A zenekarban eltöltött tizenkilenc évnyi közös munka után távozik a Tankcsapda gitárosa, Molnár Levente (Cseresznye). A távozás oka a zenekar tájékoztatása szerint a megfáradt emberi kapcsolat.
MTI
– Rengeteg sikert éltünk át, de sajnos az elmúlt időszakban már azt éreztem, a kapcsolat nagyon elfáradt, nem találjuk a közös hangot. Talán lehetne így is egymás mellett dolgozni, de ez már nem lenne őszinte sem a rajongók, sem pedig egymás felé.
A Tankcsapda viszont nem erről szól; jelenleg is születnek dalok, készülünk az új lemezre, rengeteg elképzelésünk van, ezért be kellett látnunk, külön utakon kell folytatni. Szeretnénk köszönetet mondani neki és csak a legjobbakat kívánjuk Leventének a jövőben – írta Lukács László, a Tankcsapda alapítója, basszusgitáros-énekese.
Magyarország talán legnépszerűbb rockzenekara 1989-ben alakult, eddig tizenkét albumot készített. Molnár Levente (Cseresznye) 1993 óta volt a csapat gitárosa.
– Nem semmi 20 évet egymás mellett lehúzni. (…) Nagyon sok mindent átéltünk együtt, ez már nem elvehető. Úgy gondolom, hogy az az egység, egységes kép, ami a Tankcsapdát képviselte, sőt egyik meghatározója volt, megbomlott. Egy nagyobb pihenő, és itt a lelki dolgokról beszélek elsősorban, ráfért volna mindenkire. Köszönök mindent, örülök, hogy részese lehettem a show-nak, tőletek lettem Cseresznye. Nagy dolog, hogy egy kis debreceni zenekarból ide jutottunk, ahol ma tart a Tankcsapda és ezt a közönség nélkül nem tudtuk volna elérni” – fejtette ki Molnár Levente.
A Tankcsapda december 29-én a Főnix Csarnokban teltház előtt búcsúztatta a 2011-es évet. Mint írták, a zenekari munkát januárban már az új dalok írásával folytatják, április elején pedig újra turnéra indulnak. Azt, hogy ki lesz Cseresznye utódja, egyelőre nem lehet tudni, Lukácsék keresik az új gitárost.
A Tankcsapda ezen a néven 1989. október 14-én lépett fel először Debrecenben, az Auróra vendégeként. A zenekarnak abban az évben decemberben jelent meg első demókazettája Baj van! címmel. A csapat 2009. augusztus 10-én, a Sziget fesztivál “mínusz egyedik” napján több mint 35 ezer néző előtt adott 20. születésnapi szuperkoncertet.
A zenekar alapító tagjai közül mára egyedül Lukács László maradt, mellette Molnár Levente kiválásával jelenleg a dobos Fejes Tamás tagja még az együttesnek.
Cseresznye gondolatai a válásról:
„Igazából még mindig felfoghatatlan nekem ez az egész, reggel, ha felkelek, végig kell gondolnom, hogy csak álom volt vagy mi…na szóval, ahogy a házastársak szokták mondani Laci kiszeretett belőlem. Persze nem semmi 20 évet egymás mellett lehúzni, ennyi idő alatt nagyon sok minden jó, rossz történik egy kapcsolatban, örülés, összeveszés, bulizás stb.
Nagyon sok mindent átéltünk együtt, ez már nem elvehető. Úgy gondolom, hogy az az egység, egységes kép, ami a Tankcsapdát képviselte, sőt egyik meghatározója volt, megbomlott. Egy nagyobb pihenő és itt a lelki dolgokról beszélek elsősorban, ráfért volna mindenkire.
Már nem hangol Tankcsapda előtt Cserkó
Mivel nem volt alkalmam elbúcsúzni a közönségtől, barátoktól, ismerősöktől ezt most teszem meg. Szóval nagyon köszönök mindent, örülök, hogy részese lehettem a shownak, itt nőttem fel köztetek, tőletek lettem „valaki”, konkrétan Cseresznye. Szóval nagy köszönettel tartozom mindenkinek, akik mellettünk voltak és segítették a zenekar pályafutását, végigkísérték a fejlődésünket.
Nagyon nagy dolog, hogy egy kis debreceni zenekarból ide jutottunk ahol ma tart a Tankcsapda, és ezt nélkületek, a közönség nélkül nem tudtuk volna elérni, sziasztok! Részemről R.I.P.”
Reklámvideó, katt:
Tetszett? Nézd meg a többi új cikkünket is!
www.szeretlekmagyarorszag.hu – Értékek és élmények



















