hirdetés
turistak1_ck.jpg

11 dühös város, ahol tüntetnek a turizmus ellen

Van az a határ, amit ha átlépnek a turisták, a helyiek elfelejtik, hogy mennyi bevétele származik a városnak a látogatókból.
Forrás: TravelHunter blog, Fotók: Pixabay - szmo.hu
2018. március 19.


hirdetés

Andris és Péter a TravelHunter blogon segít abban, hogy olcsón utazz a világban, és ne hagyj ki sehol semmilyen fontos élményt vagy látnivalót.

A közelmúltban turistaellenes tiltakozások söpörtek végig Európán, Spanyolországtól Horvátországig és még tovább. Mivel a helyi lakosok hangot adnak is adnak dühüknek, mely az emelkedő lakásárakból, túlzsúfolt utcákból, és abból a tényből fakad, hogy egyeseknek talán jövedelmezőbb a turisták beözönlése, mint másoknak.

1. Velence

A tiltakozások júliusban érték el a tetőpontot Velence városában, amikor nagyjából húszmillió turista érkezett az egész évben ott élő 55 ezer lakos mellé. Körülbelül kétezren vonultak az utcára tiltakozni, többek között olyan dolgok ellen, mint a turizmus városra gyakorolt környezeti hatásai, a turistabuszok- és hajók mocsarasító hatása a főszezonban, és a városi lakásbérlés kiugróan magas költségei.velence1milano1

2. Milánó

Mivel eddig még nem volt hivatalos tiltakozás Milánóban a turizmus ellen, a helyi önkormányzatnak egyre növekvő elégedetlenséggel kellett szembenéznie a helyiek részéről. Ennek eredményeképp az önkormányzat tiltásokat vetett ki a selfiebotokra, ételes kocsikra és a szemetelésre, amivel arra törekednek, hogy körülhatárolják, mi számít „antiszocális viselkedésnek.” Betiltott tárgyaknak számítanak az üvegpalackok és a tűzijátékok, mert ezek is beletartoznak a szemetelés problémakörbe.

hirdetés

3. Róma

Hogy a Milánóban megjelentekhez hasonló gondokat kezelni tudják, a római helyi önkormányzat számos tárgyat és cselekvést tiltott be, amikről úgy gondolta, kihathatnak a városiak életminőségére. Szigorúbb szabályok léptek érvénybe például a római utcákon történő éjjeli iszogatásokkal kapcsolatban, továbbá betiltották a szökőkutakban való sétálást. A turistákat megkérték, hogy fejezzék be a maradék étel és csomagolás eldobálását, és ügyeljenek jobban az utak tisztaságára.roma1barcelona1

4. Barcelona

A katalán főváros számos turistaellenes tiltakozási hullámot ért már meg, a városszerte felbukkanó "Turisták haza!"-feliratú graffitikkel, és "A turizmus gyilkos!"-transzparensekkel. A durvább vandál esetek közé tartozik, hogy egy turistabusz kerekeit kiszúrták, ablakait festékszóróval befújták, és a turistabicikliket is célba vették. A helyiek dühösek, mert bizonyos kerületekben emelkednek a bérleti árak, pl. a Gótikus negyed, ahol a turisták számára több szoba vált elérhetővé, mint az állandó lakóknak.

5. Bilbao

Az észak-spanyolországi város újabb tétel azon helyek listáján, ahol a helyi lakosság felemelte hangját a turizmus ellen. Az aktivisták még augusztusban festékszóróval fújták le a baszkföldi turistaközpontot, ezzel vezették le a helyiek a város változó arculata miatti frusztrációt. Baszkföld látványosságai (mint a Guggenheim Múzeum vagy Bilbao óvárosa) teszik a helyet a legnagyobb turistacélpontok egyikévé.bilbao1mallorca1

6. Palma de Mallorca

Mallorca is látott már turistaellenes felvonulást és graffitiket Palma de Mallorca városában, mint ahogy azt is, hogy füstbombát dobnak egy turisták körében népszerű területen az éttermek elé. A helyiek félnek, hogy a turizmus miatt vidámparkká alakul a város, és ők nem engedhetik meg maguknak, hogy ott éljenek. Tavaly augusztusban a normál népesség kétszerese, rekordmennyiségű, kétmillió turista ment át a Baleár-szigeteken egyetlen nap alatt.

