hirdetés
valentin-nap-pxhere.jpg

10 tökéletes film a Valentin-napi romantikázáshoz

Szajki-Vörös Adél, Címkép: Pxhere - szmo.hu
2020. február 14.


hirdetés

 

6. A nő (2013) 

Ezt a filmet Joaquin Phoenix legjobb alakításai közé lehet sorolni, bár most a Joker után talán sokaknak kétségtelen, melyik filmjében a legnagyobb. A nőben Phoenix egy mesterséges intelligenciával létesít kapcsolatot - a női program hangját Scarlett Johansson kölcsönözte hidegrázósan jól  -, akivel olyan bizarr viszonyba bonyolódik, ami már jóval túlhalad ember és gép mechanikus kapcsolatán. Közben pedig egy hús-vér nő (Amy Adams) is a lelke közelébe férkőzik, mi pedig nem is tudjuk, kinek drukkoljunk, egymást érik ugyanis az érzelmileg totálisan lefegyverző jelenetek.

7. Igazából szerelem (2003)

Minden  romantikus vígjáték alfája és ómegája Richard Curtis első (!) rendezése, amit időről időre (amúgy ez meg a  harmadik rendezésének a címe) újra játszanak és játszani fognak karácsonyonként a televízióadók, amíg lesznek televízióadók. A több szálon futó sztorikat szerintem már mindenki ismeri, a legszebb alakítás Emma Thompsoné, aki megcsalt feleségként saját magánéleti válságát is beépítette a játékába.

8. Elveszett jelentés (2003)

Ez a szokatlan, de elvarázsoló elsőfilm a Coppola-lány, Sofia Coppola munkája, akinek sikerült meggyőznie arról Bill Murray-t, hogy a személyiségéhez egészen közel álló, megfáradt, cinikus, de óriási szívű karaktert formáljon meg. Murray és Scarlett Johansson figurája, az önmagát Japánban nem találó lány egy hotelben találkoznak, majd egyre többet találkoznak és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A plátói viszony mindvégig plátói marad, mi pedig még mindig szeretnénk tudni, hogy a zárójelenetben mit súg a férfi a lány fülébe (egy kis netes kutakodással egyébként kideríthető, de nem írjuk le, mert pont enneka   jelenetnek az intimitása veszne el, ha elárulnánk)

9. Sztárom a párom (1999)

Roger Mitchell rendezte a Richard Curtis forgatókönyvéből írt opuszt, melynek alapötlete az életen alapult: Curtisnek ugyanis volt egy haverja, aki beleszeretett egy nagyon nagy sztárba. Így lett Hugh Grantből Notting Hilli introvertált könyvesboltos, Julia Robertsből pedig filmes szupersztár, aki megközelíthetetlen, de csak addig, amíg bele nem szeret egy átlagemberbe. Igazi szeretetreméltó film a Notting Hill, sok szívmelengető és vicces pillanattal.

10. When Harry Met Sally (1989)

Rob Reiner filmjét az a Nora Ephron írta, akinek már rengeteg szuper forgatókönyvet és filmet köszönhetünk a szerelem témájában. Harry, a cinikus pasi és Sallly, az örök álmodozó sok éven át tartó barátságát, illetve később szerelmét meséli el a film, benne az ikonikus eljátszottt orgazmus-pillanattal, és még megannyi brilliáns szócsatával.

Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? (2003) 

Matthew McConaughey és Kate Hudson párosa kétségtelenül összeillik ebben a kicsit a kilencvenes éveket is idéző romantikus komédiában.Az újságírónő, aki egy cikkhez tesztelné a vadiúj "pasiját" és a férfi, aki fogadásból jön össze vele, természetesen egymásba szeretnek, de mire kitisztulnak a dolgok, még sok konfliktus és félreértés szegélyezi útjukat. Az egyik kedvenc jelenetünk a páfrányos.    

 


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
antrum.jpg

56 embert ölt meg Budapesten a világ leghalálosabb horrorfilmje - vagy mégsem?

