7
Imádják a gyerekek a nyomozónak állt magyar kutyafajtákat
Nyulász Péter író és Ritter Ottó grafikus két éve álmodták meg a BerGer Szimat Szolgálatot. Izgalmas detektívsztorijaik rabul ejtik a kisiskolásokat.
Szöveg: Praznovszky Dániel, fotók: Kálló Péter
2016. november 22.

A meseírás nem új Nyulász Péternek: a Helka-trilógia során a természeti környezetet szőtte össze a valósággal egy fantasy mesében, és szerette volna a modern, városi környezetet is valami hasonló módon megmutatni a legkisebbeknek. Ehhez kellett egy szereplőgárda.

"
Egyszer csak rádöbbentem, hogy a jellegzetesen magyar kutyafajták fizimiskájával még nemigen játszottak el, ráadásul a 9 magyar fajta elég karakán alkat.

Ez adta a karaktertárat egy detektívszolgálathoz és annak baráti, rokoni köréhez. Ezután kereste meg Ottót, aki képes volt az eredeti állatokra hasonlító, de rajzfilmes karakterkészlet készüljön. "És ez nem véletlen, mert ebből a későbbiekben nemcsak egy rajzfilmet képzelnek el, hanem egy egész brandet" - teszi hozzá Ottó. Könyv, foglalkoztató füzetek, workshop, mobiljáték, egy teljes világot akarnak felépíteni.

csapat

kap_4534

kap_4493

A megvalósult ötletet pedig nem bízták a véletlenre: másodikos osztályokban "tesztelték" a végeredményt. Az író terve az volt, hogy a legkisebb, első olvasóknak adjanak egy olyan élményt, hogy el tudnak olvasni egy egész könyvet, ezenkívül vonzóvá tegyék a korosztály számára és megtartsák őket, mint olvasókat a készülő újabb könyvekhez. Ennek igyekeztek alárendelni sok mindent: különböző betűtípussal, betűmérettel, színnel betördelt oldalakat vittek a tesztközönségnek, akik 1-5-ig osztályozták nagy örömmel az élményt.

"
Volt olyan, aki mindegyikre ötöst adott és a csillagok számával jelezte, hogy melyik tetszik neki igazán.

A második könyv pedig már úgy készült, hogy az első könyv után a gyerekek mondtak őket érdeklő dolgokat, amelyek már bele is kerültek a második kötetbe. Ezáltal egy újabb sikerélményt adtak a gyerekeknek, amikor szembesültek azzal, hogy az ő ötleteik is ott voltak a második rész lapjain. Ennek helyszínét, Párizst is a gyerekek ajánlották. Kérték, hogy legyenek benne kütyük, vagy hogy lovagoljanak, legyen kutyájuk. "Ezek speciel nem kerültek bele, mert furán nézne ki" - teszi hozzá az animátor. Dzsungel, piramis, pisai ferde torony, jött ötlet bőven. A végleges borító is a kis olvasók javaslatai szerint változott, azok a karakterek kerültek oda, akikkel ők is azonosulni tudnak.

kap_4499

De gondoltak a felnőttekre is mind a rajzok, mind a szöveg terén is, hogy a gyerekeknek felolvasva nekik is élmény legyen. Pont úgy mint manapság a filmes utalások a rajzfilmekben.

A valós helyszín, közeg pedig alkalmas volt arra is, hogy azokhoz kapcsolódóan amolyan tudásmorzsákat is elrejtsenek a szövegben, ami bár nem zavarja meg a történetet folyását, izgalmát de lehetővé teszi a könyvek oktatási célú felhasználását is.

Felnőtteknek szóló nyelvi lelemény is akad bőven

Az alsós tanítók pedig szeretik a könyvet.