7. San Sebastian

Habár leginkább világhírű konyhakultúrájáról ismert, San Sebastianban már kihirdették az időpontokat a turistaellenes megmozdulásokhoz. A következő nagyobb tüntetés augusztus 17-én lesz, a "Semana Grande" (Nagy Hét) ideje alatt, ami nyilvános ünnepségekkel jár – igencsak népszerű a Baszkföldre látogatók körében.sansebastian1dubrovnik

8. Dubrovnik

A horvát város egyike volt a legnagyobb turistacélpontoknak, amelyek intézkedéseket vezettek be, hogy lecsillapítsák a dühös helyieket. A cél az volt, hogy szabályozzák a Dubrovnikba, azon belül is az óvárosba látogató turisták számát, és a város kikötőjébe érkező óceánjárók számát is ötről kettőre csökkentsék. Ötezer hajókázó utas lép be a városba minden nap, ami 10.5%-kal több turistát jelentett 2016 júliusában, mint egy évvel korábban.

9. Hvar

Hvar a közelmúltban Európa legnagyobb buliszigeteinek egyikévé nőtte ki magát, Ibizával is felvéve a versenyt. Ezt a helyi lakosok sem hagyták szó nélkül, akik szóvá tették elégedetlenségüket a bulizók antiszociális viselkedése miatt. A helyi önkormányzat óriási pénzbírságokat szab ki, ha valaki nyilvános helyen iszik (700 euró), fürdőruhában jelenik meg a történelmi városrészben (600 euró), és nem visel felsőt a városban (500 euró).hvaramsterdam1

10. Amszterdam

A hollandok idén nyáron kezdték el turistaellenes megmozdulásaikat, amikor az amszterdami aktivisták meghirdették a CEO épületét a nyári szállásfoglaló oldalon, a booking-com-on. A helyiek komoly hullámzást érzékeltek a bérleti árakban, és veszélyes mértékű túlzsúfoltságot egyes területeken. Megemelkedett a turistaellenes graffitik száma, olyan szlogenekkel, mint az "Állítsuk meg a tömegturizmust!", amelyek azoknak az épületeknek a falain jelentek meg, amelyekről azt hitték, illegális bérlemények.

11. Reykjavík

Ürítés a nyílt utcán, közlekedési táblák eltulajdonítása, és egy fiatal bárány ellopása, majd barbecue-partin történő felszolgálása csak néhány a turisták cselekedetei közül, amelyek feldühítették a helyi lakosokat Izlandon. A 2008-as gazdasági válság óta virágzott a turizmus, amely gyakorlatilag elpusztította a helyi gazdaságot, habár mostanában a Reykjavíkhoz hasonló városokban a helyiek komolyan küzdöttek, hogy megbirkózzanak az ipar társadalmi és környezeti hatásaival is.reykjavik1

Ha szeretsz vagy szeretnél utazni csatlakozz a TravelHunterhez az Instagramon vagy a Youtube-on!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
B9010A13-5427-4A58-9947-372CF3B4102F.jpg

Megnéztük, hogy milyen most Olaszországban nyaralni - Róma üres és csendes a turisták nélkül

Sokak számára talán még nem opció a külföldi út, de mi ezt tapasztaltuk Olaszországban.
Vass Adrienn - szmo.hu
2020. július 14.


hirdetés

Bár a helyzet folyamatosan változik, jelenleg zöld utunk van Olaszország, és így Róma felé is. Érthető, ha sokan nem merészkednek most külföldre, de akiket mégis az olaszok felé húz a szívük, elég speciális állapottal találkozhatnak most.

A repülőjegy igen olcsó.

4-5000 forintért is ki lehet már fogni egy-egy jegyet. És ha az ember csak pár napra megy, és elvan egy kézipoggyásszal, akkor ez az összeg nem is feltétlenül rúg magasabbra.

