hirdetés
borat-1000x529.png

100 ezer dollárt gyűjtöttek az idős nőnek, aki sokak szerint méltatlanul kevés pénzt kapott a Borat 2-ben való szerepléséért

A gyűjtést egy lelkész szervezte, aki szerint a 62 éves nagymama volt a film erkölcsi iránytűje. Az asszony valójában nem is tudta, hogy az év egyik legjobban várt filmjében kapott szerepet.
Fotó: Amazon Studios - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Már több mint százezer dollárnál jár az a közösségi kampány, amelyet a Borat 2 egyik karakterének, egy bébiszitternek indítottak a rajongók.

A nő nem is tudta, miben szerepel. Azt hitte, hogy egy dokumentumfilmről van szó, amely gyerekfeleségekről szól. Egyik barátja döbbentette rá, hogy Sacha Baron Cohen legújabb projektjében vett részt a tudta nélkül, amikor kijött a film előzetese.

A 62 éves Jeanie Jones a Variety-nek adott interjút, amelyben elmesélte, milyen volt utólag megtudni, hogy az év egyik legjobban várt filmjében bukkant fel.

A történet szerint az oklahomai nőt Borat bérelte fel, hogy vigyázzon lányára, Tutarra, amíg a mellnagyobbító műtétére várnak. Tutar láncokkal a nyakában jelent meg nála, és kifejtette: arra vár, hogy az apja megvegye neki a műmelleket, és egy gazdag férfihoz adja feleségül. Jones úgy tudta, hogy a gyermekfeleségekről készít a stáb dokumentumfilmet, és igyekezett jobb belátásra bírni a lányt.

Olyanokat mondott neki, hogy úgy szép ahogy van, nem kellenek a műtétek, és ő többek közt ő vezette rá a lányt arra, hogy a nők is képesek mindarra, mint amire a férfiak.

hirdetés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#borat2 on @amazonprimevideo is coming so so soon.

Maria Bakalova (@mariabakalovaofficial) által megosztott bejegyzés,

A 62 éves nő a helyi templomban hallotta, hogy egy dokumentumfilmhez keresnek nagymama-típusú fekete nőt. Az esélytelenek nyugalmával jelentkezett a szerepre, a meghallgatáson elsősorban a gyerekeiről és életéről kérdezték. Nagyon meglepődött, amikor őt válogatták be a filmre, bár ismerősei a koronavírus-járvány miatt le akarták beszélni, hogy Washingtonba utazzon a forgatásra. A néhány jelenetért összesen 3600 dollárt (1,1 millió forint) kapott, amit méltányosnak vélt.

A pénzre azért is különösen nagy szüksége volt, mivel a járványhelyzet miatt elveszítette a munkáját.

A nagy leleplezést követően a templom pásztora, ahová Jones is járt közösségi finanszírozású kampányt indított, hogy a nőnek pénzt gyűjtsenek, elsősorban azért, mivel ő volt az "erkölcsi iránytűje" a filmnek, aki kedvességével és türelmével próbálta átadni saját értékrendjét a szerepe szerint teljesen más kultúrkörből érkező lánynak. A pásztorral nagyon sokan értettek egyet abban, hogy a nő sokkal többet érdemel 3600 dollárnál:

a GoFoundMe-kampány jelenleg 106 ezer dollárnál (33,3 millió forint) tart.

A nő a forgatást követően elmondása szerint rendszeresen imádkozott Tutarért, és nagyon aggódott, mi lehet a lány sorsa.

"Nagyon örültem, mikor kiderült, hogy nincs valóban abban a helyzetben. Szörnyű hallani ugyanis, hogy bárki ilyen helyzetbe kerülhet, mint Tutar" - nyilatkozta.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kutya.jpg

Sziklaperemről zuhant a patakmederbe Samu, a Pest Megyei Kutató-Mentők különleges hordággyal mentették ki a kutyát

Az egyik legelismertebb önkéntes mentőszervezet elsődleges feladata az emberi életek mentése, de bajba került állat mentésében is segítenek. Most arra kérnek, legyél te is a támogatójuk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 22.


hirdetés

Egy sziklaperemről lezuhant kutya mentéséhez hívták ki a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot. A különleges mentési esetről beszámolót írtak a közösségi oldalukra:

"Szolgálatunk segítségét kérte a Szurkolók az állatkínzás ellen csapata, mert kaptak egy bejelentést, mely szerint

egy nagytestű kutya szakadékba zuhant Pilisszentkeresztnél az erdőbe és mozdulatlanul fekszik a patakmederben.

