New York és Párizs után idén mi is csatlakozunk a Macaron Nap nevű rendezvényhez. A macaron könnyű, változatos krémekkel töltött, igazán finom és divatos édesség. Arra biztatunk benneteket, hogy próbálkozzatok meg az elkészítésével.
A macaron eredete vitatott, az olaszoktól és a franciáktól egyaránt származtatják. Mai formájában egy francia mester, Pierre Desfontaines készítette el először az 1830-as években.
1. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd beleszitáljuk a porcukrot. Újból kemény habbá verjük, majd beleforgatjuk a finomra darált mandulát és ételfestékkel kívánság szerint befestjük.
2. Sima csővel ellátott habzsákba szedjük és sütőpapírral bélelt tepsibe 10 forintos nagyságú halmokat nyomunk belőle. 160 °C-os sütőben 15 perc alatt fényesre sütjük.
3. Közben elkészítjük a kívánt krémet.
4. Tálaláskor a macaronok felét megfordítjuk, a krémet sima csöves habzsákba szedjük, kevés krémet nyomunk a hátoldalukra, majd rátesszük a macaronok másik felét és finoman kicsit összenyomjuk.
A macaronokat színezhetjük természetes festékkel is. 1 késhegynyi céklaporral rózsaszíneset, 1 kiskanál őrölt levendulavirággal lilásat, 1 mokkáskanál őrölt sáfránnyal sárgásat, 1 kiskanál kakaóporral barnásat tudunk készíteni.
Citromkrém: 1 nagyobb citrom finoman lereszelt héját, kicsavart levét és 2 db tojássárgáját 6 dkg porcukorral elkeverünk, vízgőzfürdő felett sűrűre főzzük, majd lehúzzuk a tűzről és kihűtjük. Apránként belekeverünk 6 dkg habosra kevert vajat.
Kávékrém: 1 eszpresszókávét 1 kiskanál finomra őrölt feketekávéval, 2 db tojássárgájával, 6 dkg porcukorral elkeverünk, majd vízgőzfürdő felett sűrűre főzzük és kihűtjük. Apránként összekeverjük 6 dkg habosra kevert vajjal.
Csokoládékrém: 15 dkg étcsokoládét tálkába tördelünk és vízgőzfürdő felett felolvasztjuk. Levéve a tűzről belekeverünk 1,5 dl szobahőmérsékletű tejszínt és hozzáadunk 1 evőkanál porcukrot, 1 evőkanál rumot és hűtőben addig hűtjük, míg krémes lesz.
Levendulakrém: 2 db tojássárgáját 6 dkg cukorral, 0,7 dl 30%-os tejszínnel és 1 csapott kiskanál őrölt levendulavirággal elkeverünk, majd vízgőzfürdő fölött sűrűre főzzük és kihűtjük. Apránként belekeverünk 6 dkg habosra kevert vajat.
Eper- vagy málnakrém: 2 db tojássárgáját 0,7 dl édes eper- vagy málnaszörppel elkeverünk, majd vízgőzfürdő fölött sűrűre főzzük és kihűtjük. Apránként belekeverünk 6 dkg habosra kevert vajat.