hirdetés
designer2.jpg

11 ezerért árul három darab egyedi maszkot a magyar divattervező

Tomcsányi Dórát többen támadták azért, mert szerintük drágán kínálja a terméket, míg voltak akik kiálltak mellette, mert szerintük támogatni kell a magyar alkotókat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 27.


hirdetés

A koronavírus-járvány miatt egyre többen keresik Magyarországon is a szájmaszkokat. Mivel a patikákban, drogériákban csak korlátozottan lehet hozzáférni ezekhez, így egyre többen házilag készítenek maszkot maguknak, ismerőseiknek, vagy varrnak önkéntesként egészségügyi dolgozóknak, vagy olyanoknak, akiknek most dolgozniuk kell.

A szájmaszkok iránt olyan nagy az igény, hogy színházak, varrodák, közösségek is összefogtak és készítenek ilyeneket.

A divattervezők közül is többen úgy döntöttek, hogy a maradék anyagaikból maszkokat állítanak elő.

Egyikük, Tomcsányi Dóra is a honlapján azt írta, hogy a járvány miatt a varrodájuk bajba került, és hogy legyen munkájuk, egyedi szájmaszkok készítésébe kezdtek. Ajánlatuk szerint három darabot 11 ezer forintért árulnak.

hirdetés

Dóra azt is leírta, hogy felelősséget érez munkatársaiért, és mindannyiunkért, és arra törekszik, hogy túléljük ezeket az ijesztő időket.

Ezért a maszkokból származó bevételük 10 százalékát egy alapítványnak ajánlotta fel, akik orvosi maszkokat gyártanak, így ezzel segíti közvetve az egészségügyi ellátást.

A designer arra is felhívta a figyelmet, hogy ha kilépsz az otthonodból, akkor védd az arcodat. A műhelyükben készített maszkokkal kapcsolatban leírta, hogy ezek nem orvosi maszkok. Viselésük után fertőtleníteni és vasalni kell, ha pedig átnedvesedik, akkor biztonságosan le kell venni és alaposan kitisztítani.

A divattervező a Facebook-oldalán is megosztotta a termék fotóját. Sokan kifogásolták a maszk árát, míg voltak, akik védelmükbe vették, és arra hívták fel a figyelmet, hogy támogatni kell a hazai alkotókat.

Dóra a kommentelőknek megírta, hogy mivel maradékból dolgoznak, így nem számol fel anyagköltséget, viszont fizeti a gyártást, a dolgozói bérét, a járulékokat. Úgy véli, hogy jobb, ha munkát ad, mintha munkanélkülit csinál a varrónőkből.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kina-kukaceves-buntetes.jpg

Élő kukacot etettek a dolgozókkal büntetésként, mert nem teljesített elég jól a kínai cég

Más, hasonlóan elképesztő szankciókat is kitaláltak az alkalmazottaknak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Döbbenetes videó kezdett el terjedni az egyik kínai közösségi oldalon. Ezen az látszik, hogy egy kínai cég dolgozói élő kukacot esznek. Mint kiderült, ez volt a büntetésük - számolt be róla a Daily Mail.

A videót a helyi média szerint Bijie városának egyik belsőépítészeti vállalatánál készítették múlt hétfőn. A cég egyik dolgozója elmesélte, hogy a vezetőség új fegyelmi intézkedéseket vezetett be, amelybe mindenkinek bele kellett egyeznie.

E szerint különböző büntetésekkel sújhatják a dolgozókat, például pénzbüntetéssel, az irodai vécék kitakarításával, de akadnak ennél durvábbak is.

Miután a cégnek nem sikerült teljesíteni a várt eladási célokat, a vezetőség választás elé állította az értékesítési részlegen dolgozókat: vagy fizetnek 500 jüant (21 700 forint) és vesznek reggelit minden kollégájuknak, vagy pedig élő kukacokat kell megenniük büntetésképpen.

