ny6
Megállt a magyar futónő a döntőben, hogy felsegítse honfitársát
Akadályfutás közben hatalmasat esett Tóth Lili Anna a grossetói U20-as atlétikai Európa-bajnokságon. Honfitársa, Pavuk Tíra megpróbált neki segíteni. Vastapsot kapott érte.
Szeretlek Magyarország
2017. július 23.

Példaértékű történésről számolt be a Nemzeti Sport, amely a grossetói U20-as Európa-bajnokság női 3000 méteres akadályfutás döntőjében esett meg. A versenyszámban két magyar is indult: Tóth Lili Anna és Pavuk Tíra.

Az aranyérem-esélyes, európai ranglistát vezető Tóth Lili Anna egyből az élre került, azonban a harmadik körben óriásit esett, és a szorosan mögötte elhaladó futók alig tudták őt kikerülni. Ekkor érkezett meg a selejtezőben egyéni csúcsot futó Pavuk Tíra, és - nem törődve az egyéni eredményével - megállt és próbálta felsegíteni szerencsétlenül járt honfitársát.

Íme a videó:

Tóth Lili Anna azonban sajnos nem tudta folytatni a küzdelmet, sérülései ennél komolyabbak voltak, kórházba is került. A versennyel hosszú másodpercekig nem foglalkozó Pavuk ezután továbbment; a sportlap beszámolója szerint a közönség neki címezte a vastapsot. Talán ennek is köszönhető, hogy a cél előtt meg tudott előzni valakit, így tizenkettedikként ért be.

"Bevallom, én nem láttam Lili esését. Természetesen próbáltam biztatni, hogy jöjjön tovább, de nagyon nagyot esett, nem tudta folytatni. Mikor kérdeztem, hogy van, azt mondta, szédül, látszott, hogy sokkos állapotban van. Szerencsére hívtak a kórházból az előbb, így tudom, hogy nem tört el semmije. Fantasztikus érzés volt, amit a közönségtől kaptam, először azt hittem, más versenyszám miatt tapsolnak. A célom az volt, hogy döntőbe kerüljek, ez egyéni csúccsal sikerült, így elégedett vagyok" - elevenítette fel a döntőt Pavuk Tíra.

"Az esés következtében Lili beütötte a fejét, csípőjét, így kórházba szállították. Szerencsére törést nem állapítottak meg, viszont a lehetséges agyrázkódás miatt bent tartották. Ha minden rendben van, akkor a hajnali órákban kiengedik. Szeretném megemlíteni, hogy mennyire büszke vagyok Tírára, a szállásra visszaérve az étteremben is óriási ováció fogadta, nem véletlenül" - nyilatkozta Lengyák György szakmai csapatvezető.


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!