hirdetés
nyitokep.jpg

11 híres budapesti helyszín, amely külföldi filmben szerepel

Lehet, hogy lesz egy-két meglepetés szubjektív listánkon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. április 22.


hirdetés

Bár már a korábbi évtizedekben is forgattak filmeket Budapesten, az utóbbi években egyre több produkciót hoznak Magyarországra.

Ebben az összeállításban olyan, turisták által is kedvelt, híres helyszíneket válogattunk, amelyek szerepelnek nálunk forgatott külföldi alkotásokban.

1. Alagút

Van, akinek nem tetszik Eddie Murphy és Owen Wilson főszereplésével készült film, a budapesti helyszínek miatt azonban kihagyhatatlan egy ilyen listáról. Azért is érdekes, mert itt Budapest nem London, Róma, Buenos Aires, Párizs, Berlin stb. HELYETT szerepel, hanem eleve ez a filmben a helyszín.

Számunkra azért is kedves ez a film, mert a forgatáskor hallottuk a városban a robbantásokat, lövéseket, és utána izgi volt látni, mi került a filmbe.

hirdetés
alagut

2. Andrássy út és Oktogon

A leghíresebb film, amelyben szerepel az Oktogon, az Evita című musicalből készült produkció. Mivel Buenos Airesben, az eredeti helyszínen nem kaptak engedélyt az Eva Perón életét feldolgozó film forgatásához, a legtöbb jelenetet Budapesten vették fel. Itt viszont a Szent István Bazilika utasította el a kérést, így csak az épület előtti téren lehetett forgatni.

VIDEÓ: Egy amatőr felvétel az 1996-os forgatásról:

A másik film, amelyben az Andrássy út feltűnik, a Bel Ami, vagyis A szépfiú, Robert Pattinson főszereplésével. A gátlástalan, nőkön keresztül gázoló és egyre magasabbra törő férfi történetéhez olyan helyszínt kerestek, amelyik képes imitálni a 19. század végi Párizst. Szerintünk nem sikerült, nekünk nem adja meg a várt illúziót, mivel felismerjük a budapesti helyeket.

3. Astoria

A Kémjátszma (Spy Game) híres tetőteraszos jelenetét forgatták itt, az egykori Georgia-bérház tetején. Az épület 1939-re két ház egybeépítésével készült el Hültl Dezső, Novák Endre és Barát Béla tervei alapján. Az épületegyüttes harmonikus megjelenésével, magasságával és arányaival ma is impozáns látványt nyújt.75337

Az épület egy 1942-es fotón. Forrás: Fortepan.hu

4. Bálna

A Mentőexpedíció filmben a Bálna épülete volt a NASA-központ, amely elveszti a kapcsolatot az egyik űrhajósával. A történet szerint a Marson hátramarad egy asztronauta, akit a balesete miatt mindenki halottnak hisz. Hiába szakadt meg a kapcsolata a Földdel, túl kell élnie a rá váró éveket. A végét nem mondom el.

A Bálna egyébként a 19. század második felében ide települt közraktárak egybeépítésével és készült 2009 és 2013 között. Az érdekessége, amely miatt a sci-fiben szerepelhetett, az épületet borító üveghéj.mars1

A belső jeleneteknél azonban nem nagyon figyeltek már a tökéletes látszatra: itt például látszik a Duna.balna1

5. Gozsdu-udvar

Ma a bulinegyed egyik központja, ahol esténként lépni alig lehet a tömegtől. Számtalan Twitter-, Instagram- és Facebook-posztban szerepel, a külföldiek imádják. Viszont azt kevesen tudják, hogy az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült filmben, a Vörös Zsaruban is szerepel. 1988-ban Budapest helyettesítette Moszkvát, és volt olyan jelenet, amelyben a Gozsdu-udvar is szerepelt.

#Gozsdu #Palace

Antimo Ricciardi (@antimor) által megosztott bejegyzés,

regen

A másik film, amelyben a Gozsdu-udvar szerepel, az a már említett Kémjátszma című 2001-es film.

