hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
143 kilót nyom fekve a rendőrtisztként dolgozó magyar édesanya
Összetettben is rekordokat döntene a következő versenyen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 01.


hirdetés

Lombosi Melinda tavaly decemberben 143 kilós új Európa-csúccsal nyerte meg a fekvenyomást a litvániai Kaunasban megrendezett erőemelő Európa-bajnokságon. A 40 éves sportoló március 5. és 10. között

először indul masters kontinensviadalon a győri Olimpiai Sportparkban, ahol szeretne összetettben is kiemelkedő eredményt elérni.

23 különböző ország 300 versenyzője és 300 kísérője, valamint a nemzetközi szövetség képviselői vesznek majd részt Európa legnagyobb Masters RAW Erőemelő Európa-bajnokságán március elején Győrben.

A mezőnyben ott lesz a közelmúltban 40. életévét betöltő Lombosi Melinda is, aki így első ízben nevezhetett korosztályos masters versenyre.

A magyar sportolónő 2018-ban a Kaunasban megrendezett erőemelő Eb-n szenzációs teljesítménnyel 143 kilogrammos új Európa-csúcsot állított fel, és összetettben is a hatodik helyen zárt. Most erre is rátenne egy lapáttal.

„A decemberi Eb óta készülök erre a versenyre, és szeretnék összetettben is rekordokat dönteni. Ehhez 17.5 kilogrammal kell jobbat nyújtanom az akkori végeredményemnél. Mindhárom gyakorlatot, a guggolást, a felhúzást és a fekvenyomást is keményen gyakorlom, igaz, én az utóbbira specializálódtam” – mesélte Dr. Lombosi Melinda.

A civilben a Készenléti Rendőrségnél rendőrtisztként dolgozó erőemelő arról is beszélt, mivel rétegsportról beszélünk, a legtöbben – ahogyan ő is – munka és család mellett űzik ezt. A sportolónő ugyanakkor jobb esetben így is heti ötször edz, sőt, tanítványai is vannak szép számmal.

"Én vagyok az egyetlen erőemelő női edző Magyarországon, aki sokakkal foglalkozik. Egyesületet is vezetek, az Erőművek SE színeiben sok tanítványom van, és hosszú évek óta mi vagyunk az egyik legeredményesebbek az országban. Büszke vagyok rá, hogy ezúttal a női indulók csaknem felét a mi egyesületünk adja – tette hozzá. Izgatottan várja a győri masters Európa-bajnokságot, de mivel 2007 óta rendszeresen szerepel nemzetközi megmérettetéseken, most is az eredmény lesz számára a legfontosabb.


KÖVESS MINKET:




Megvan, ki lett Magyarország legnépszerűbb orvosa a betegek szerint
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségszavazására hétszáz orvost jelöltek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 19.


hirdetés

Közel hétszáz orvosra érkezett szavazat a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségszavazásán. A több mint százezer szavazó régiónként választhatta meg a legnépszerűbb orvost.

A szakmai zsűri majd később dönt a díjakról, de a közönségdíjasok névsorát már közzétették.

Magyarország legnépszerűbb orvosai 2019-ben:

Dr. Tandel Beáta, sebész, Észak-Magyarország

Dr. Deák György, gyermekgyógyász, gyermekneurológus, Északnyugat-Magyarország

Dr. Felföldi Ferenc, gasztroenterológus, Délnyugat-Magyarország

Dr. Förhécz Zsolt, belgyógyász, kardiológus, Közép-Magyarország

Dr. Kemény András, háziorvos, Közép-Magyarország

Dr. Körmendy Szabolcs, tüdőgyógyász, Délkelet-Magyarország

Dr. Petlyánszki Gábor, háziorvos, Északkelet-Magyarország

A legtöbb szavazatot a balassagyarmati kórház sebésze, Dr. Tandel Beáta kapta, 3834 szavazatot gyűjtött.

