem vette komolyan, mondván, hogy szülés utáni depresszióban szenved, ráadásul a gyász is kínozza, azért nem ismeri fel a gyermekét, mert nem akarja elfogadni halálának tényét.

A kisfiú temetésén aztán Reid gyanúja tovább nőtt, ugyanis furcsán könnyűnek találta fia koporsóját. A gyanú azóta sem hagyta nyugodni, hiába gondolták őt a környezetében sokan bolondnak, és most, négy évtizeddel később úgy tűnik, hogy valóban neki volt igaza: három évvel ezelőtt sikerült elérnie, hogy exhumálják a koporsót, és törvényszéki orvosszakértő vizsgálja meg a maradványokat.

Azaz csak vizsgálta volna meg, ugyanis a koporsó üres volt, a szakértő szerint nem feküdt benne holttest, bomlásnak ugyanis nem volt jele.

hirdetés

Reid gyanúja tehát beigazolódott, most már azt akarja mindenáron kideríteni, hogy mi is történhetett fiával 1975-ben. A vizsgálat óta azonban továbbra sem történt előrelépés az ügyben, így most az exhumálás által szolgáltatott bizonyítékok fényében beperelte a Skót Államügyészséget és a fia temetését szervező céget, a Scotmid Cooperative Funeralst is - az utóbbitól 75 ezer fontot (majdnem 30 millió forintot) követel.

Az édesanya egyben azt is követeli, hogy a család kapja vissza a kisfiú maradványait, hogy végre eltemethessék.

A brit egészségügyi szolgálat (NHS) korábban felfedte, hogy 1970 és 2000 között több mint 6 ezer szövetmintát vettek különböző betegek szerveiből - köztük gyermekekből is -, Reid úgy véli, hogy a fia is köztük lehet, ugyanis több szülővel együtt az a gyanújuk, hogy engedély nélkül használtak fel gyermeki szerveket a kórházakban. Ezeket a mintákat követeli vissza, hogy végre a családi sírboltban nyugodhasson a fia.

A Skót Államügyészség megerősítette a lap kérésére, hogy valóban folyik a nyomozás az ügyben, ám nem kívántak kommentárt fűzni a témához a vizsgálatok miatt. A Daily Mail megkereste a skót temetkezési vállalkozást, ahonnan viszont nem érkezett válasz.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
starbucks-4375674_1920-1000x749.jpg

Az ölébe ömlött a forró tea, megégett a pénisze, ezért beperelte a Starbucksot egy fiú Kaliforniában

Újra kellett tanulnia járni, és súlyos égési sérüléseket szenvedett többek közt a nemi szervén is, emiatt fájdalmas számára a szex.
Fotó: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Pereskedésig fajult egy elbaltázott teavásárlás a kaliforniai Sacramento egyik Starbucks üzletében, ahol másodfokú égési sérüléseket szenvedett egy 22 éves férfi - írja a Sacramento Bee.

Az eset még tavalyelőtt októberben történt, most került bíróságra. A 22 éves Tommy Piluyev a családjával állt meg a Starbucks kávézó autósoknak fenntartott drive-in részén, ahol két forró teát rendelt.

Ahogy viszont nyújtotta át az alkalmazott a poharakat, hirtelen levált a műanyagpohár fedele, a pohár tartalma ráömlött a férfi kezére, majd beesett az autóba, egyenesen az ölébe, ahol szétömlött a tűzforró tea a férfi ágyékán.

Ráadásul kiszállni sem tudott az autóból, mivel a kiadóablak miatt nem tudta kinyitni az ajtót, így kénytelen volt továbbhajtani, majd csak ott tudta az autóból kipattanva lerángatni magáról a nadrágot.

hirdetés

Azonnal kórházba ment, ahol megállapították, hogy valóban súlyos sérüléseket szenvedett:

11 napon keresztül feküdt bent az égési sérülések osztályán, ahol intravénás fájdalomcsillapítót kapott a sebkezelés mellett.

