Magyar idő szerint 7 óra 32 perckor minden idők legbonyolultabb űrbéli manőverével sikeresen landolt a Marson a Curiosity űrszonda. Nézzétek meg az első képeket!
2012-08-06 11:17


SZM, NASA



A reggeli művelet nemcsak bonyolult, de nagyon kockázatos is volt. A szonda hatalmas sebességgel érkezett meg a Mars légkörébe, majd egy óriási ejtőernyő fékezte a zuhanását.

1,8 kilométer magasan aztán levált az ernyőről, és bekapcsolta saját rakétáit, ezekkel lassított tovább. 20 méterrel a felszín felett a leszállóegység egy kábelt eresztett ki, ennek végén függött a marsjáró.



Így tulajdonképpen a szerkezet finoman leengedte a Curosity-t a Mars felszínére, majd a leszállóegység levált a marsjáróról és becsapódott valahová a környéken.

A Curosity pedig megkezdte két éves küldetését. Az első fotók már meg is érkeztek a Mars felszínéről. Ezek még fekete-fehér felvételek, amiket a veszélyelkerülő kamerák készítettek. A főkamerákat várhatóan kedden helyezik üzembe, azok sokkal élesebb, nagyobb felbontású, színes képeket rögzítenek majd.







A Curiosity rover a legfejlettebb marsjáró, amit az emberiség valaha készített. A fő feladata, hogy azt vizsgálja, lakható lehet-e a Mars, illetve milyen körülményeket biztosíthat vagy biztosíthatott a múltban az élet számára.

A szerkezet majdnem 1 tonnás, pontosabban 900 kilós, vagyis jóval nehezebb, mint a korábbi marsjárók. Robotkamerákkal, kémiai kamerával, sugárzásdetektorral, neutronelemzővel és egy komplett meteorológiai állomással is felszerelték.

Ha várod már a színes Mars-képeket, nyomj egy lájkot! :)






A legextrémebb repülő landolások
Feküdtél már úgy a tengerparton, hogy a fejed felett pár méterrel suhant el egy repülőgép? A Maho Beach strandolói nap mint nap átélik ezt az élményt.

Szépségek


Szombat szépe: Claudia

Szépségek


Vasárnap szépe: Virág

Csúcsfotók


Rénszarvas a Bükkös pataknál