hirdetés
debrecen.jpg

11 turisztikai térséget jelölt ki a kormány, amelyekre a jövőben építeni akar

Ezek jövő év végéig 4 milliárd forintos támogatást kapnak uniós forrás bevonásával stratégiájuk kialakításához - közölte az MTÜ.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 15.


hirdetés

A kormány 11 turisztikai térséget jelölt ki, amelyek jövő év végéig 4 milliárd forintos támogatást kapnak uniós forrás bevonásával stratégiájuk kialakításához - jelentette be Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

Elmondta, ezzel

lezárult a térségek felülvizsgálata a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiával összehangban, és létrejött az a 11 turisztikai térség, amelyet a jövőben építeni kell.

A vezérigazgató-helyettes szerint a turisztikai térségek kijelöléséről hétfőn megjelent kormányrendelet mérföldkő az ágazatban, és egyben tükrözi a Magyar Turisztikai Ügynökség szemléletváltását, azt, hogy a fejlesztések mellett az értékesítésre és a marketingre is fókuszálni kell - írja az MTI.

Az MTÜ a honlapján tette közzé a 11 térséget:

hirdetés

- Balaton turisztikai térség

- Sopron-Fertő turisztikai térség

- Bük-Sárvár turisztikai térség

- Tokaj és Nyíregyháza turisztikai térség

- Mátra - Bükk turisztikai térség

- Gyula és térsége turisztikai térség

- Győr - Pannonhalma turisztikai térség

- Szeged és térsége turisztikai térség

- Pécs – Villány turisztikai térség

- Debrecen és térsége turisztikai térsége

- Budapest környéke turisztikai térség

Azt írják:

A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett, mostantól új szemléletmód érvényesül.

Ezt tükrözi az is, hogy a térségek neveiből kikerült a „kiemelt” és a „fejlesztési” szó. Az eddigi fejlesztésközpontú szemlélet mellett a fókusz az értékesítésre és a marketingre helyeződik át, eszerint szeretné az MTÜ a térségeket a belföldi és a külföldi piacokon is versenybe hozni. Hangsúlyosabban jelennek meg a jövőben a marketingelemek, mint az imázs, az arculat, a márka, a piaci pozíció, és az értékesíthetőség.

A turisztikai térségek meghatározásának célja továbbá a szolgáltatók közötti együttműködés erősítése, a fogadóterületek versenyképességének javítása, a meglévő kínálati elemek szolgáltatási csomaggá történő alakítása. Fontos szempont az is, hogy az egymástól jól megkülönböztethető

desztinációk már rövidtávon képesek legyenek versenyképes utazási ajánlatot jelenteni az élményeket kereső, egyre igényesebb, valamint magasabb fajlagos költéssel bíró külföldi és belföldi vendégek számára.

Ehhez kapcsolódóan 4 milliárd forintos uniós forrás felhasználásával folyamatban van mind a 11 térség desztinácófejlesztési stratégiájának, imázsának, arculatának, márkájának kialakítása, piaci pozíciójának meghatározása - írja a honlapján az MTÜ.

Ugyanakkor új intézményrendszer kialakításával is foglalkoznak. Új működési modell szerint áll majd fel a 11 térség desztináció menedzsment szervezete, amelyek versenyképes alapegységei lesznek a hazai turizmusnak először belföldön, majd, ha már lehet, a külpiacok felé is - teszik hozzá.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bayer-szajer.jpg

Bayer Zsolt Szájerről: Józsi küzdött ezzel a rettenetes démonával, nem tudom mióta

A publicista tud olyan „harcostársról”, aki Thaiföldre a kisfiúk miatt jár, Bogár László pedig „hibás szerkezetű embernek” nevezte Szájert.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 04.


hirdetés

A Hír TV csütörtök esti Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt publicista és Bogár László közgazdász - mindketten a kormány elkötelezett hívei - nem kerülgették a közvéleményt napok óta lázban tartó hírt, és ők maguk is beszéltek Szájer József drogüggyel fűszerezett brüsszeli meleg szexpartis ügyéről.

A műsor résztvevőiről hamar kiderült, hogy nem érte őket meglepetésként Szájer szexuális irányultsága, a Fidesz-alapító Bogár egyenesen úgy fogalmazott:

„Ennek a kockázatát harminc éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban”.