Hólyagos sérülések voltak a hasa alsó részén, a nemiszervén, a végbélnyílásánál és a fenekénél is, valamint kilenc ujja is megégett. Lábadozása azonban nem ért véget a kórházban, nagyjából öt hónap kellett, hogy minden ujját újra érezze, tudja használni a számítógép billenytűzetét, és kisgyermekét fel tudja emelni, sőt a járást is újra gyakorolnia kellett. Egy dologra viszont továbbra sem képes: holott előtte jól zongorázott, még mindig nem képes gyakorolni ujjai miatt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kanetanaka.png

Családja nélkül, egy üveg kólával ünnepelte rekorddöntését a világ legidősebb embere

Egyúttal Japán történetének valaha élt legidősebb embere lett Kane Tanaka.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 21.


hirdetés

Kane Tanaka, aki tavaly március óta a világ legidősebb embere, szombaton újabb rekordot döntött meg: ő lett Japán valaha élt legöregebb embere - írja a Guardian.

A nő szombaton lett 117 éves és 261 napos - ezzel egy nappal megdöntötte az addigi rekorder japán, Nabi Tajima rekordját, aki 2018-ban ennyi idősen hunyt el.

Az idős asszony Fukuoka város egyik idősotthonában él, a koronavírus-járvány miatt családja nem ünnepelhette meg vele a nagy eseményt, ám küldtek be neki egy ajándékot: csináltattak neki egy pólót a saját arcképével. Unokája, a 60 éves Eiji Tanaka elmondta egy helyi újságnak, hogy hihetetlenül büszkék rekorder rokonukra, aki matuzsálemi kora ellenére minden nap élvezi az életét még úgy is, hogy a látogatási tilalom miatt családja nem lehet vele. Napjait leginkább azzal tölti, hogy társasjátékozik az intézmény többi lakójával.

Tanaka kedvenc italával, a kólával ünnepelte a rekorddöntést az idősotthonban, ahol videót is készítettek róla:

Tanaka nem most lett rekorder, tavaly márciusban került bele a Guinness Rekordok könyvébe, mint a világ legöregebb élő embere.

hirdetés

Japánban egyébként rendkívül sok a 100 év feletti ember, sőt, még napjuk is van az időseknek: mindig szeptember harmadik hétfőjén, azaz éppen ma tartják az Idősek Tiszteletének Napját, amely munkaszüneti nap az országban. Ennek apropójából friss adatokat osztottak meg a japán hatóságok az idős populációról:

az ország 126 milliós lakosságából 36,17 millióan 65 felettiek, ezen belül 80 450-en vannak már túl a tizedik X-en.

Mindkét szám rekordnak számít, soha nem volt még ilyen sok idős ember az országban, sőt, az az arány, hogy majdnem a lakosság harmada (28,7%) 65 fölött van, a japán belügyminisztérium szerint az egész világot tekintve is a legmagasabb arány.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tetko.jpg

Az extrém testmódosítások rajongói megmutatták átalakított külsejüket

Szemtetkó, szájpadlásra vagy hónaljra varrt minta, testékszer és számos más különleges „önkifejezési mód”. Csak erős idegzetűeknek...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Sárga szemek, akváriumköröm, tájkép a nyelven, és állatocskák az ajak belső felén. Csak néhány extrém dolog mindazok közül, amelyeket a testmódosítás hívei csináltatnak magukon.

Fájdalmas, drága, ám egyre népszerűbb beavatkozásokat mutat be a Fókusz, amelyekhez tényleg bevállalós alanyok kellenek.

A tetoválóművész szerint egyre több "komoly" ügyfele is van, ügyvédtől a minisztériumban dolgozóig. Ők általában olyan helyre kérik a mintát, ahol felöltözve nem látszik. Ha valaki nem szeretne látványos tetkót, annak például a szájpadlás, vagy az ajkak belső oldalára is lehet valamit varratni.

A szemtetkó nem csak ijesztő, de veszélyes is - mondják a szakemberek. A bizarr körmök pedig kevésbé praktikusak, bár egyre terjednek. Például az akváriummal, fogformával, tésztával készült, vagy akár fogmosásra is alkalmas díszítések, sőt olyan is van, amiben élő növények vannak.

Az orrcimpák tágítása nagyon fájdalmas - árulja el a 30 éves, extrém módon kitetovált, testmódosított magyar férfi.

hirdetés

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!