Mivel sokan nem tudták kifizetni a büntetést, kénytelenek voltak kukacot enni. A besúgó le is videózta, ahogy az alkalmazottak undorodva próbálják lenyelni a még élő, mozgó állatokat.

hirdetés

Volt, aki befogta a száját, nehogy kiköpje, míg más vizet ivott rá.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
dragon-Copy.jpg

Feltűnt? Nem csak a két űrhajós utazott a SpaceX Crew Dragon fedélzetén

Az asztronauták mellett egy világkedvenccé vált kis állat is utazott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Történelmi pillanatoknak lehettünk szemtanúi a múlt héten. Magyar idő szerint szombaton, este fél tíz körül indult útnak Floridából a SpaceX űrhajója a NASA két veterán asztronautájával a fedélzetén. Közel 19 órával a start után pedig újabb sikert könyvelhet el a SpaceX és a NASA. A Crew Dragon ugyanis sikeresen megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra.

A fedélzeten Robert Behnken és Douglas Hurley veterán asztronauták mellett egy világkedvenccé vált kis állat is utazott. A plüss dinoszaurusszal már az első közvetítésnél feltűnt, majd később is láthattuk a kabinban lebegve.

A játékfigura azonnal belopta magát a nézők szívébe.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pasztor_hajo1.jpg

20 millió forintot érő hajót talált egy skót pásztor, a gyártó cég neki ajándékozta

Mikor a parton észrevette, inkább roncsnak látszott, de hazavitte, megtisztította, és jelentette, hogy mire bukkant. A Poca még egy plusz kiegészítőt is küldött a becsületes megtalálónak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Meglepő dolgot talált egy évvel ezelőtt a skóciai Mull szigeten élő pásztor a vízparton.

Miközben juhait legeltette, észrevett egy algával benőtt, iszappal fedett hajót. A partra sodródott hajó elsőre roncsnak látszott,

de ő értesítette a parti őrséget, majd hazaszállította a vízi járművet.

A 43 éves Rhoda Munro otthon nekiállt, hogy a 25 láb (7,62 méter) hosszúságú hajót megtisztítsa. Maga is meglepődhetett, mikor a sok szennyeződés alól előkerült egy értékes darab - írta meg a Daily Record című skót bulvárlap.

Kiderült, hogy egy nagy teherhajóról esett korábban a tengerbe a dán Poca cég által készített hajó, melyet Grönlandra szállítottak éppen.

hirdetés

A biztosító viszont megtérítette a hajós cégnek a kárt, így

a Poca ajándékba adta az 50 ezer fontot (20 millió forint) érő, megtalált hajót a pásztornak. Ráadásnak még egy 700 eurós (240 ezer forint) A-keretet is küldenek neki. Ezen vannak a navigációs fények, így Rhodának egy motort kell csak vennie hozzá.

A hajó három tonnát is képes szállítani, így a pásztor nemcsak hajókázhat vele, hanem a juhok szállítására is használhatja majd.

Forrás: 24.hu Címkép forrása: Rhoda R Munro, Facebook

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pont.jpg

Tórekord: hatalmas tőpontyot fogtak ki Maconkán

A 24,50 kg-os halat lemérték, lefotózták, majd visszaengedték a vízbe.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Horgászberkekben ismert és népszerű hely a Nógrád megyében található horgászparadicsom, a Maconkai-víztározó és tórendszer. A vízben pedig igen jó lehet a halállomány, hiszen számos rekorddal büszkélkedhetnek.

Most pedig megint egy újabb nagy fogásról számoltak be a maconka.hu oldalon.

"Új abszolút tőponty tórekord! Május 28-án - 625 nap után megdőlt a tórendszer abszolút tórekordja tőponty kategóriában.

Lévai Attila vezető halőr bebizonyította, hogy az elmélet mellett a gyakorlat is kiválóan működik, így a gáti szakaszon egy esti időpontban (20:25) bojlival kifogott 24,50 kg-os (95/86 cm) tőponttyal a ranglista élére állt.

A régi rekord 2018. 09. 11-től állt fenn, Bottyan A. Florian 24,45 kg-os fogásával."

hirdetés

A halat a mérlegelés és a fotózás után visszaengedték a tóba.

A Maconkai-víztározó a Mátra hegység lábánál terül el, Nógrád megye legnagyobb felületű állóvize, mely a Zagyva folyón létesült, Bátonyterenye-Maconka és Dorogháza határán. Magyarország egyik legnépszerűbb szabadidő- és halastava, számos kitüntető cím, elismerés és versenycsúcs birtokosa, nemzetközileg is ismert - írja a Wikipédia.

Címkép forrása: Maconkai-víztározó és tórendszere honlapja

Forrás: 24.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!