Erőss Zsolték eltűntek
A Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője megerősítette a hírt, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban eltűnt. A keresésüket egyelőre nem folytatják.
Jövőre indul a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítása. Bérletigazolvány helyett chipkártya lesz, a papír-bérletszelvény pedig megszűnik.
Nosztalgia Ikarus-járat Budapest utcáin
Az Ikarus 260-as sorozata volt az első, korszerű busz, amit 33 év szolgálat után most felújítottak és vasárnap ismét forgalomba áll Budapesten. De mitől is különleges ez a busz?
Tűzfal-festmény az Erzsébetvárosban
Szerdán adják át a Dob utca és a Csányi utca sarkán megújult tűzfalat, amivel színesebb lett az egész utca. A falon látható a szemközti zöldséges, a locsoló szomszéd néni, sőt, még a festményt készítő alkotók is.
VIDEÓ: Budapest háztetőin ugrálnak
Emberfeletti ügyességgel közlekednek a városban és a házak tetején ugrálnak. A sport, amit ezúttal Budapest 100 éves épületei között űznek, a parkour.
Alagút a Duna alatt
Mit szólnátok hozzá, ha száraz lábbal kelhetnétek át a Dunán - de nem egy hídon át? Ereszkedjetek alá velünk a Visegrád és Nagymaros között húzódó fél kilométeres alagútba, amely a meder alatt 17 méterrel húzódik!

Kedd este bő három év után ismét fellépett nálunk a világ egyik legnépszerűbb zenekarának számító Depeche Mode. Mi ott voltunk, és ti?
Eurovíziós Dalfesztivál: tizedikek lettünk
Nyolcvannégy ponttal a 10. helyen végeztünk az Eurovíziós Dalfesztivál szombat esti döntőjében - ByeAlex elégedett az eredménnyel. Ez a harmadik legjobb helyezésünk a fesztivál történetében. Az idei versenyt Dánia nyerte.
Kanye West a Gyöngyhajú lányt énekli
Az amerikai énekes az Omega számából vett át részleteket. Hallgassátok meg ti is, hihetetlen!
Külföldiek is éneklik a Kedvesemet
Külföldiek is éneklik, méghozzá magyarul ByAlex Kedvesem című dalát. Reméljük, a mai döntőn is hódítani fog a dal!
ByeAlex a döntőben!
Elsőként jelentették be a továbbjutók közül Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében, csütörtök este. ByeAlex dalát a vastapssal kísérte a közönség. Magyarország bekerült a szombati döntőbe.

Beindult az allergiás szezon, egyre több embert kínoz ez a betegség. Összeszedtük a leggyakoribb okokat és védekezési módokat.
Vissza a boldog békeidőkbe
Dunakanyar, ragyogó napsütés és százéves miliő, mindezt egy korhű gőzösön átélve. Nosztalgiautazáson jártunk, még a mozdonyra is felmerészkedtünk.
10 sarkalatos pont együttéléskor
A sikeres együttélés apró dolgokon múlik. Ezek sokszor csak későn derülnek ki. A 10dolog összeszedett olyan kérdéseket, amiket jó még időben tisztázni.
Magyar kutya nyert a Világkiállításon
Magyar tenyésztésű és tulajdonban lévő jószág nyerte a budapesti Kutya Világkiállítást. Koroknai József Bottom Shaker My Secret nevű bobtailje lett a legszebb.
Eltávolították Angelina Jolie melleit
Angelina Jolie meghozta élete legnehezebb döntését: a mellrák kockázata miatt eltávolíttatta melleit. Reméli, személyes története másoknak is segít.

Hatalmas, 2,7 km átmérőjű kisbolygó száguld a Föld felé. Május 31-én lesz hozzánk a legközelebb.
Hatalmas napkitörés volt
Erős napkitöréseket észlelt az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA az elmúlt napokban, a legutóbbit szerdán. Az utóbbi tizennégy hónapban a mostaniak voltak a leghevesebbek.
Forgószél Borsodban
Borsod, Szabolcs és Hajdú megye északi részén jégeső hullott, majd tubát és tornádót is láttak. Ez sem éppen tipikus májusi időjárás...
Chris Hadfield újra a Földön
Kedd hajnalban ért földet a Szojuz űrhajó, amivel Chris Hadfield és két társa elhagyta a Nemzetközi Űrállomást. A kanadai űrhajós valóságos sztárrá vált űrbéli internetes posztjainak köszönhetően. Nézzétek meg, hogyan ért földet!
Egy magyar is a Marsra költözne
Egy magyar jelentkező is van azok között, akik közül kiválasztják a tíz év múlva induló Mars-utazás résztvevőit. Az utazás azonban egyirányú: aki a vörös bolygón kezd új életet, bajosan tér vissza a Földre.

Ijesztő, félelmetes és mégis csodaszép. Elmondható mindez a mostanában ránk törő viharokról. Takács István félelmet nem ismerve állt gépével a vihar közepén, hogy ti is részesülhessetek a lenyűgöző élményből.
A legszebb viharfotók - tőletek
Hatalmas vihar vonult át az ország felett tegnap éjjel. A gyülekező viharfelhőket és a tomboló villámlást is sokan lefotózták közületek - a legjobb képekből válogattunk.
Panoráma a Nemzeti Galéria csúcsáról
Csodás panorámában gyönyörködhettek, ha megmásszátok a Magyar Nemzeti Galéria kupoláját. Nézzétek meg, mit láthattok a magasból.
Megrajzolt Magyarország
Magyarország legszebb tájai, épületei kelnek életre Ábrók Miklós rajzain. Nem csak gyönyörűek, nagyon pontosak és valósághűek is ezek a rajzok - egyik-másik első látásra fényképnek tűnik.
Sárkányrepülővel magyar tájak felett
Két fantasztikus film csodaszép magyar tájakról Forintos Gergelytől, aki motoros siklóernyő, sárkányrepülő és gyrokopter pilóta.

Katasztrofális pusztítást okozott hétfő délután egy tornádó Oklahoma Cityben. Viharok és forgószelek nálunk is okoztak károkat az elmúlt hetekben. Az oklahomai tornádóról készült videókat nézve, szerencsére sokkal kisebbeket.
Hatalmas napkitörés volt
Erős napkitöréseket észlelt az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA az elmúlt napokban, a legutóbbit szerdán. Az utóbbi tizennégy hónapban a mostaniak voltak a leghevesebbek.
Forgószél Borsodban
Borsod, Szabolcs és Hajdú megye északi részén jégeső hullott, majd tubát és tornádót is láttak. Ez sem éppen tipikus májusi időjárás...
Chris Hadfield újra a Földön
Kedd hajnalban ért földet a Szojuz űrhajó, amivel Chris Hadfield és két társa elhagyta a Nemzetközi Űrállomást. A kanadai űrhajós valóságos sztárrá vált űrbéli internetes posztjainak köszönhetően. Nézzétek meg, hogyan ért földet!
Egy magyar is a Marsra költözne
Egy magyar jelentkező is van azok között, akik közül kiválasztják a tíz év múlva induló Mars-utazás résztvevőit. Az utazás azonban egyirányú: aki a vörös bolygón kezd új életet, bajosan tér vissza a Földre.

Szépségek


Kedd szépe: Szabina

Csúcsfotók


A nap képei

Szépségek


Zimány Linda újra királynő lett

Csúcsfotók


Csodás őszi képek tőletek