hirdetés
vasut_.jpg

10 évre titkosították minden idők egyik legnagyobb magyar vasúti projektjét

A magyar oldalról Mészáros Lőrinc cégcsoportja bonyolíthatja a projektet. 82 milliárd forintot csoportosítanak át a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére az idei költségvetésben. Ezt az összeget eredetileg a kormány gazdaságvédelemre szánta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 19.


hirdetés

A parlament keddi ülésnapján elfogadták a Budapest-Belgrád vasútfejlesztést elősegítő törvényt is. Egyszerűsödhetnek a Budapest-Belgrád vasútfejlesztés hatósági jóváhagyási folyamatai, így csökkenhet a projekt tervezési és kivitelezési ideje annak a törvénynek köszönhetően, amelyet 133 igen szavazattal, 58 nem és 3 tartózkodás mellett fogadott el a Ház. A jogszabály biztosítja, hogy a projekt magyarországi szakaszához szükséges források rendelkezésre álljanak - írta az MTI.

A kiemelten közérdekű beruházás Budapest-Kelebia közti szakaszát 15 százalékban a magyar fél finanszírozza, 85 százalékban a kínai biztosítja a forrásokat.

A hitelt a Kínai Export Import Bank folyósítja, ennek a hitelszerződésnek a megkötését teszi lehetővé a törvény.

A jogszabály rendelkezik a környezeti védettség garanciájáról is, mert kimondja, hogy a projekt kivitelezése során a környezet és a természeti területek védettsége nem sérülhet.

Az Országgyűlés 2016-ban foglalta törvénybe a Magyarország és Kína között aláírt egyezményt a vasútfejlesztésről, a keleti nyitás stratégia részeként. A beruházás által Magyarország a régió első számú logisztikai központjává válhat.

hirdetés

A vasútvonal az európai törzshálózatnak is része, ezért kötelezettség is azt 2030-ig korszerűsíteni. A fejlesztés után a vonal kétvágányú lesz, azon 160 kilométer/óra sebességet engedélyeznek majd, terhelhetőbb lesz a pálya, és korszerű kommunikációs és irányító rendszerekkel is ellátják a vonalat - áll a közleményben.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk,

a több százmilliárdos projektet Mészáros Lőrinc cége nyerte el. Ez lesz a magyar vasúttörténet egyik legnagyobb beruházása.

A kormány korábban azt javasolta, hogy valamennyi iratot, amely a szerződés előkészítésével, megkötésével kapcsolatos, valamint az ezekkel összefüggő döntések megalapozását szolgáló iratokat is, tíz évre titkosítsák.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mti-belgium.jpg

Koronavírus – Három város nem engedi be az egy napra érkező fürdőzőket a belga tengerparton

MTI, fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a belga tengerpart három népszerű városa, Oostende, Knokke és Blankenberge vezetése úgy döntött, hogy vasárnaptól nem engedi területére lépni az egy napra érkező fürdőzőket - közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán vasárnap.

A vasárnap éjféltől életbe lépő és visszavonásig érvényes szabályozás értelmében a településeken csak a helyi lakosok, nyaralótulajdonosok, az ott tartósan megszálló vendégek, illetve a székhellyel rendelkező vállalatok és szervezetek alkalmazottai tartózkodhatnak.

A döntés előzményeként hatalmas tömeg özönlötte el a tengerpartokat a hétvégén az országban tomboló hőhullám miatt. A 35 Celsius-fokos hőségben többen nem tartották be a járvány terjedését akadályozó előírásokat, nem engedelmeskedtek az intézkedő rendőröknek, és többször rendbontássá fajultak az incidensek napközben és éjjel is.

Knokke önkormányzatának közleménye szerint, aki a településekre kíván utazni, igazolnia kell, hogy jogosult a belépésre. Arra hivatkoztak, hogy "kényszerűségből hozták meg a drasztikus intézkedéseket", a közbiztonság szavatolása érdekében. Oostende önkormányzata vasárnap arra szólította fel az SNCB belga vasúti társaságot, hogy ne indítson további vonatokat a városba, ugyanis délelőtt 11 órától nem fogad és nem indít szerelvényeket, vasútállomását pedig az esti órákig bezárta. Blankenberge arról tájékoztatott, hogy állomásán minden érkező utast ellenőriznek, és az egy napra érkezőket azonnal visszafordítják.

hirdetés

A három város vezetése arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy gyorsított eljárások keretében, szigorú büntetéseket szabjanak ki a szabályoknak nem engedelmeskedő turistákkal szemben. Sajtóbeszámolók szerint a kocsisorok hatalmas dugókat eredményeznek, a rendőrségnek már több összetűzés alkalmával kellett beavatkoznia.

