hirdetés
Kep2.jpg

150 millió forint készpénzt talált a lekapcsolt adócsaló bűnszövetkezet tagjainál a NAV

A céghálózat egyik vezetőjének széfjében 97 millió forintot, a másiknál egy szekrényben több mint harmincmillió forintnyi készpénzt, valamint a cég irodájában lévő széfben egy készpénzzel teli táskát is találtak.
Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal - szmo.hu
2019. augusztus 12.


hirdetés

Százötvenmillió forint készpénzt tartottak maguknál annak a vagyonvédelemmel foglalkozó adócsaló céghálózatnak a vezetői, amit a napokban vont ki az őrző-védő piacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az országos akcióban összesen 800 millió forint értékű vagyontárgyat és készpénzt foglaltak le az adóhatóság munkatársai. A bűnszervezet irányítóit és könyvelőit letartóztatták - írják honlapjukon.

Az őrző-védő hálózatot két Pest megyei férfi mozgatta a gyanú szerint, vállalkozásaik az ország minden megyéjében foglalkoztattak vagyonőröket.

Egy dél-alföldi cég nevében szerződtek a partnerekkel, de kiderült, hogy az alkalmazottak jelentős része a láncolatban szereplő más cégekhez lett bejelentve.

A dolgozók foglalkoztatását fiktív számlákkal igazolták és járulékot sem fizettek utánuk. A cégeket 3-4 havonta cserélgették, többet közülük külföldi állampolgárra írattak. A jelenlegi adatok szerint majd egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A NAV pénzügyi nyomozói, revizorai, informatikusai és végrehajtói országosan mintegy 30 helyszínen tartottak kutatásokat és foglaltak le bizonyítékokat, vagyontárgyakat, köztük egy nagy értékű hajót.

A bűnszervezet egyik vezetőjének széfjében 97 millió forintot, a másik vezetőjénél egy szekrényben több mint harmincmillió forintnyi készpénzt, valamint a cég irodájában lévő széfben egy készpénzzel teli táskát is találtak. A cégháló könyvelési anyagát, ötszáz darab bélyegzőt, valamint a szervergépet és számítógépeket egy titkos raktárhelyiségben találták meg.

A dél-alföldi pénzügyi nyomozók nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, amiért akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
polgar.jpg

Gyerekei végignézték, ahogy egy koncerten halálra késelték a családapát Polgáron

A gyilkosság az LGT két tagjával és neves zenészekkel felálló Zenevonat fellépése közben történt. Állítólag már hónapok óta fenyegette a férfit a haragosa.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Amint arról mi is beszámoltunk, hétfőn este megöltek egy férfit a Hajdú-Bihar me­gyei Polgáron - a rendőrség közleménye szerint a főtéren szórakozott, amikor haragosa odalépett hozzá, és egy késsel többször megszúrta.

A rendőrök a helyszínen elfogták a támadót, egy 38 éves polgári férfit, aki el sem mozdult a tetthelyről. A haldokló férfit a helyszínről kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.

A Bors most újabb részleteket tudott meg az ügyben.

A többgyermekes apuka családját vitte a két LGT-tagot számláló Zenevonat formáció koncertjére, ahol megjelent a férfi, aki hónapok óta fenyegette őt. Egyik pillanatról a másikra több késszúrással rátámadt a családapára - a késelést a gyerekek is végignézték.

Az elkövető a tömegben áldozata mögé lopódzott, aki ezt csak akkor vette észre, mikor a nyakába, majd többször a hátába fúródott a kés.

"Csak azt hallottuk, ahogy a kislánya, Vanessza önkívületben sikoltozik, Ernő pedig már a földön feküdt. Soha nem fogom elfelejteni an­nak a kislánynak a sikolyát. Abba meg még rosszabb belegondolni, hogy az apja mellett állt, Szilveszter akár őt is eltalálhatta volna"

– idézte fel egy szemtanú.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
video.jpg

Videóra vették, ahogy egy lányt térdre kényszerítenek és bántalmaznak Mosonmagyaróváron

A tinédzserek megpofozták, és a haját is megcibálták, miközben azt követelték, hogy kérjen bocsánatot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Garázdaság gyanújával indított nyomozást a rendőrség egy videó miatt, amelyen tinédzserek bántalmazzák egyik társukat Mosonmagyaróváron.

A tizenéves lányok térdre kényszerítették egyik társukat és azt követelték, hogy kérjen tőlük bocsánatot.

Egyikük többször meg is pofozta, a végén pedig a hajgumiját is kiszedték, és megcibálták a haját.

Egy másik videón pedig valószínűleg a megvert lány ismerősei támadnak rá az egyik bántalmazóra.

A verekedések kapcsán a legnagyobb közösségi oldalt elárasztották a gyűlölködő hozzászólások, a többség bosszút szorgalmaz, de a bejegyzéseket már törölték.

A pszichológus szerint saját érzelmi bizonytalanságukat vetítik ki a kommentelők.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:




hirdetés
mav.jpg

Egy szamár és egy kecske utazott a MÁV egyik járatán, le is videózták őket

A nem mindennapi 'potyautasok' gazdájukkal együtt szálltak fel a vonatra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Különleges háziállatok vonatoztak - számolt be szokatlan utasairól a MÁV a társaság Facebook-oldalán.

"Fotók és kollégáink beszámolói alapján ma egy málhás szamár és egy kecske is igénybe vette utazásához a vasutat, szabálytalanul"

- írták a fotókkal illusztrált bejegyzésben.

Elmondásuk szerint a kalauzok "résen voltak", a két patás mégis feljutott a szerelvényre, pedig ekkora méretű állatok nem vonatozhatnának, a kisebb házi kedvencek pedig csakis a kézipoggyász mérethatárt meg nem haladó méretű szállítóeszközben utazhatnak.

A 444.hu azonban egyéb részleteket is kiszúrt:

A jószágok gazdája Facebookon azt írta, hogy mivel késésben voltak, így két megállóra felengedték őket.

Pontos koordinátákat a rajtuk segítő dolgozók védelmében nem közölt.

Ha kíváncsi vagy a videóra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
rendorseg-fegyver.jpg

Meglőtték a rendőrök a 18 éves fiút, aki késsel támadt rájuk Debrecenben

Többszöri felszólítás és figyelmeztetés után sem tette le a kést, amivel fenyegetőzött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



A debreceni rendőrök fegyvert használtak egy 18 éves fiúval szemben, aki késsel támadt rájuk, írja a Police.hu.

A rendőrök egy bejelentés nyomán jelentek meg a Déli soron augusztus 21-én dél körül, mert a bejelentő szerint ott egy gyanúsan viselkedő férfi tartózkodott.

A rendőrök a helyszínen intézkedtek a fiúval szemben, aki késsel a kezében fenyegetőzött, ezt többszöri felszólításra sem hagyta abba.

Az egyenruhások ezért gázsprayt használtak, majd figyelmeztető lövést adtak le.

A fiatal végül a kezében lévő késsel az intézkedő rendőrökre támadt, akik ezért célzott lövést adtak le.

Mivel a fiú megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az ügyet hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgálja.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x