A budapesti klubélet három illusztris szereplője lép színpadra július 29-én, pénteken este a Gödör Klubban. A műfajok sokszínűsége és különböző zenei stílusok kavalkádja jellemzi a koncertet, melyet ingyenesen látogathattok.
Láng Dávid koncertajánlója
Elsőként, 9 óra körül a Pluto zenekart láthatják a jelenlévők. A 2004 óta létező csapat idén tavasszal jelentette meg negyedik nagylemezét, amely végre elhozni látszik nekik a jól megérdemelt áttörést. Az albumról két számot is napi szinten játszik a Petőfi rádió – a Hóember című dal, illetve a Péterfy Borival közösen előadott A Nagy Szívbűvölő egyaránt szemmel látható növekedést hozott az együttes táborában.
Ezek a szerzemények is biztosan elhangoznak majd, a továbbiak pedig jelentős részben a közönségen múlnak: Nemes András frontember ugyanis gyakorta hajlik arra, hogy teljesítse a nézőtérről érkező kéréseket, próbálkozni így mindenképp ér.
A Hangmás az a fajta zenekar, akikre nem lehet egykönnyen semmilyen műfaji besorolást ráhúzni. A csapat saját meghatározása szerint a „Funeral partyk – végtelen éjszakák hőseit” vonultatja fel, amiből azért sejteni lehet, hogy alapvetően sötét hangulatú zenét játszanak.
A hangzás ezzel együtt nem hagy kívánnivalót maga után, táncolni-ugrálni is minden további nélkül lehet rá, Minda Endre frontember rendkívül erős színpadi jelenléte pedig alighanem mindenkit magával ragad majd az erre fogékonyak közül.
Az este harmadik fellépője a Korai Öröm, akik hasonlóan besorolhatatlan stílusú zenét játszanak – saját szavaikkal: progressive tribal-trance-ethno. A bonyolult meghatározás azonban tulajdonképp felesleges is, a hangsúly ugyanis a színpadról áramló energiákon van. A csapat három dobossal/ütőhangszeressel áll fel, ebből elég jól következtetni lehet koncertjeik dinamikájára.
Maguk a dalok nemigen válnak el egymástól, a szövegeknek szinte semmilyen jelentőségük nincs, azonban az összkép tökéletesen magával ragadó. Olyan élményt nyújtanak, amelyet egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia. Koncertjük után ráadásul a tagokból verbuválódott DJ-csapat, a Korai’s Banditos folytatja a bulit, így aki további táncra vágyik, egészen hajnalig maradhat.
Nyomj egy láklot, ha szívesen ajánlod ismerőseidnek is a koncertet!

