Szolgálatunk helyszínre érkezésekor a szurkolók egyik tagja és a gazdi már megkezdték az elsődleges ellátását Samunak, így a mi feladatunk a mobilizálás és a kimentés volt.

Tekintettel arra, hogy feltételezhetően sérült a gerince a kutyusnak, így egy erre kifejlesztett speciális hordágyra helyeztük és óvatosan kiemeltük és kiszállítottuk az erdőből.

hirdetés

A gazdi és a Szurkolók az állatkínzás ellen csapata állatkórházba szállította, ahol ezekben a pillanatokban műtik a kutyust, mert egy letört csigolya darab a gerincvelőjébe ékelődött. Hajrá Samu!"

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elsődleges feladata az emberi életek mentése, de bajba került állat mentésében is segítenek. A feladataik ellátáshoz azonban folyamatos segítségre van nekik is szükségük. Mint írják:

"Ha segíteni szeretnéd a munkánkat, akkor ezt több módon is könnyedén megteheted. Nekünk nem hatalmas segítségre van szükségünk, hanem olyan EMBEREKRE, akik havonta egy-két ezer forinttal támogatnak minket.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
blokk2.jpg

„Mit szeretne? Megveszem.” „Amit egy hároméves kisgyerek meg tud enni.” - szívszorító történet egy áruház parkolójából

Egy csendes, 35-40-es férfi aprót kért Erikától egy élelmiszeráruház parkolójában. Látszott rajta, hogy nincs a kéregetéshez szokva. Az asszony bevásárolt nekik, majd ő is megkönnyezte, ahogy a férfi sírva indult el a csomaggal haza.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 22.


hirdetés

Egy élelmiszeráruház parkolójában is történnek csendes drámák. Erika a Facebookon írta meg szívszorító történetét.

"Ma (2020.11.20.) vásárolni mentem a Tescóba. A parkolóban megállított egy 35-40 év közötti fehér férfi. Az öltözéke lényegtelen, de a szemei nagyon szomorúak voltak. Csendesen megszólított.

"- Elnézést, hogy zavarom. Tudna adni nekem egy kis aprót?"

Nem szoktam pénzt adni, mert nem biztos, hogy arra költik, amire kérik. Rajta látszott, hogy nem szokott kéregetni, ezért megkérdeztem tőle, hogy mire kellene?

"Enni szeretnék venni."

hirdetés

"Mit szeretne? Megveszem."

- mondtam.

"Amit egy hároméves kisgyerek meg tud enni."

Összeszorult a szívem és a gyomrom is. Megkértem, hogy várjon meg ott, és ne menjen el.

Sietve vettem neki 2 kg kenyeret, 6 egész csirkecombot, 1 kg virslit, 1 kg párizsit, 1 kenőmájast, 1 db konzerv löncs húst, 2 doboz sajtot, fél kg tégelyes margarint, 1 csomag tésztát, 10 db tojást, 2 l tejet, 1 csomag túró rudit, 1 gyümölcsös joghurtot, 1 csokis habos pudingot, 1 csomag tere-fere kekszet, 1 tábla Milka csokit. Remélem, hogy pár napra elég lesz nekik, gondoltam. Fizettem, bepakoltam egy táskába és kimentem a parkolóba.

Kerestem a férfit, de nem láttam sehol. Kis idő múlva megpillantottam, előbújt a bevásárló kocsik tárolója mellől, és odajött hozzám. Kezébe adtam a táskát, ő rám nézett, és ezt kérdezte:

"Ezt mindet nekem hozta?"

"Igen" - feleltem.

Abban a pillanatban potyogtak a könnyei. (Az enyémek is.)

Elindultam vissza a Tescóba, az üvegajtó mögül néztem, hogy mit csinál. Elindult a város felé, vagy a buszmegállóhoz, mert az is arra van, nem tudom hová. Lassan ment, és közben törölgette a szemeit. (Én is.)

Gyorsan megvettem a 2 pihe-puha plédet - mert azért indultam vásárolni - és beültem az autómba. Leadtam az iskolában, ahol a kisunokám tanul.

Ott minden évben karácsonyra a Paradicsompusztai otthon gyermekeinek gyűjtenek, idén plédeket. (A paradicsompusztai intézmény feladata: értelmileg sérült gyermekek alapfokú oktatása, nevelése, készségfejlesztő speciális szakiskolai képzése.)

