hirdetés
nagymama_idos_neni.jpg

104 éves néni a koronavírus legidősebb gyógyultja, aki már a spanyolnáthát is túlélte

Még az is lehet, hogy Ada Zanusso az egyetlen élő ember, aki két világjárványt is túlélt.
képünk illusztráció, fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. április 06.


hirdetés

Nem sok esélye volt előzetesen a koronavírus túlélésére Ada Zanussónak. A néhány hónap múlva 104 éves olasz néni egy Milánótól nagyjából 100 kilométerre elhelyezkedő öregek otthonában élt, ahol sokan megfertőződtek az új típusú koronavírussal, közülük 21-en meg is haltak, írja a La Repubblica.

Ada Zanusso még március 17-én betegedett meg, a tünetei légzési nehézségek, láz és hányás voltak. Az idős asszony koronavírus-tesztje pozitív lett. Mára azonban túl van a betegségen, hivatalosan is gyógyultnak nyilvánították. Orvosai szerint ezzel ő lett az eddigi legidősebb ember, aki felépült a vírusból.

Külön kiemelték, hogy az eddigi utolsó hasonló világjárványt is túlélte a hamarosan 104 éves néni, aki már élt az 1918 és 1920 között tomboló spanyolnátha-járvány idején is.

A biellai néni egyelőre videócseten tartja a kapcsolatot fiával.

"A betegség alatt is végig tudatánál volt. Gyógyulása hatalmas öröm számunkra, és talán reményt adhat mindazoknak, akik a vírustól szenvednek ezekben a nehéz napokban"

hirdetés

- mondta Giampiero, az idős nő gyereke.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
golya.jpg

Lekapcsolták a gemenci gólyakamerát, mert sokan nem tudják elfogadni a természeti valóságot

A kedvezőtlen időjárás miatt sok madár is nehéz helyzetbe került, egyre nehezebben tudják a megfelelő élelmet biztosítani a fiókáknak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

Sokakat megrendített, mikor a gemenci fekete gólya kamera közvetítéséből kiderült, hogy az egyik fiókát a szülők kidobták a fészekből.

Mint arról mi is hírt adtunk, május 1-jén három fiókája kelt ki a márciusban hazaérkezett gemenci fekete gólyának. A Gemenc Zrt. honlapján bárki tanúja lehetett az eseménynek. Ahogy annak is, hogy egy reggel az egyik szülő kiválasztotta a legkisebb fiókát és elpusztította. Így már csak két fiatal felnevelkedésére maradt esély.

Most pedig az Ökoturisztikai Központ azt közölte, hogy a közönség elől lekapcsolták a fészket figyelő webkamerát. A Facebookon azt írták, hogy "az utóbbi napokban egyre nehezebben tudja a megfelelő élelmet biztosítani a Gemencen fészkelő közel 40 feketególya-pár a fiókáknak.

Az aszályos tavasz, a dunai árvíz hiánya Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében nehéz helyzetbe hozta a madárvilágot. Ezt a nehéz helyzetet tapasztalhatják azok is, akik figyelemmel kísérik a gemenci bekamerázott feketególya-fészek internetes közvetítését.

hirdetés

A Gemenc Zrt.-hez beérkező nézői jelzések egyértelművé tették, hogy

sokak nem tudják elfogadni, lelkileg feldolgozni a természet rendjének valóságát. Ezért az erdőgazdaság úgy döntött, hogy az internetes közvetítést megszünteti, ugyanakkor a szakemberek számára a természettudományos kutatást továbbra is biztosítja, a kamerák által közvetített képeket továbbra is rögzíti.

A Gemenc Zrt. az érdeklődőket ezután is rendszeresen tájékoztatja hivatalos weblapján képes és szöveges összefoglalók segítségével.

A Gemenc Zrt. számára

a tudományos kutatás és a természetvédelem szabályai az irányadók, ezért mindenképpen betartja a be nem avatkozás elvét. Most sem tesz kivételt, hiszen nemcsak a bekamerázott fészekben lehetnek válságos helyzetben a fiókák, hanem Gemencen mindenhol.

Az előző években többször is szomorú és fájdalmas események történtek a bekamerázott gemenci feketególya-fészekben. Mindezek az erdészeket, az ornitológusokat, a természetvédelmi szakembereket és az érdeklődőket is lelkileg megérinthették. Érthető módon ez a belső feszültség arra késztet, hogy azonnali mentőakció során nyújtsunk segítséget a fokozottan védett madaraknak. Érzelmeink ezt diktálják, azonban be kell látni, hogy ezzel nagy kárt okoznánk a gólyáknak, hiszen a háborítatlanságot igénylő fekete gólyák számára már nem lenne biztonságos hely többé a fészek környezete, ezért könnyen elhagynák a területet.