Keringett egy olyan hír a neten, hogy az Olaszországba tartó és az onnan induló összes belföldi és nemzetközi repülőjáraton megtiltották az ülések fölötti poggyásztartók használatát.

Nos, mi ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk a Ryanair járatán. Lehetett felülre is pakolni, és mivel a lábtartókat is leszerelték, az ülések alá is jóval nagyobb csomagok fértek, mint amit régen megszoktunk.

hirdetés

A maszk természetesen végig kötelező a gépen és a reptéren is, de sem a felszálláskor, sem pedig a leszálláskor és a beléptetéskor nem tapasztaltunk más, extra intézkedést.

(Állítólag egy papírt is ki kellett volna töltenünk belépéskor, de nálunk ez is elmaradt, és azóta egy másik ismerősöm is enélkül abszolválta az utazást.)

Szállást is elég jó áron sikerült foglalnunk, így mondhatnám, hogy anyagilag megérte a dolog, de van itt még egy összetevő, ami kissé bonyolítja a történetet... de erről majd a cikk végén mesélek, most inkább lássuk a várost!

Az azért nyilván barokkos túlzás, hogy a város üres, de az is biztos, hogy egy évvel ezelőtt, nyáron, nem így nézett ki.

Az élet Rómában is újraindult. Kinyitottak a vendéglátó helyek, jönnek-mennek az emberek. De turisták csak elvétve akadnak.

És ez egyfelől kicsit szomorú, másfelől viszont lenyűgöző látvány. A monumentális épületek előtti terek szinte üresek. Simán lehet úgy nézelődni, fotózkodni, hogy az embernek nem zavarnak bele az aurájába. Nincsenek kilométeres sorok, és nincsen hangzavar.

De mégsem azt érzi az ember, hogy halálos kór söpört végig erre, hanem inkább azt, hogy nyugalom szállt a városra és egy újabb lélegzetvétel után, csendben kezd talpraállni.

Az emberek zárt terekben azért természetesen maszkot viselnek, és mindenhol van kihelyezve fertőtlenítő is, de a városban, séta közben már nem veszik ennyire szigorúan a szabályokat ők sem.

Persze a szavaim képekkel együtt beszédesek igazán, szóval lássuk a legszebb tereket-helyeket, retus és filter nélkül. Úgy, ahogy én egy héttel ezelőtt megtapasztaltam őket.

A Spanyol lépcső és környéke csúcsidőben, naplemente előtt:

És egy másik nap, dél környékén:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyito.jpg

Hajós: Itt van Európa legnagyobb pincefaluja, mellette egy legendákat őrző kastély és egy csodatevő Szűz Mária szobor

Titkos alagút, gyönyörű kert, romantikus zegzugos utcácskák, gasztronómiai kalandok, nyugalom és testi-lelki feltöltődés vár Bács-Kiskun megyében.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Van Magyarországon egy különleges falu, amelynek Európában sincs párja. A romantikus vidékű – 2008-ban városi rangot kapott - Hajós egyre több látogatót vonz. A település közelében, a szabályos rendben épült présházak alatt löszbe vájt pincék találhatók. A legrégibb pince 1840-ben épült.

Európa legnagyobb összefüggő pincefaluja 24 hangulatos, kanyargós utcából, 1200 présházból áll.

Múltja, hangulata, kínálata, valamint a környező látnivalók remek programot nyújtanak akár egy több napos utazáshoz is. Tartsatok velünk egy kis kalandozásra.

A falu folyamatosan fejlődik, alakul és egyre több szolgáltatást is nyújt. Legújabb fejlesztésük az év elején megnyílt (és a járvány után újranyílt) Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont.

A pincefalu közepén álló épületben élményközpont, közösségi tér, kiállítás található, és lehetőség van borkóstolásra és a faluban működő borászok termékeinek vásárlására is. A kiállítótérben a Hajós-Baja borvidék borai mellett az épített örökség és a természeti értékek is láthatók. Érdemes a pincefalu felfedezését itt kezdeni, mert érdekes információkkal, egy-egy pince felkeresésében, borkóstolás leszervezésében is segítenek. Megtudhatod, hol vannak szálláshelyek, vagy éppen milyen rendezvényeket szerveznek.

hirdetés

A pincefaluban számos borászat működik. Az itt készített borok is híresek, elsősorban a Cabernet, a Sauvignon, Kékfrankos, Kadarka, Szürkebarát, Cserszegi fűszeres a tájra jellemző borfajta. Ezeket a löszfalba vájt 20-50 méter hosszú pincealagutakban érlelik az állandó 10-12 fokos hőmérsékletben.