Hazatérve, még mindig a történtek hatása alatt, jól kisírtam magam. Azon gondolkodtam, hogy és hány család lehet még ilyen helyzetben az országban. 2020-ban, amikor is "az ország jól teljesít" (ilyen jól?!).

Én, a család, mi így adakozunk. Erre tanítottuk a gyerekeinket, és most már az unokáinkat is. Szép hétvégét kívánok mindenkinek!

Kiegészítem a posztom a kétkedők kedvéért azzal, hogy a blokk dátumáról is tettem fel képet. Nem 3 évvel ezelőtti, és nem mese, hanem valós a történetem"

- írta Erika.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vonat.jpg

Hallássérült nő posztja mentette meg egy idős asszony életét Piliscsabán

A 80 éves nő a boltból ment hazafelé, mikor megcsúszott és a vonatsínek mellett az árokba esett. Nyolc órán át fagyoskodott, mire rátaláltak. Hatalmas szerencséje volt, hogy egy utas a mellette elszáguldó vonatból észrevette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 23.


hirdetés

Egy 29 éves hallássérült nő posztja mentette meg egy idős asszony életét Piliscsabán. Épp a telefonjával videózott a vonaton, amikor egy árokban fekvő asszonyt is rögzített.

Mivel nem tud telefonálni, ezért úgy döntött, hogy megosztja a felvételt, amit közzétett a Facebook-on. Egy csoportba töltötte fel és szólt a hallóknak, hogy segítsenek. Attól félt, hogy az idős nő kihűl és meghal, mire megérkezik a segítség.

A bejegyzése nyomán a polgárőrök megtalálták a nőt, aki órákon át feküdt a sínek mentén, nem tudott felkelni. Mikor rátaláltak, már reszketett. Körülötte ott hevert a botja, a húzható bevásárlószatyra. A polgárőrök azonnal betakarták és teát is adtak neki, hogy átmelegedjen.

Kórházba került, már jól van a 80 éves, egyedül élő asszony. Mint kiderült, a boltból tartott hazafelé, mikor a peron szélén megcsúszott és az árokba esett. Onnan már nem tudott kijutni és legalább nyolc órán át feküdt magatehetetlenül.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
girl-5662435_1920.jpg

Az utcán tanulnak a diákok, ezzel tiltakozva a távoktatás ellen Olaszországban

A fiatalok vissza akarnak térni az osztályterembe, mivel a koronavírus első hulláma miatt tavasszal már hónapokat töltöttek otthon számítógép előtt. Azt mondják, a digitális oktatás sokkal megterhelőbb, mint ahogy korábban gondolták, és egyszerűen belefáradtak.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. november 22.


hirdetés

November 6-án Olaszországban bezárták a Piemont régió iskoláit a fokozódó koronavírus-fertőzések miatt. Az észak-olaszországi Torinóban a 12 éves Anita Iacovelli azóta minden nap arcmaszkban ül iskolája előtt, és táblagépén keresztül onnan jelentkezik be az online órákra.

„A legelején, amikor bejelentették, hogy bezárják az iskolákat, boldogok voltunk, hiszen heteken át tartó tesztek vártak ránk, és úgy gondoltuk, hogy így kihagyjuk őket. De aztán rendkívül nehéz lett, és nagyon belefáradtunk.”

- mesélte Iacovelli a brit Guardian lapnak.

Az iskolák Olaszországban szeptemberben újranyitottak, miután több mint hat hónapig zárva voltak. Azonban mivel a koronavírus második hulláma elhatalmasodott, pár hét elteltével az összes középiskola újra távoktatásra tért át.

„Nem féltem visszamenni az iskolába, biztonságos hely volt, és jó volt látni az iskolai barátokat, még ha csak rövid időre is”

hirdetés

- mondta Anita.

A demonstráció egy magányos tiltakozásként kezdődött, de Anitához hamarosan csatlakoztak osztálytársai is, majd a kezdeményezés elterjedt Olaszország egész területén. Mint kiderült, a diákok nagy hányada érzi azt, hogy a digitális oktatás rendkívül megterhelő.

Bármilyen meglepő, a tanulók vissza szeretnének térni az osztályterembe, mivel tavasszal, a világjárvány első hulláma alatt már hónapokat töltöttek otthon számítógép előtt.

„Ha így tanulsz, nagyon sok probléma adódhat, például megszakadhat az internetkapcsolat, és újra kell kezdened a feladatot. Hogyha sokáig tartózkodsz a képernyő előtt, egy idő után nem tudsz koncentrálni, elterelődik a figyelmed, és már nem követed tovább az órát.”

- fogalmazott Iacovelli.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!