6. Margit híd

A München című filmben látható egy jelenetben. Steven Spielberg 2005-ös alkotása az 1972-es müncheni olimpiai játékok tragédiáját dolgozta fel. Azon az olimpián a palesztin Fekete Szeptember terrorszervezet izraeli sportolókat ejtett túszul, két embert meg is öltek. Amikor a német rendőrség megpróbálta kiszabadítani a túszokat, az eseményen vérfürdőbe torkollt: 14 ember halt meg, köztük sportolók és terroristák. A München című film a terrortámadást és az azt követő izraeli bosszúakciót dolgozza fel.munchen

7. Rudas fürdő

Az 1988-as Vörös zsaru című filmben Moszkvát "alakította" Budapest. A forgatásról az egyik magyar statiszta beszélt tíz évvel ezelőtt a Sonline-nak. "A Rudas fürdő volt az egyik helyszín, ahol a film készült – mondja. – A jelenetekben testépítő lányok is szerepeltek a háttérben. Kérdezi tőlük a rendező: 'Ja mondtam, hogy meztelenül kell lenni?' A csajok persze egyből tiltakoztak, hogy szó sem lehet róla, mire a rendező hozzátette: 'És azt mondtam, hogy ezért dupla napidíj jár?' Abban a pillanatban ledobta a fürdőruháját mindegyik lány."

8. Opera

Az Operaház fantomja című 1998-as film Párizsban játszódik, de a mi Operaházunkban forgatták. Woody Allen Szerelem és halál című filmjében a szentpétervári operát helyettesítette a szép lépcsői miatt, és az épület feltűnik a München című filmben is.operahaz1operahaz3

9. Rakpart

Nem titok, hogy a Die Hard 5/Drágább, mint az életed című filmet is Budapesten forgatták. Már a negyedik rész is feszegette a határokat, de az ötödikről végképp az a véleményünk, hogy teljesen felesleges volt leforgatni, annyira rossz, és annyira képtelen ugyanazt az élményt nyújtani, mint a legelső rész, a Drágán add az életed.

10. Szent István tér

Bár a Bazilika épületében nem engedélyezték a forgatást, a Szent István teret kissé átalakították, hogy hitelesebben "alakíthassa" Buenos Airest. Erről is fennmaradt egy amatőr videó (a hang sajnos tönkrement).

11. A Müpa

A 2005-ben átadott, abszolút a 21. századi igényeknek és minőségnek megfelelő összművészeti központ futurisztikus jellege miatt már kapott filmszerepet. A már említett Mentőexpedíció című filmben a Müpa volt a kínai űrkutatási hivatal központja.mupa


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

1000 fát akarnak kivágni Újbudán – fáklyás felvonulást szerveznek a Hamzsabégi sétányért

A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért egyesület szerint a fákat „egy félreérthetően kommunikált, túlméretezett kormányberuházás miatt” vágnák ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 16.


hirdetés

A XI.kerületben a Hamzsabégi sétányon több mint ezer fát terveznek kivágni egy félreérthetően kommunikált, túlméretezett kormányberuházás miatt - írja közleményében a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért egyesület.

A közleményben azt is leírják, a Déli körvasút jelenlegi koncepciója veszélyezteti a Hamzsabégi úti másfél km-es erdőszerű zöld sétányt és a környéken élő tizenötezer lakó életterét (zaj, rezgés és por).

"A NIF és a BFK reklámanyagaiban a személyszállításra hivatkozva, zöld gondolatként állítják be a Kelenföld és Ferencváros közötti vágánybővítést, míg a növekvő teherforgalmat meg sem említik. A tömeges fairtást elbagatellizálják, annak ellenére, hogy ez a zöld sziget közérdek, mivel egy főutakkal körülvett sűrűn lakott élettér tüdejeként szolgál. Figyelembe véve a fuldokló Budapestet különös mértékkel sújtó klímavészhelyzetet, következetlen és otromba lenne ilyen pusztítás árán véghez vinni a projektet. Elveszne a megígért zöld haszon, sőt, inkább csatát veszítenénk a klímaharcban" - fogalmaznak.

Az egyesület szerint, ha a teherforgalom nagy részét elterelnék, elkerülhető lenne a visszafordíthatatlan környezetrombolás - a környéken már most is az egészségügyi határérték felett van a zajszennyezés mértéke, nagyrészt a tehervonatok miatt.