A város több ünnepe is a Pincefaluhoz kötődik. Minden év május utolsó hétvégéjén itt tartják az Orbán Napi Borünnepet, szeptemberben pedig szüreti fesztivált rendeznek. Aki pedig szeretne itt tölteni pár napot, annak jó hír, hogy egyre több épületet alakítanak át apartmanná is.

Hajós másik nevezetessége

Bács-Kiskun megye legöregebb világi emlékmű épülete, a barokk érseki kastély,

melyet 1739-ben építtetett gróf Patachich Gábor kalocsai érsek, majd többszöri átépítés után nyerte el mai formáját.

A bájos épületet eredeti szépségében újították fel, benne a díszlépcsőházzal, vagy a különleges, festett rózsás Sala terrana teremmel. Az emeleti díszteremben Mária Terézia családjának kalandos sorsú festményei láthatók. A berendezett enteriőrökben az érseki rezidencia mindennapjait idézik meg. Hogy hol rejtőztek a festmények, melyik bútornak van titkos rekesze, vagy miért érdekesek a kályhák - ezeket is megtudhatod egy vezetett sétán.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
dunakanyar.jpg

Ezentúl egyetlen jeggyel bejárhatod az egész Dunakanyart: buszra, hajóra és vonatra is érvényes

A 24 órás jeggyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járataira is felszállhatsz.
MTI, Címkép: Pasztilla/Wikipédia - szmo.hu
2020. augusztus 04.


hirdetés

Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – közölte a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy az új napijegy szerdától érvényes,

a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig.

A jegyeket a MÁV-START Zrt. pénztáraiban lehet megváltani, augusztus közepétől pedig várhatóan a mobiltelefonos alkalmazásukban is elérhető lesz.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta: a napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető.

hirdetés

A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz.

A jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest–Esztergom), 70-es (Budapest–Vác–Szob) és 75-ös (Vác–Diósjenő–Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300–399 és 800–898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy a társaság menetrend szerinti dunakanyari körjáratain használható a jegy. Az utasok a Vác–Visegrád, az Esztergom–Zebegény, a Szentendre–Visegrád vagy a Visegrád–Nagymaros–Zebegény–Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
levendula_harmathbea-14.jpg

Varázskert: egy mini Provance a Szentenderi-szigeten

A sárgálló napraforgók mellett illatos, lila levendulasorok pompáznak. Kész szín és illatorgia, szemnek, orrnak, no és a léleknek is üdítő élmény.
Fotók: Harmath Beáta - szmo.hu
2020. július 15.


hirdetés

Mintha Provance egyik illatos kertjébe tévednél, olyan élmény fogad Budapesttől mindössze harminc kilométerre. A Szentendrei-sziget egyik rejtett zugában, Tahitótfalu és Pócsmegyer határában vár rád - a Szigeti út mellett - egy varázskert.

Tényleg festői a táj: a sárgálló napraforgók mellett illatos, lila levendulasorok pompáznak. Kész szín és illatorgia, szemnek, orrnak, no és a léleknek is üdítő élmény.

A Varázskert tulajdonosai a fotósnak elárulták, hogy a sziget klímájának köszönhető, hogy itt később virágzik a levendula, mint például Tihanyban. Így ha ott lemaradtál a látványról, akkor most van lehetőséged még pótolni.

A három éve ültetett tövek a múlt hétvége óta pompáznak teljes virágdíszben, és a következő két hétvégén várják a látogatókat.

Itt csokorba kötve vehetsz az illatos virágokból, vagy a levendulából készült illóolajból, szörpből, mézből, fürdősóból és gyógytea keverékből.

hirdetés

A nyitvatartásról és a kert megközelítéséről is bővebb információk ITT találhatók.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!