Több mint százezer önkéntes vette ma fel a kesztyűt, hogy a TeSzedd! – Összefogás a tiszta Magyarországért akció keretében szedje össze az eldobott szemetet. Iváncon illegális szemétlerakót, máshol egy autó komplett műszerfalát találták
Százezer zsákba töltöttek ma hulladékot, de hogy pontosan mennyit, azt majd csak az országos adatok összesítése után fogjuk mi is megtudni. De az már biztos, hogy az akciót szervező Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség munkatársai a XVII. kerületben mindössze néhány óra leforgása alatt több száz zsák hulladékot, valamint gépjárműroncsokat szedtek össze.
A már második alkalommal megrendezett országos hulladékgyűjtő akción már tavaly is több mint 160 ezer ember, 156 vállalat, 403 civil szervezet, valamint 551 közintézmény vett részt, 1500 helyszínen. Idén pedig több mint 700 település jelezte, hogy reggel 8 és este 6 óra között szedik a közterületen szétdobált szemetet, amiből igen sokféle akadt, mivel a hullámpalától a fecskendőn át a műanyag vödrön és számítógépek alkatrészein keresztül egészen az autóroncsig szinte minden volt. Iváncon illegális szeméttelepet találtak, máshol pedig egy autó hátsó ülésére és teljes műszerfalára bukkantak.
MTI Fotó: Mészáros János
MTI fotó: Mészáros János
Szerencsére az időjárás kedvezett a munkához, de a Kisalföldön, Baranyában, Zalában és Somogyban olykor gyenge eső rontott a körülményken.
A helyi hulladékgyűjtéssel foglalkozó közszolgáltatók a bezsákolt hulladék nagy részét ma már el is szállították, ahol ezt nem nem tudták megoldani, ott a jövő hét folyamán fogják megtenni.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A magyarországi TeSzedd! Akciót 2011. május 21-én szervezték meg először, idén pedig mi vagyunk a 29. ország, ahol közösségi hulladékgyűjtést tartottak, pár napja Lappföldön, holnapután pedig Nepálban, Indiában és Bangladesben gyűlnek össze az önkéntesek, hogy szeméttől tisztítsák meg a Földet.
Ha hasznosnak találod a programot, nyomj egy lájkot a cikkre!