Össze is dolgoztak a Tanítók Egyesületével a készítés során, ők kifejezetten ajánlják is. Az első könyv 22 fejezetéhez készült feladatlapok fejleszthetik az olvasást, szövegértést. Több osztály is van, akik már nagy tételben vásároltak a könyvekből és együtt dolgozzák fel órákon. Tavasszal pedig a Kaméleon Olvasóklub tavaszi olvasmányai, feladványai között ott lesz a BerGer Szimat Szolgálat kalandja.

kap_4498

Az alkotók

Nyulász Péter (1968) történelem-földrajz szakon szerzett diplomát. Tíz éven át a Magyar Rádió újságíró-riportereként dolgozott, jelenleg az Egyszervolt.hu gyermekkulturális családi portál szerkesztő-szerzője, kommunikációs vezetője. Zsubatta! című mondókás-verses kötete 2005-ben, a Miazami - kitalálós versikés könyve 2007-ben jelent meg, mely alapján tévéfilm készült Gárdos Péter rendezésében, 2008-ban a Gyere velünk Budapestre! - hajtogatós képeskönyve látott napvilágot. 2010-ben Miazmég címmel jelent meg újabb kitalálós versikés kötete. Rendszeresen jelennek meg versei a Dörmögő Dömötörben.

Ritter Ottó a Képző és Iparművészeti középiskolán végzett mint rajzfilm és játékkészítő, majd a Momén elvégezte az animációs rendezői szakot. Számos olyan gyerekfilmben dolgozott, ami itthon is futott gyerekcsatornákon, mint például a Mr. Bean rajzfilmsorozat, vagy a Kipper kutya. Mostanában kezdett bele könyvek illusztrálásába, mert most az érdekli jobban. Több könyvet is illusztrált már.

De a lényeg a történet, ami a klasszikus detektívtörténetek vonulatába illeszkedik, a műfaj jellegzetességei végigkövethetők. "Én például emlékszem gyerekkoromból a Bucó, Szetti, Tacsira. Ott is kutyák nyomoztak mindig valami után" - kommentálja Ritter Ottó. Van egy rejtély, amit fel kell deríteni, és van valaki, aki bűnös szándékkal a háttérben bonyolítja az eseményeket."

kap_4522

A detektívsztorik azért is jók, mert csak egy jól megépített alap kell, amire aztán rengeteget történet épülhet csupán már csak a figurák földrajzi elhelyezésével. Az első sztori is így született" - meséli az író. Az első kalandban a Margit hídra került Bernát és Gerzson, a két alapító vizsla. Ott a Margitsziget? Mi van ott? Például egy gyógyfürdő, és

innen jött a rejtély ötlete:

a budapesti fürdőket sorra be kell zárni egy rejtélyes szennyezés miatt.

Ezen keresztül pedig a gyerekek megismerik a fürdőket, a fővárosi nevezetességeket. Ráadásul az alkotók is szereztek új ismereteket, amikor beleásták magukat a források, fürdők történetébe. A második kötet alapszituációjának ötletét (eltűnik a Mikulás szánja, szaloncukorral megrakva) is a szaloncukor izgalmas eredettörténete adta.

A grafikai világ újdonsága az is, hogy a fajtajegyek felismerhetőek. De vannak nem magyar kutyafajták is: mindig úgy választottak, hogy egy adott fajtán keresztül mutassanak be egy foglalkozást vagy egy karaktert: a rendőrök rotweilerek, a főgonosz egy csaucsau, a gonoszul kutyuló vegyész pedig egy kínai csupaszkutya. Ezekhez mind társíthatóak bizonyos tulajdonságok, jellemvonások.

nyulasz-ket-konyv

Ez persze nem volt egyszerű: volt olyan karakter, amelyikből csak a negyedik-ötödik verzió került bele a könyvbe, de például a vizsla azonnal meglett. A legnehezebb a puli volt: vékony karakterként senki nem tudja elképzelni, ezért ebből egy ilyen duci, kedves titkárnő lett. A színe sem lehetett fekete, mert az a klasszikusan negatív karaktereknek jár, és sokadik próbálkozásra nyerte el végleges, zsemleszínét.

A két könyv már minden nagyobb könyvesboltban elérhető, a feladatlapok pedig letölthetők a BerGer Szimat Szolgálat weboldaláról, innen.

biukfenc


KÖVESS MINKET: