Vége Kásás Tamás vízilabdás pályafutásának. Ezt a háromszoros olimpiai bajnok maga jelentette be. Azt mondta, alig tudta visszatartani a könnyeit, tudván, hogy eljött a búcsú ideje. A magyar csapat könnyedén legyőzte a spanyolokat, és ötöd
"Az biztos, hogy én ma játszottam utoljára a válogatottban, s úgy gondolom, hogy a vízilabdás pályafutásomnak is vége van" - így kezdte Kásás Tamás interjúját, amelyben bejelentette, végleg visszavonul.
"Amikor ma bemutattak, vízbe ugrottam, alig bírtam visszatartani a könnyeimet, tudván, eljött a búcsú ideje... Hihetetlenül megható pillanat volt, aztán a meccsen már tudtam koncentrálni, de akkor is olyan volt az egész, mintha egy álomvilágban lettem volna. Szürreális volt az egész, de így, hogy győztünk, szép volt. Magán az olimpiai tornán, ahová nagy céllal jöttünk, végső soron ma is az történt, ami jelenleg van a pólóban, ami a valós helyzet, ami az igaz."
A magyar csapat ötödikként végzett. Kemény Dénes szövetségi kapitány egyelőre nem akarta a szereplést részletesen értékelni. "Hogy mi London tanulsága? Vannak érzéseim, benyomásaim, gondolataim, de úgy vélem, ha az olimpiát később értékelem, akkor sem lesz késő. Azt most is elmondhatom, hogy először is büszkeség munkál bennem, hogy a játékosok ebben a lelkiállapotban ezt a két utolsó mérkőzést meg tudták nyerni. Az pedig mindenképpen szomorúság, hogy hol egy lövés, hol egy védés, hol egy blokk hiányzott ahhoz, hogy ma nem éremért játszottunk."
Kemény Dénes arra is utalt, nem Kásás Tamás az egyetlen nagy egyéniség, akitől búcsúznunk kell. "Hányan nem folytatják az olimpiai bajnokaink közül? Ezt tőlük kell megkérdezni, nekem jónéhányan a tegnapi tréning után azt mondták: ez volt életük utolsó válogatott edzése. Ebből én arra gondolok, hogy ez a mai volt életük utolsó válogatott meccse."
Mi a magunk részéről mindenkinek gratulálunk!
A rajongók gondolataiból:
Kovács Roland: Köszönünk mindent Tomi ;)!
Dániel Péter Levente: Sajnos mindenki felett eljár az idő... és ha így látta, akkor megértem... az eddigi életében sokat bizonyított, a további életéhez sok sikert kívánok... Minden tiszteletem Kásás Tamásnak...
Hódiné Gyarmati Clarissza: Kásás Tamás! Nagy voltál, vagy és leszel! Soha nem felejtünk el! Köszönjük, amit tettél pályafutásod alatt! Sok szép eredményben benne voltál! Köszönjük !!
Ozsváth Ádám: Nagyon köszönjük, hogy ennyi örömöt nyújtottál az aktív éveid alatt nekünk :) És persze a csapat összes tagjának ugyanúgy köszönjük :)
Varga Zoltán: Köszönjük Tamás! Sok sikert a hétköznapi életben! Egy legenda búcsúzik!
Ha szeretted ezt a vízilabdacsapatot, nyomj egy lájkot!
Feljutott Erőss Zsolt és Kiss Péter a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára. A magyar hegymászók ezzel a világ 12., nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát hódították meg.