|
Erőss Zsolt, a Hópárduc
Erőss Zsolt volt az első magyar, aki megmászta a Csomolungmát. A legsikeresebb magyar hegymászóként tartották számon. Soha nem adta fel és soha nem gondolt arra, hogy abbahagyja.
|
A Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője megerősítette a hírt, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban eltűnt. A keresésüket egyelőre nem folytatják.
|
|
|
|
A délutáni zivatar után Gyöngyös felett szivárványt láttatok, és számos képet posztoltatok az I <3 Gyöngyös oldalunkra, amiket most közzé is teszünk!
|
A Kogart május 24-31. között Kapocs címmel az önkéntességről rendez kiállítást. Wendl Péter azt fotózta három hónapon keresztül, ahogy önkéntesek látássérülteket tanítanak táncolni.
|
|
|
|
Jövőre indul a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítása. Bérletigazolvány helyett chipkártya lesz, a papír-bérletszelvény pedig megszűnik.
|
Nosztalgia Ikarus-járat Budapest utcáin Az Ikarus 260-as sorozata volt az első, korszerű busz, amit 33 év szolgálat után most felújítottak és vasárnap ismét forgalomba áll Budapesten. De mitől is különleges ez a busz? | Tűzfal-festmény az Erzsébetvárosban Szerdán adják át a Dob utca és a Csányi utca sarkán megújult tűzfalat, amivel színesebb lett az egész utca. A falon látható a szemközti zöldséges, a locsoló szomszéd néni, sőt, még a festményt készítő alkotók is. |
VIDEÓ: Budapest háztetőin ugrálnak Emberfeletti ügyességgel közlekednek a városban és a házak tetején ugrálnak. A sport, amit ezúttal Budapest 100 éves épületei között űznek, a parkour. | Alagút a Duna alatt Mit szólnátok hozzá, ha száraz lábbal kelhetnétek át a Dunán - de nem egy hídon át? Ereszkedjetek alá velünk a Visegrád és Nagymaros között húzódó fél kilométeres alagútba, amely a meder alatt 17 méterrel húzódik! |
Kedd este bő három év után ismét fellépett nálunk a világ egyik legnépszerűbb zenekarának számító Depeche Mode. Mi ott voltunk, és ti?
|
|
|
|
Katasztrofális pusztítást okozott hétfő délután egy tornádó Oklahoma Cityben. Viharok és forgószelek nálunk is okoztak károkat az elmúlt hetekben. Az oklahomai tornádóról készült videókat nézve, szerencsére sokkal kisebbeket.
|
|
|
|
|
Csúcsfotók: Lakatos Benedek
|