Ha az utcán látnátok sétálni, ne gondoljátok, hogy a szemetek káprázik, ugyanis ma délután egy reklámfilm forgatása miatt Magyarországra érkezett a spanyol szívtipró, Antonio Banderas.
Banderas vasárnap délután, három óra előtt néhány perccel szállt le a magyar fővárosban. Annak ellenére, hogy a világsztárt kimerítette a Los Angelesből ide vezető hosszú út, lelkesen osztogatta autogramjait a reptéren rá váró rajongóinak, majd egyenesen a szállodájába hajtatott.
MTI Fotó: Kallos Bea
Az 52 éves hollywoodi filmcsillag már ismerősként jön hozzánk, hiszen 1996-ban itt forgatta Madonnával az Eva Peron argentin elnöknőről szóló Evita című filmet, amiben ő Che Guevarát alakította. Akkor elkísérte felesége, Melanie Griffith is.
Akkor még a Friderikusz Show-ban is szerepelt, és spanyolul adta elő József Attila Tiszta szívvel című versét, nem kis sikert aratva.
Banderas szaval és az Evitában énekel:
Banderas érkezéséről egyébként először egy blogger, Mészáros Márton írt. A forgatást a hírek szerint titokban akarták tartani, de úgy tűnik, nem sok sikerrel. A hír futótűzként terjedt szét a közösségi oldalakon.
A sztár ezúttal egyedül érkezett. Antonio Banderas – az MTI értesülése szerint – tíz napot tölt nálunk, annak javát is a mogyoródi Astra-stúdióban, ahol egy olasz reklámfilmet forgat.
Banderas egy korábbi reklámfilmben:
A színész egyébként hamarosan hozzákezd a 33 nap című film forgatásához, ami a legendás festő, Pablo Picassó Guernica című művének születéséről szól. Azt a filmet Párizsban forgatják majd.
Ha szívesen összefutnál vele az utcán, nyomj egy lájkot! :)