Bayer Zsolt elmondta, nem tudja hova tenni fejben, hogy Szájer pont akkor csinál ekkora felelőtlenséget, amikor a kormány vétózik és „élet-halálharcot vív az egész Soros-hálózattal”, vagyis Lengyelországot kivéve az összes EU-tagállammal. Ennek ellenére hozzátette:

„Nagyon hülyén fog hangozni, nagyon sok mém fog születni a következő mondatomból, de akkor is ragaszkodom hozzá. Szájer József igenis egy morális lény.”

hirdetés

A műsornak voltak azért jelentősen meghökkentő pillanatai is. Bayer például szinte mellékesen megemlítette, politikai családjukban van olyan, aki körülbelül 20 éve bevallotta neki, hogy azért szeret Thaiföldre járni, „mert ott kisfiúk is rendelkezésre állnak”. Később ezt a meg nem nevezett illetőt a műsorban egyszer "barátunknak" és "harcostásunknak" is nevezte.

Bogár László pedig Szájer Józsefről mint „hibás szerkezetű emberről” beszélt. Szerinte a politikai életben sokkal komolyabb szűrő kéne, és vigyázni kellene arra, hogy az ilyen emberek ne kerülhessenek magas pozícióba. „Ennek a kockázat, Zsoca, ennek a kockázatát 30 éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban. Akkor miért nem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy (...) minimálisra csökkentsük ennek a kockázatát?” - tette fel a kérdést a közgazdász műsorvezetőtársának.

Bayer Zsolt ugyanakkor azt is kifejtette az adásban, biztos benne, hogy az ecstasy tablettákat csak belecsempészték Szájer táskájába.

„30 éve ismerem, most ráteszem a fejemet, hogy Szájer József életében nem drogozott. [...] Önmagában, hogy ő egy homoszexuális partin vett részt, ezzel önmagában nem tudnék ezen a szinten diszkreditálni, hiszen ma már felvilágosult nyugati körökben, ez nemhogy bűn, de az erény maga. Itt jön Camus, amikor a bűn az erényt szólítja fel önigazolásra. Ezért kellett behozni a drog-ügyet. Ha valamit elhiszek Szájer Józsefnek, mert ismerem 30 éve, az az, hogy a büdös életben nem szedett drogokat, és azt a szart valaki beletette a táskájába”

- fogalmazott a publicista.

Bayer Zsolt végül azzal zárta mondandóját, hogy bár „iszonyatosan haragszik Szájer Józsefre”, de „látva a nyilvános kivégzését, e helyről is üzenem neki, hogy nálam mindig fog kapni egy tál meleg ételt.”

24.hu, 444.hu


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
orbanviktor_kossuthradio.jpg

Egyedül maradhatunk a vétóval, de Orbán Viktor továbbra is ragaszkodik hozzá

„A helyreállítást és költségvetést le kell választani a politikai kérdésekről” - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 04.


hirdetés

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában reagált arra, hogy Lengyelország kész feladni az uniós vétót, és megszavazná a hét éves uniós büdzsé, a helyreállítási segély- és hitelalap, valamint a mechanizmus csomagját.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, ahogy a lengyelek „most egy nyilatkozatot hozzáfűznek, ez nálunk nem fog menni. Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy a kettőt külön kell választani.”

- vagyis a jogállamiság rendeletét és a költségvetést és a helyreállítási alapot. „A helyreállítást és költségvetést le kell választani a politikai kérdésekről- [...] Nem most jöttünk le a falvédőről” - mondta a kormányfő.

Orbán azt mondta, korábban javasolták a németeknek, a két dolgot külön kell választani, vagyis tegyék félre a jogállamisági rendeletet és később tárgyaljanak róla, hogy addig is el lehessen fogadni a költségvetést. Korábban a lengyelekkel is erről állapodtak meg. Csütörtök este azonban Jaroslaw Gowin, lengyel miniszterelnök-helyettes az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott brüsszeli megbeszélése után azt mondta, „belátják, hogy a költségvetési vétó a szándékaikkal ellentétesen mind Lengyelországnak, mind az EU többi országának anyagilag is kárt okozna és ezt nem szeretnék.”

hirdetés

Orbán Viktor szerint a "játék" arra megy ki, hogy bevándorlókat kényszerítsenek Európára, amit Magyarország következetesen elutasít.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus_szabolcs-megye.jpg

Hangfelvétel: „Nincs elég ember, a mi dolgozóink is kidőlnek”

Egy vidéki főorvos beszélt az állapotokról egy elhunyt beteg rokonának.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 04.


hirdetés

A Telex birtokába jutott egy hangfelvétel, amin egy vidéki kórház főorvosa magyarázza egy koronavírusban elhunyt beteg hozzátartozójának, hogy nem kapcsolták le rokont idő előtt a lélegeztetőgépről, és hogy nagyon túlterheltek kollégái.

