A 11-es kategóriában érdekelt - azaz értelmi fogyatékos -, háromszoros világ- és Európa-bajnok játékos a döntőben azzal a dél-koreai Szon Bjeong Dzsunnal szállt szembe, aki 3-1-re verte őt a csoportkörben. A német TTC Mühlhausenben légióskodó Pálos 5-3-ra elhúzott az első szettben, innen ellenfele ugyan még többször kiegyenlített, ám a játszma végül az övé lett (12-10).
A folytatásban a mindössze 16 éves ázsiai asztaliteniszező 9-3-ra vezetett, s ezután már hiába jött vissza néhány látványos labdamenet után a magyar 10-9-re, a játszma 11-9-re ellenfeléé lett.
A harmadik felvonásban Pálos lényegesen jobban kezdett, mint az azt megelőzőben, s 6-2-re ellépett, riválisa ugyanakkor 8-8-nál utolérte őt, fordítania azonban nem sikerült, s a játszma - egy szerencsés ponttal - 11-9-re a magyar játékosé lett.
Dzsun kezdte jobban a negyedik játszmát, de a paralimpiai újonc riválisa tartotta vele a lépést, 6-6-nál pedig a dél-koreai edző időt kért. A szünet Pálosnak tett jót, aki végül nagy csatában 11-9-re megnyerte a szettet, ezzel 3-1-re a döntőt is.
"Tudtuk, hogy mit fog játszani a koreai, és azt is játszotta. A csoportkörben elvesztett meccshez képest bátran kezdtem, kezdeményeztem, volt bennem egy kis bosszúvágy, így nem az ő akarata érvényesült" - nyilatkozta Péter, aki a magyar küldöttség második aranyérmét nyerte Londonban, az úszó Sors Tamás csütörtöki sikere után.
"A háló ugyanannyira segített nekem, mint neki, de nekem talán jobbkor. Ez egy teljesen más verseny volt a többihez képest, sokáig tartott, amíg sikerült leküzdenem a belső izgalmat. Nagyon boldog vagyok."
Aranyosi Péter szövetségi kapitány rövid bréktáncot járt örömében a beütött meccslabda után:
"Ki kellett adnom a feszültséget magamból egy kis electric boogie-val. A két játékos hasonló stílusa miatt nagyon látványos meccs volt, és így utólag jó, hogy elbuktuk a csoportmérkőzést, mert Peti így jobban harapott. A felkészülésben nagy hangsúlyt fektettünk a beszélgetésekre, ebben a kollégák és versenyzők is segítettek. Peti 27 évesen nem számít öregnek az asztaliteniszben, úgyhogy megyünk tovább!"
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is elégedetten nyilatkozott:
"A pekingi egyhez képest már két aranyunk van, ez annak köszönhető, hogy két élversenyzőnk is azt nyújtotta, ami benne van. Péternek ezzel együtt nem volt könnyű átlépni a saját árnyékát, mivel a csoportkörben kikapott a koreaitól, sőt, az elmúlt öt évben csak tőle szenvedett vereséget. Újonc létére csodásan helytállt itt Londonban."
I ♥ Magyarország oldalunkon ti is elragadtatottan ünnepeltétek a sikert:
Klemm Éva Szép volt! Gratulálok!
Jannis Zorbas Nagyon nagy gratuláció !!!
Hlavács Mónika GRATULA !!!!!!!!!!!!!!! Csak így tovább!
Barna Anikó Gratulálunk neked, ügyes voltál!!!!!
Simonyi Eduárd Nagyon szep volt !!!! Amit ezek a sportolok teljesítenek, egyszerűen hihetetlen. Minden elismerésem!!!!
Alattyán Gábor Gyönyörű!
Eller Éva Nagy gratula!!!! Büszkék vagyunk rájuk!!!! :-)
A Google Maps fokozatosan megújul, de egyelőre meghívót kell igényelni ahhoz, hogy kipróbálhassátok. Mi egy hetet vártunk, míg megérkezett a meghívónk és most megosztjuk az első tapasztalatainkat.