A doktornő a Dr. Kenessey Albert Kórház sebész főorvosa, 22 éve van a pályán. Már korán elkezdte alkalmazni a laparoszkópos műtéti technikákat. Sikere miatt több pesti kórházba is hívták, de ő megtartotta vidéki állását. Azt tartják róla, hogy betegközpontú, páciensei között népszerű - írta az Index.

2017-ben a 80 éves évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra - írta a díjról honlapjuk.

A díjakról és az eredményekről bővebben ITT olvashatsz.


KÖVESS MINKET:




A pécsi havihegyi mandulafa lett az Európai Év Fája
A csavarodott törzsű, több mint 100 éves fa 45 ezer szavazatot kapott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 19.


hirdetés

A tavalyi év magyarországi fája versenyen győztes pécsi havihegyi mandulafa lett a 2019-es év európai fája - közölte a verseny szervezéséért felelős cseh Ökotárs Alapítvány nevű szervezet kedden.

A Brüsszelben kihirdetett eredmény szerint a legtöbb, 45.132 szavazatot pécsi fa kapta.

Az online szavazáson győztes pécsi mandulafa egy csavarodott törzsű, több mint 100 éves fa, ami a Havihegy csúcsán álló pécsi Havas Boldogasszony-templomnál fogadja az érkezőket.

Karmenu Vella környezetpolitikáért felelős uniós biztos az Európai Parlamentben megrendezett díjátadó ünnepségen hangsúlyozta, az idei nyertes, a pécsi havihegyi mandulafa az örök megújulás magyar szimbóluma.

Magyarország immáron negyedik alkalommal nyerte el valamely különleges történetű fájával a kilencedik alkalommal meghirdetett Európai Év Fája kitüntető címet.

"A fák arra emlékeztetnek mindannyiunkat, hogy milyen fontos része életünknek a természet"

- mondta.

Tizenöt európai ország 311 érvényes jelölésből kiválasztott 15 fája versengett egymással a 2019-es Európai Év Fája címért. Ez azt mutatja, hogy az európaiak nagyon gondot fordítanak természeti örökségük sokféleségének megőrzéséra és védelmére. Minden versenyben részt vevő fa az emberek és a növényvilág kapcsolatának jelképei, és egyúttal a természeti örökség, illetve a helyi közösségek összefogását mutatják - írta a cseh alapítvány közleményében.

Az idei verseny második helyezettje az oroszországi abramcevói tölgy lett 39 538 szavazattal, a harmadik pedig a portugáliai Monte Barbeiro évszázados magyal tölgye 32 630 szavazattal.

Bővebben a versenyről és az eredményekről ITT olvashatsz.


KÖVESS MINKET:





Óriási hazai siker: Palvin Barbi lett a Victoria's Secret első magyar angyala
'Büszke vagyok, hogy Magyarországot képviselhetem' - írta a modell Instagramján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 14.


hirdetés

Palvin Barbi egyik régi vágya teljesült, mikor tavaly novemberben a Victoria's Secret kifutóján szerepelhetett, mai bejelentése pedig végképp megkoronázta a modell sikerét.

Mint kiderült, Barbi mostantól hivatalosan is a fehérneműmárka angyala lesz, így rendszeresen láthatjuk őt a VS kampányaiban.

"Nem tudom, hol is kezdhetném, de megpróbálom: soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, és minden ábrándom felülmúlja, ami történt. Nagy örömmel jelentem be, hogy most már hivatalosan is a Victoria's Secret angyala lettem! Köszönöm a belém vetett hitet. Volt idő, amikor hagytam, hogy a saját gondolataim hátráltassanak engem, és nagyon nehéz volt elszakadni ettől, de a családom, a csapatom, Ed, és mindenki más támogatott engem a VS-nél, és felemeltek engem. Büszke vagyok, hogy Magyarországot képviselhetem"

- írta a modell, akiről már egy bemutatkozó videót is közzétett a márka.