Azt is leírják, nem ellenezik az elővárosi vasút fejlesztését és a nádorkerti új megálló kialakítását három vágánypárral. Ám elfogadhatatlannak tartják a teherforgalom növelését, amelynek következtében a zaj a tervezett gigantikus beton zajszigetelő fal ellenére sem fog számottevően csökkenni. és a személyforgalom sem lesz érzékelhetően gyorsabb.

hirdetés

"Szeretnénk elérni, hogy a teherforgalom csökkentésével, korszerű vasútbiztonsági berendezések alkalmazásával és modern vasúti szerelvényekkel a sűrűn lakott Hamzsabégi sétány mellett a vonalon maradjon a két vágánypár, korszerű zajfogóval, de nem 10-16 m-es, oda nem illő vasbeton résfallal, ami sötétbe borítaná a letarolandó parkot. Csak a növényzet sérelme nélkül kialakított zajvédelmet fogadunk el.

Ha a Budapestet elkerülő, kifejezetten a teherforgalom, áruforgalom bonyolítására tervezett V0 vonalat megépítenék, a városi vasútfejlesztés valóban a városi és elővárosi közösségi közlekedést szolgálhatná, és ez csak az egyik lehetséges alternatíva.

Mi, akik itt élünk, tiltakozunk az értelmetlen pusztítás, a hat évig tartó óriás építkezés, és a teherforgalom növelése ellen, amelyek miatt a környék élhetetlenné válna, nem beszélve az ingatlanokban bekövetkező károkról és értékcsökkenésről"

- fogalmaznak az egyesület közleményében.

A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért egyesület ezért fáklyás felvonulást szervez szervez a szeptember 19-én 18:30-kor a Hamzsabégi sétányért.

Veszélyben a Hamzsabégi sétány!

Veszélybe került a Hamzsabégi úti zöld sétány több, mint 1000 fája. Az elővárosi vasúti forgalom tervezett növelése címszavával (Déli körvasút) 20-30-40 éves...


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
visionhotel_cim.jpg

Luxusszálloda nyílt az egykori kisgazda pártszékház helyén

A Vision Hotel Budapest 82 szobával és 9 dunai panorámás lakosztállyal várja a vendégeket a Belgrád rakparton, külön étterme és rendezvényterme is van.
L.D.; fotók: Huszár Boglárka - szmo.hu
2020. szeptember 16.


hirdetés

A Belgrád rakpart 24. szám alatti ház a főváros történelmének ikonikus része. Az 1900-as évek elején épült eklektikus, alapvetően historizáló homlokzattal. A '20-as évek elejéig lakóépület volt, majd a Német Kincstár követségi épülete lett belőle, a II. világháború után pedig több különféle szervezet is használta.

A legtöbben a Független Kisgazdapárt székházaként emlékezhetnek rá. Miután 2002-ben botrányos körülmények között eladták – amivel párhuzamosan a pártban belháború zajlott –, egy évtizedig per alatt állt a tisztázatlan tulajdonviszonyok miatt.

Ezalatt semmiféle állapotmegőrzésre nem került sor az épületben, amely így teljesen lepusztult, ráadásul, mivel nem is őrizték, a mozgatható részeit szinte teljesen széthordták – tudtuk meg a sajtóbejáráson.

Mire 2013-ra rendeződtek a tulajdonosi jogok, fokozottan balesetveszélyes állapotba került. Így kezdődött meg a rákövetkező évben a felújítás, amit a kivitelező elmondása szerint több, előre nem látható probléma is nehezített.

Az egyik, hogy a belváros közepén kellett bontási, építési munkálatokat elvégezni, és mivel a közelben iskola, könyvtár és társasházak vannak, ezek működését a kivitelezés nem zavarhatta. 2015-ben a bontási munkákat mindössze néhány hónap alatt el kellett végezni, hogy a tanévkezdésre ezek a nagyobb zajjal járó folyamatok ne zavarják az oktatást. Ez végül sikerült is.

hirdetés

A bontás során a Belgrád rakparti épületnél eltávolították a tetőt, felső födémet és falakat, valamint a komplett lépcsőházakat egészen -1. szintig, a pince megtartandó részként újult meg (ez lett a szálloda konyhája).