Az Antrum besorolása szerint mockumentary, vagyis áldokumentumfilm.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 15.


hirdetés

Hosszú évtizedek hányattatása után Japánban mutatják be először a "a világ leghalálosabb filmjét", írja a Daily Star. Az Antrumot 1979-ben forgatták, de még nem akadt olyan mozi, ami műsorra tűzte volna - eddig. A horror ugyanis megöli a saját nézőit: az eddigi, többnyire zárt körű vetítések alatt 86 ember halt bele a félelembe a film nézése közben, a legtöbben éppen Budapesten, ahol egy 1988-as filmfesztiválon kigyulladt a terem, és 56-an lelték halálukat a lángoló épületben.

A kérdés csak az, hogy ezek után kinek van bátorsága beülni az Antrumra, amit végül úgy tűnik, hogy világszerte bemutatnak?

Valószínűleg mindenkinek, ha eláruljuk, hogy a film valójában egy mockumentary, vagyis áldokumentumfilm, és sem a budapesti, sem a többi halállal végződő vetítésről szóló hírek nem igazak, csupán a film körüli kamumítosz kialakulásának célját szolgálják.

Aki látta az Ideglelés (Blair Witch Project) című filmet, annak nem idegen a valósághűen ábrázolt dokuhorror, az Antrum: The Deadliest Movie Ever Made (magyarul: Antrum: A leghalálosabb film, ami valaha készült) pedig ennek egy újabb képviselője.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
alarcos-enekes-1.jpg

Többen nézték az Álarcos énekest vasárnap, mint a Nicsak, ki vagyok?-ot

Az RTL Klub műsorát 420 ezren nézték a 18-49 évesek körében, míg a TV2 hasonló produkcióját 315 ezren.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Az RTL Klub műsorát többen nézték, mint a TV2 hasonló alapötletből készülő showműsorát, a Nicsak, ki vagyok?-ot - számolt be a 24.hu. Az RTL Klub maszkos műsora már a második adásánál tartott február 16án, míg a TV2 műsora ekkor startolt.

A két műsor a vasárnap esti műsorsávban fut, egymás ellen indította a két rivális csatorna. A kommentelők is azonnal elkezdték egymáshoz hasonlítani a két műsort, de az Álarcos énekes egyik nyomozója, Sebestyén Balázs is beszállt. Igaz, ő cikizős fotóval poénkodott a Facebookon, amin a két műsor polip jelmezeit hasonlította össze.

A 24.hu most nézettség alapján hasonlította össze a két műsort.

Az Álarcos énekes a kereskedelmileg fontos célcsoportban, a 18-49 évesek között 23,5 % közönségarányt hozott, míg a Nicsak, ki vagyok? abban az idősávban, amikor együtt futott a két műsor, 14,9 %-os közönségaránnyal került adásba.

hirdetés

Az RTL Klub műsorát 420 ezren nézték a 18-49 évesek körében, ez valamennyivel kevesebb, mint az első adás nézettsége. A Nicsak, ki vagyok?-ra pedig 315 ezren voltak kíváncsiak.

A számok a teljes lakosságot nézve: 1.070 000 illetve 855 ezer. A lap szerint a számokból az látszik, hogy a TV2 új műsora el tudott vinni nézőket az RTL Klubtól, de nem nézték annyival többen a Nicsak, ki vagyok?-ot, hogy azzal veszélyeztették volna az Álarcos énekes fölényét.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
705183.w.jpg

Majka hamarosan női ruhát ölt - megnéztük a Nicsak, ki vagyok első adását

A TV2 álarcos celeb showja kevésbé frusztráló, mint az Álarcos énekes, de utóbbiban jobbak a jelmezek - Kajdi Csaba viszont bevált, mint zsűritag.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Kíváncsi lennék, más országokban is jellemző, hogy a konkurens csatornák rendre egy azon időben jelentkeznek egyforma műsorokkal, vagy ez magyar sajátosság. Big Brother/Való világ, Megasztár/X-Faktor, és még sorolhatnánk a példákat.

