Nikotin elleni védőoltást kaphatnak a jövőben az erre igényt tartó dohányosok. Kutatók egereknél génterápiás vakcinával akadályozták meg, hogy eljusson agyukba a nikotin. A dohányos kezdeti pszichológiai függését, vágyódását nem enyhí
Nikotin elleni védőoltást kaphatnak a jövőben az erre igényt tartó dohányosok. Kutatók egereknél génterápiás vakcinával akadályozták meg, hogy eljusson agyukba a nikotin. A dohányos kezdeti pszichológiai függését, vágyódását nem enyhíti a vakcina, de a cigaretta elszívása után nem érezne semmiféle hatást, ezért vélhetően könnyebben mondana le róla. MTI
Az alkalmazott vakcina egy gént juttatott be az állatok szervezetébe: az általa kódolt antitest akadályozta meg, hogy a nikotin eljusson agyukba, ahol függőséget okozó hatását kifejthette volna. Egy tanulmány szerint 85 százalékkal csökkent a függőséget okozó vegyület szintje a vakcinált egerek agyában.
– Ha nikotint adunk az egereknek, azok ugyanúgy lenyugodnak tőle, mint az ember. Kevesebbet szaladgálnak, vérnyomásuk csökken, szívritmusuk visszaesik - idézte Ronald Crystal kutatót, a New York-i Weill Cornell orvosegyetem munkatársát a LiveScience című tudományos portál.
A vakcina egy ártalmatlan vírust használ arra, hogy egy gént bejuttasson az egerek májsejtjeibe. A szóban forgó gén egy antitestet kódol, egy olyan fehérjét, amelyet egyébként az immunrendszer termel, hogy megjelölje a betolakodókat. Ebben az esetben a betolakodó, így az antitest célpontja a nikotin.
Az egérkísérletben használt gén sikeresen épült be az állatok májsejtjeibe, és kezdte termelni az antitesteket. Azt is megmutatták a kutatók, hogy a termelődött antitestek képesek voltak a nikotinmolekulákhoz kapcsolódni és megakadályozni, hogy elérjenek a rágcsálók agyába. Az így vakcinált egerek a későbbiekben nem reagáltak a nikotinra, nem tapasztalták náluk azokat az élettani és viselkedési tüneteket, amelyek korábban megfigyelhetők voltak a nikotin hatására.
A dohányos kezdeti pszichológiai függését, vágyódását nem enyhíti a vakcina, de a cigaretta elszívása után nem érezne semmiféle hatást, ezért vélhetően könnyebben mondana le róla. Az emberi kipróbálás előtt még állatkísérletekben tesztelik a módszer biztonságosságát és hatékonyságát.