A belga nemzeti közegészségügyi intézet vasárnap közzétett jelentése szerint az elmúlt egy hét átlagát tekintve naponta 564,4 ember esetében bizonyult pozitívnak a koronavírusteszt Belgiumban, ami enyhe, 19 százalékos növekedést jelent az azt megelőző hét adataihoz képest. Amíg százezer főre két hete átlagosan 44,3 fertőzött jutott az országban, addig a hét elején ez a mutató 51,2-re, vasárnapra 63,3-ra emelkedett. Belgiumban a járvány márciusi megjelenése óta megerősített esetek száma 73 ezer 401, ez a mutató 617-tel magasabb, mint szombaton.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
repulogep-utasok-karanten.jpg

Egyetlen percen múlt, hogy nem úszta meg a karantént egy repülőgép 158 utasa

A pilóta a leszálláskor azonban bejelentette, hogy sikerült pontban éjfélkor letennie a gépet. Az utasok pedig tapssal köszöntötték. Korai volt.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

Egy percen múlott, hogy nem úszták meg a karantént egy Nizzából Oslóba tartó repülőgép utasai - írja a Forbes.

A norvég kormány pont akkor rendelt el tíznapos karantént a Franciaországból és néhány más országból érkező utasokra, amikor a SAS skandináv légitársaság egy dél-franciaországi járata 158 utassal a fedélzetén megérkezett a norvég fővárosba.

A rendelet éjfélkor lépett hatályba, a gépnek pedig menetrend szerint 0 óra 10 perckor kellett volna leszállnia.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
bejruti-robbanas-szules1.jpg

Az orvosok mobiljának fényénél szült a bejrúti nő, aki a robbanáskor vajúdott

A szülés után 10 perccel az anyukának 600 métert kellett gyalogolnia a családtagjaival, hogy kocsiba szállhassanak és átmehessenek egy másik kórházba.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

Mint arról beszámoltunk, egy kismamát éppen akkor vittek be a szülőszobába a bejrúti Szent György kórházban, amikor a libanoni főváros kikötőjében felrobbant egy raktár.

A nő férje videóra vette az ijesztő pillanatokat: a kórházban üvegek törtek szét, orvosi eszközök repültek és leszakadt a mennyezet is.

Edmond Khnaisser később elmondta, nagyon aggódott a feleségéért és a gyerekükért, aki szerencsére nem a robbanás pillanatában, hanem másfél órával később született meg.

A CNN-nek azt is elmesélte, hogy

hirdetés

mivel a robbanás miatt elment az áram a kórházban, az orvosok és a nővérek a mobiltelefonjukkal világítottak, hogy legyen fény a szülésnél.

Bár a pár kisfia a borzalmas körülmények ellenére gond nélkül jött világra, és a gyógyszerek nélkül szülő édesanya is jó állapotban volt, a család megpróbáltatásai itt még nem értek véget.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
bejrut-magyar-orvoscsapat.jpg

Magyar orvoscsoport Bejrútban: „akárhova megyünk, halmokban áll az üvegszilánk”

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja két napja érkezett meg a robbanás helyszínére. Az orvoscsapat vezetője az RTL Híradónak mondta el, mit látnak, tapasztalnak Bejrútban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja két napja érkezett Bejrútba, ahol kedden óriási robbanás történt. Legalább 5 ezren megsérültek és a robbanásban 3 kórház is összeomlott.

"Láttunk egy olyan fiatalembert, akinek szó szoros értelemben kettétört a gerince. Kétféle sérüléstípus van: az egyik pontosan hasonló sérüléseket okoz, ez a magas légnyomás, tehát a robbanás következtében történt sérülések. A másik pedig az üvegszilánk. Tehát itt most Bejrútban akárhova megyünk, halmokban áll az üvegszilánk"

- mondta a magyar orvoscsapat vezetője.

Törmelék, por, üvegszilánk az utcán és az autókon, mindenki próbálja a romokat takarítani, a hatóságok is. És még mindig 150 embert keresnek a romok alatt. Áram naponta csak 6 órán keresztül van a fővárosban, utána minden aggregátorról megy. Nehézkes a telefonálás, az internetezés.

"Nem engedik tovább, sőt még azt mondták, hogy ezt is csökkenteni fogják, nagy valószínűséggel ezt a 6 óra időtartamot is. Tehát így a kórházakban is aggregátorról kell működtetni szinte mindent"

hirdetés

- tette hozzá az orvosigazgató.

A magyar orvoscsapat vezetője szerint ma már jobb a helyzet, sok sérültet sikerült ellátni a kórházakban, de sietniük kell a munkával.

"Nem sokáig tudunk dolgozni, mert itt folyamatosan szerveződnek a tüntetések. A tegnapi napon is hatalmas tüntetés volt, és a területről fél óra leforgása alatt hatalmas tömeg gyűlt össze. Pont annyi időnk volt, hogy elhagyjuk azt a területet"

- mondta az RTL Híradónak az orvosigazgató.

Mire a szállodába értek, már látták is a tévében, hogy ott, ahonnan eljöttek, több épület is lángokban áll. A hatóságok ma már kora délután szóltak nekik, hogy hagyják el a kórházat, mert ma este is nagy tüntetésekre számítanak.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!