OFFICIALLY A @victoriassecret ANGEL ! I don't know where to begin but I'll try : I never thought it would happen and it has exceeded all my expectations. I'm very excited to announce that I'm officially a @victoriassecret ANGEL ! Thank you for believing in me. There were times where I let my own thoughts hold me back and it was a hard climb away from those but my family , my team, Ed, and everyone at VS they were always there to support me and uplift me. I am proud to represent Hungary, and most importantly, all of you in this new chapter of my life! Thank you all so much again ♥️♥️♥️

815.6k Likes, 16.6k Comments - Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) on Instagram: "OFFICIALLY A @victoriassecret ANGEL ! I don't know where to begin but I'll try : I never thought..."


KÖVESS MINKET:





Kiderült, melyik lett Magyarország legboldogabb városa
Más nyert a megyeszékhelyek és a nagyvárosok versenyében. Az is kiderült, hogy éreznek a nők és a férfiak, melyik korosztály a boldogabb.
MTI - szmo.hu
2019. március 21.


hirdetés

Tatabánya Magyarország legboldogabb városa, Salgótarján a sor végén kullog a megyeszékhelyek boldogságszint rangsorában a boldogság világnapja alkalmából szerdán közzétett kutatás szerint.

A vizsgálódás Magyarország 832 településén élő 17-89 éves férfiak és nők megkérdezésével zajlott. A kutatócsoport a boldogság világnapjára összegezte a 2019-es Boldogságtérkép Kutatás eredményeit.

A főbb eredmények szerint

a magyar lakosság boldogságszintje a 2016-ban és a 2017-ben mért értékekhez képest emelkedést mutat, de régiókként, megyékként és megyeszékhelyekként eltérően alakul.

Az Észak-Alföld régióban elsősorban a Hajdú-Bihar megyéből származó adatoknak köszönhetően nőtt a boldogságszint, a Nyugat-Dunántúl régióban a legboldogabb a lakosság és Észak-Magyarországon vallják magukat boldogtalannak az emberek annak ellenére, hogy itt is emelkedett a boldogságszint. Megyék szintjén Heves, Hajdú-Bihar, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében nőtt a boldogságszint, Somogy, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér megyében csökkent.

A megyeszékhelyek közül Tatabánya ismét Magyarország legboldogabb városa.

Salgótarjánban és Miskolcon emelkedett ugyan a boldogságszint, de továbbra is ez a két város foglalja el az utolsó két helyet a megyeszékhelyek boldogságszint rangsorában, Salgótarján jelentősen alacsony értékekkel.

A nagyvárosok közül Győr a legboldogabb,

Kecskeméten, Veszprémben, Zalaegerszegen és Szombathelyen csökkent a boldogságszint, Debrecenben, Békéscsabán, Szekszárdon, Pécsett és Kaposváron emelkedett.

A Budapesten élők boldogságszintje változatlanul a magyar lakossági átlag alatt van.

A nők minden régióban boldogabbnak vallják magukat, életkor szerint továbbra is a 36-50 éves férfiak és nők boldogságszintje a legmagasabb. A korábbiaktól eltérő eredmény, hogy a 65 év feletti férfiak fizikai állapotukról pozitívabban nyilatkoznak és boldogabbnak is vallják magukat, mint a nők.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTE PPK) Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja Oláh Attila professszor irányításával, a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve végezte a felmérést.

A vizsgálatban Erdélyben élő 288 magyar férfi és 759 magyar nő is részt vett a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán működő, Krizbai Tímea vezette Pozitív Pszichológiai Kutatócsoport jóvoltából.

Az eredmények szerint az Erdélyben élő magyar férfiak 10 fokú skálán mért boldogságszintje magasabb, a pozitív mentális egészség mutatókban, valamint a testi és fizikai állapotuk szintjében is magasabb értékeket adtak, mint a hazai tesztkitöltők. Az Erdélyben élő nők boldogságszintje szintén magasabb, viszont a pozitív mentális egészség szintje a Magyarországon élő nőknél magasabb.

Címlapkép: Győr, forrás: Wikipédia


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x