A Gemenc Zrt. szakemberei számára továbbra is lényeges cél, hogy a magyar társadalomhoz minél közelebb kerüljenek olyan természeti jelenségek, amelyek megfigyelésével a természet szeretete megerősíthető, annak értékei pedig fontossá és átélhetővé tehetők. Az eddigi megfigyelések eredményei azt bizonyítják, hogy majdnem minden évben történt olyan szomorú eset, amikor a fiókák közül többen nem élték túl az első heteket, azonban Tóbiás és Sára a 2012. és 2018. közötti 7 évben 17 életerős fiókát nevelt fel, és a fiatal madarak július végén, augusztus elején sikeresen kirepültek" - írják közleményükbe.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
villam.jpg

Brutális villám csapott a Washington-emlékműbe, nappali fénybe borult az égbolt

A találat pillanatát egy helyi televízió webkamerája rögzítette az amerikai fővárosban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Hatalmas villám csapott a Washington-emlékműbe csütörtök este, amikor heves vihar csapott le az amerikai fővárosra. A találat pillanatát egy helyi televízió webkamerája rögzítette. A felvételen látszik, ahogy a becsapódás ereje egy pillanatra nappali fénybe borítja az éjszakai égboltot. A város fölé magasodó, obeliszk alakú Washington-emlékmű az Egyesült Államok egyik nemzeti szimbóluma, amely az ország első elnökének állít mementót.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
grumpycat.png

Mémgyanús macska – színre lépett az új Grumpy Cat

Gazdája szerint természete szöges ellentéte az arckifejezésének.
Fotó: Grumpy Kitzia Instagram - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Mintha csak 2020 eddigi történéseire reagálva termelte volna ki az internet az újabb mogorva macskát, itt az új Grumpy Cat. A tavaly májusban elpusztult híres macska utáni űrt hivatott betölteni floridai fajtársa, Itzia, aki hasonlóan morcos arckifejezéssel szemléli a világot. Gazdája, az ukrán származású fotós, Viktoriia Otdielnova természetesen meglátta az elutasító ábrázatban a több ezer Instagram-követő lehetőségét, és létre is hozta a profilt macskájának, aki így meg is indult az instacelebség útján.

Ennek már két éve, ám akkor volt éppen ügyeletes Grumpy Cat, az internet pedig csak most fedezte fel magának a sajátos arcberendezésű állatot. Kitzia - akinek a neve cicát jelent - hat esztendős, és gazdája szerint természete nem tükrözi azt, ami az arcára van írva, kifejezetten kedves állat.

Lapozz a képért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tothbendeguz.jpg

Koronavírusos lehetett korábban az edzés közben elhunyt fiatal birkózó

A birkózóválogatott orvosa szerint sok oka lehet egy ilyen tragédiának.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

Csütörtökön, edzés közben lett rosszul Tóth Bendegúz, a szabadfogású válogatott tagja. A 22 éves, U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres egyetemi világbajnoki ezüstérmes tehetség egy szabadtéri edzésen esett össze. A társai elkezdték szakszerűen újraéleszteni, amit folytattak a kiérkező mentőegységek is. A fiatal sportolót a Honvédkórházba szállították, ahol már hiába küzdöttek mintegy másfél órán át az életéért.

A Blikknek Bendegúz édesapja elmondta, hogy fia korábban a koronavírusra utaló tüneteket mutatott, ezért két hétig karanténban volt otthon.

"A rosszullét elmúlt, márciusban több sportoló társaságában elment vérplazmát adni, mivel gyanítottuk, átesett a fertőzésen. Az első koronavírustesztje pozitív lett, majd ezt követően kétszer mutattak ki nála negatív eredményt."

A bezártság idején is egyéni edzést végzett, futott, erősített. "Másfél hete kezdték el a közös tréningezést, amely során szintén komolyan hajtotta magát" – mesélte Tóth József.

hirdetés

A birkózóválogatott orvosa szerint általában a keringési rendszer összeomlása vezethet leggyakrabban tragédiához. Dr. Bakanek György szerint a sportoló halálának okát a panaszok, tünetek és leletek összevetése után lehet majd megállapítani. Az elhunyt birkózó koronavírustesztje negatív eredményt hozott - mondta.

"Sok oka lehet egy ilyen tragédiának. Lázas megbetegedés során begyulladhat a szívizom, és ha erős megterhelést kap, ez fiatalkorban is végzetes lehet. Lehet ingerületvezetési zavar, amikor a szív nem kap megfelelő impulzusokat, vagy aneurizma, amikor a szívizom vagy az érfal elveszti a rugalmasságát, s megreped, illetve embólia is okozhatja a bajt"

- közölte az orvos..

Címkép: Magyar Birkózó Szövetség/Facebook

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!