A külső homlokzatot és a megmaradt részeket felújították. Végül három épületet hoztak egy tető alá: a Belgrád rakpartit egybeépítették a mögötte található Molnár utca 7-9-el. Elbontották az itt található négysávos tanuszodát, valamint kialakítottak egy mélygarázst is.

A régészeti feltárás során kiderült, hogy értékes lelőhely a helyszín: külön kiállítást csináltak az itt talált vegyes korszakú leletekből. Többségében a török korszakból találtak maradványokat, rengeteg csont és bőrmaradványt, erről arra következtettek a régészek, hogy egykor egy cserzőműhely állt itt.

A 9300 m2 alapterületű ház két szint mélygarázsból, földszintből, négy emeletből, valamint tetőteraszból áll. 9 dunai panorámás lakosztály és 82 vendégszoba közül választhatnak a vendégek, utóbbiak 4, előbbiek pedig 5 csillagosak. A wellness részlegen szauna, masszázs szoba és pihenő részleg található. A bútorok többsége prémium, olasz gyártmány.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
új-duna-hid.jpg

Látványos videón mutatják be a tervezett új Duna-hidat

Két hétig még bárki elmondhatja véleményét a Galvani híd terveiről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 15.


hirdetés

Elkészült az újonnan tervezett budapesti Duna-híd látványvideója. A rövidfilmet Vitézy Dávid osztotta meg YouTube-csatornáján.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezetője Facebook-oldalán azt írja, „az új déli Duna-hídhoz kapcsolódó úthálózat első, a Fehérvári úttól a Gubacsi út-Illatos úti csomópontig tartó szakaszának bírálati engedélyezési tervei a közelmúltban elkészültek”.

Hozzáteszi:

„Az Új Duna-híd megépítése nem csak azért fontos, mert jobb kapcsolatot teremt Budapest déli városrészei, elsősorban Újbuda, Csepel és Ferencváros között, hanem azért is, mert jelentősen hozzájárulhat a belváros, elsősorban a Nagykörúton belüli területek forgalomcsillapításához, átadását követően 37 ezer, további kiegészítő forgalomcsillapító intézkedések megtétele esetén akár 55 ezer gépjárművel csökkentve naponta a belvárosi hidak terhelését.”

Az új hídon és körúton mintegy 4 km hosszban új villamosvonal is épül, amely Budán a Fehérvári úti villamospályáról leágazva a Galvani utcán át Csepelen a Weiss Manfréd útnál a H7-es hévet, a Soroksári útnál a H6-os, és a Kunszentmiklós-Tass elővárosi térséget kiszolgáló 150-es vasútvonalat is keresztezve a szakaszon 5 új akadálymentes megállópárt kap majd, biztosítva a hálózati kapcsolatokat és a helyi igények kiszolgálását is - írja Vitézy.

hirdetés

Szeptember 29-ig az ujdunahid.hu oldalon bárki elmondhatja véleményét a tervezett új beruházásról.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-furjes.jpg

Fürjes Balázs: „gólpasszt adtunk a fővárosi önkormányzatnak, csak be kell lőni a ziccert”

Szerinte Karácsony Gergely – ígéretével ellentétben – nem híve a párbeszédnek, és esetleges hibáit sem hajlandó beismerni.
Fotó: MTI/Illyés Tibor - szmo.hu
2020. szeptember 14.


hirdetés

Tisztelettel javaslatot tettem - mondta el Fürjes Balázs arra vonatkozóan, hogy üzent Karácsony Gergelynek, adja vissza az autósoknak az elvett sávokat a Nagykörúton és az Üllői úton. (Ez részben egyébként meg is történik.) Szerinte azonban

„olyan, mintha a sávlezárásból presztízskérdést csinálna a főpolgármester. Senkire nem hallgat, senkivel nem áll szóba. Pedig a vezetői nagysághoz az is hozzátartozik, hogy a döntéshozó belátja, ha tévedett és kijavítja a hibát”

- ezt a Magyar Nemzet nagyinterjújában mondta el a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!