„Elnézést, hogy nem tudtak közben telefonálni, ezt megértem. De nem tudok mást mondani, mint hogy mi igyekszünk. Nincs elég ember. A mi dolgozóink is kidőlnek, a mi dolgozóink is megbetegednek. Van, aki a havi munkaidőkeretét már tizedikén letudja, mert annyira sokat dolgoznak [...]”

- hangzik el a felvételen. A 42 éves nő, aki rögzítette a történteket, azt mondta, azután vette elő telefonját, hogy hangosan vitatkozni hallotta a főorvost egy olyan hozzátartozóval, aki hozzá hasonlóan órák óta várt, hogy átvehesse elhunyt rokona személyes holmijait.

A nő elmondása szerint még 9-10 család várt erre, volt, aki hat órája várakozott. A felvétel néhány nappal azelőtt készült, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos felszólította a kórházakat, engedjék be a rokonokat a haldokló covidos betegekhez. A felvétel ott kezdődik, amikor a hozzátartozó félreértésből azzal gyanúsította meg az orvost, hogy beteg édesapját idő előtt vették le a lélegeztetőgépről.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
bayer-zsolt.jpg

Szabó Tímea feljelenti Bayer Zsoltot, aki ismer egy Fideszhez közel álló pedofilt

Maga a publicista vallotta be saját műsorában, hogy egykori „harcostársaik” közt van olyan, aki Thaiföldre jár kiskorúakkal szexelni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 04.


hirdetés

Korábban mi is írtunk róla, hogy a Hír TV csütörtök esti, Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt publicista és Bogár László a közgazdász a Szájer-ügy tanulságait beszélték végig, amikor Bayer - mintegy mellékesen - érdekes információt osztott meg a nézőkkel.

„Hadd mondjak el egy történetet nektek (Bogár László és Boros Imre - a szerk.), név nélkül. Egykor volt barátunk, harcostársunk egy 12 órás autóúton félve, rettegve, dadogva, majdhogynem sírva vallotta meg nekem, hogy ő homokos. 12 órára volt szükség, hogy ezt be merje nekem vallani, 20 évvel ezelőtt. [...] Ugyanez az ember két év múlva a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül, röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésére állnak. Két évre volt szükség ehhez”

- mesélte a műsorban Bayer, aki ezzel azt szerette volna példázni, hogy - ahogy fogalmaz - „az elfajzás bármely formája, az biztos, hogy egy lefelé tartó spirál”. Ezzel egyébként az általában a szélsőjobboldalra jellemző retorikával össze is mosta a homoszexualitást a pedofíliával, mintha egyazon aberráció két különböző fokáról lenne szó.

A műsor ezen részét szemléző 444 egykori fideszes politikusról beszélt, amit Bayer a blogjára tartogatott stílusában "igazított helyre" Szily Lászlónak címzett bejegyzésével:

hirdetés

„Na, te fasz, figyelj erősen: nem beszéltem fideszes politikusról. Egy régi barátról beszéltem. És te kurvára nem akarod tudni, hogy ki is az illető...”

Bár tény, hogy a műsorvezető a két, ugyanazon politikai oldalon álló beszélgetőpartnernek régi "harcostársnak" írta le a történetben szereplő egykori barátot.

A kiigazítás ellenére Szabó Tímea, a Párbeszéd párt frakcióvezetője és társelnöke feljelentést tesz az ügyben, mert állítása szerint

„hogy ilyen szinten eltűrjék a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményt, a legkiszolgáltatottabbak ocsmány bántalmazását, az több mint vérlázító”.

Ahogy a politikus fogalmaz: „Ezek papolnak családról, kereszténységről és konzervatív értékekről? A pokol tüzén fogjátok mindannyian végezni! Előtte viszont gondoskodunk róla, hogy börtönbe menjetek.”

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!