Ezúttal a maszkos éneklős celebshow formátummal történt ugyanez.

Alig, hogy az RTL klub bejelentette a koreai eredetű Álarcos énekes elindulását, a TV2 előállt a Nicsak ki vagyok? – A rejtélyek színpada című műsorral, amely a román fejlesztésű Mysteries In The Spotlight licencén alapul.

A lényege azonban ugyanaz: amerikai futballmeccsek kabalafiguráit idéző jelmezekbe bújt hírességek énekelnek, és ki kell találni, ki rejtőzik a maszk mögött.

A szabályok persze azért különböznek:

hirdetés

Az RTL-en felvételről megy a műsor, egy „nyomozóknak” nevezett zsűri találgat, és a stúdió közönsége szavaz arról, a 6 versenyző közül végül ki vegye le a maszkját.

A Nicsak, ki vagyokban két csapat verseng. Az egyikben Kajdi Csaba „Cyla” divat-atyaúristen, Ábel Anita és Ganxta Zolee foglalt helyet.

Döglégy alighanem maga is érzi, hogy a celebshow annyira nem illik a gengszter imázshoz, végig rendkívül feszengett a celebmiliőben.

A legnagyobb poén, amit ki bírt préselni magából, hogy Demjén Ferenc nevét elrontva azt mondta, „Demjén Rózsef”, illetve vagy háromszor elsütötte a „Rákérdezhetek? Ki az?” poént. Igaz, volt a stúdióban ülő kollégák között, akinek új volt ez a már harminc éve is ezerévesnek számító vicc.

Ábel Anita a magyar showműsorok biztonsági tartaléka: nem hallunk tőle egetverő sziporkákat, de megbízhatóan tud hozni egy szintet, és amíg él, ő lesz Julcsi a szomszédokból.

Ki ne lenne büszke, ha a szomszéd lányát látja a tévében – még akkor is, ha csak virtuális szomszédról van szó?

Kajdi Csaba abszolút jól működik, mint zsűritag, szórakoztató beszólásai vannak, viszont az első perctől kialakult körülötte a nemi identitásával kapcsolatos viccelődés. Lehet rajta vitázni, hogy ez mennyire ízléses és/vagy szép dolog, mindenesetre, ő magát úgy tűnik, nem zavarja, sőt beleáll, finoman még flörtölt is Majkával.

Mindenesetre ügyes húzás a szerepeltetése a TV2-től, így ha a hírműsoraikban gyakran felmerülő elfogadhatatlan, uszító tartalmak miatt kritika éri őket, nyugodtan mondhatják: Miről beszéltek? Hiszen még a showműsorunkban is szerepel egy meleg zsűritag!

A másik csapat tagjai Judy és Majka és Hajós András.

Utóbbi úgy látszik, rendezte viszonyát és lelkiismeretét a TV2-vel kapcsolatban.

A műsorvezető Tilla, aki az első Big Brother ugyanazt az egyenletes teljesítményt nyújtja, alighanem ő a csatorna legrégebbi arca, aki kitart, bármerről is fúj a médiaszél. Kis képzavarral úgy is mondhatnánk, hogy ő a TV2 Sopronja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
banksy-bristol-falfestmeny-vandalok.jpg

Már össze is fújkálták Banksy Valentin-napi falfestményét

Nem tartott sokáig.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 15.


hirdetés

Valentin-napra új munkával jelentkezett Banksy, a titokzatos művész (vagy a név mögött rejtőző csoport/entitás).

Bristolban az egyik falra festett egy "virágszirmokat" csúzlizó kislányt, és a falon növekvő növény mintázata olyan, mintha a vér fröccsenne szét.

VIDEÓ: Az alkotásról

A Barton Hill negyedben álló ház tulajdonosának lánya, Kelly Woodruff azt mondta a BBC-nek, hogy mivel Valentin-nap van, különösen örülnek az alkotásnak, amit igyekeznek jó állapotban megőrizni. A bristoli városi tanács javaslatára fel is vették a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!