Tágas, három-öt elefánt fogadására alkalmas elefántpark építését tervezi Veszprémben a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark. A 250-300 millió forintos beruházást főként pályázati forrásból valósítják meg.
2012-01-02 15:13


MTI



Az elefántpark kiviteli tervein az ünnepek alatt is dolgoztak: az elefántpark fűthető medencével és egyedi kialakítású látogatói térrel is rendelkezik. A közel 5000 négyzetméteres külső kifutóban ligetek és szabad területek váltják egymást, és egy külső medence is biztosítja nyáron az elefántok hűsölési lehetőségét. A veszprémi állatkert célja olyan turisztikai vonzerővel rendelkező projektek megvalósítása, amelyek növelik az állatkert népszerűségét és látogatottságát.



– Az elmúlt évek bizonyították, hogy a látogatóink igénylik a minőségi fejlesztéseket, hiszen bármelyik megvalósított projekt önállóan is megállná a helyét egy-egy nyugat-európai állatkertben. Ennek szellemében készültek el az elefántpark tervei is, amivel a veszprémiek régi nagy álma válik valóra - szögezte le Török László igazgató.

Hat tervező pályamunkájából választották ki Gaschler Gábor vázlattervét, aki számos vezető európai állatkert elefántházát tanulmányozta, mielőtt a veszprémi munkába fogott.



A veszprémi állatkert hűséges látogatói azóta szeretnének újra elefántot látni a vadasparkban, hogy Suzi, a délszláv háborút is megjárt elefánt elpusztult. Az indiai elefántot az eszéki állatkertből mentették ki, 1991-ben került Veszprémbe. Eleinte még a hátára is fel lehetett ülni, és idősebb korában is rendszeresen sétált az állatkertben gondozójával. Csaknem hatvanéves korában gyógyíthatatlan betegsége miatt 2006-ban pusztult el.



Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! :)




Háromezer km-t fut a Duna mellett
Vasárnap indult a Duna-deltából Molnár Péter felsővégtag-hiányos ultrafutó. A 34 éves sportoló a Duna mentén futva 3000 kilométert tesz meg hat hét alatt a folyam németországi forrásvidékéig.

Szépségek


A nap szépe: Aliz

Csúcsfotók


Százan fotóznak egy modellt

Szépségek


Vasárnap szépe: Karina

Csúcsfotók


Képek, melyeken megállt az idő



Szolgáltatások: