Ha szeretitek a horrort, a velőtökbe vájó véres félelmet, irány a budapesti Lázár utca, aminek egyik pincéjében egy interaktív horror színházat találtok. Most épp Lakatos Levente író, A halál labirintusa című rémtörténetét játsszák,
2012-07-15 10:59


SZM



A House Of Horror Budapest egy interaktív horrorszínháza, vagyis ki oda belép, nem ússza meg sértetlenül, hisz minden pillanat kellemes ijesztgetést tartogat. A mintegy 500 négyzetméteres területen aligha kellene klasszikus előadásokra számítanotok, hiszen színpadon játszódó események és nézőtéri üldögélés helyett ti is az események részesévé váltok, mivel egy olyan labirintus 13 termén kell végighaladnotok, ahol szörnyek, őrültek és gyilkosok leselkednek rátok.

A hangulatteremtés már a belépéskor megkezdődik. Az előtérben sejtelmes füstfátyol dereng, a falakon komor hangulatú képek, a pulton egy jó 30 cm-es Bőrpofa figura láncfűrésszel. A folyosó elején egy darabolós sorozatgyilkos fürdőszobáját láthatjátok, de bentről sem szűrődnek ki túl biztató hangok. Igaz ugyan, hogy ebben a pincében mindig sejtelmes sötétség honol, a biztonság kedvéért fényes nappal is lemehettek, hiszen a House of Horror a hét minden napján, déltől egészen este tízig nyitva tart. Azt azonban tudnotok kell, hogy ehhez a vérfagyasztó látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges.









A halál labirintusa című rémtörténet szerzője a Legyél te is sikeres fiatal, a Barbibébi és a LoveClub írója, Lakatos Levente most nem könyvben, hanem ebben az interaktív történetben írta ki magából rémisztgető hajlamait.

- Nagyon szeretem a horrorfilmeket, ám a céltalan vérontás számomra nem elég. Akkor élvezem a borzongató történeteket, ha van valami valóságalapjuk. Olyan, amiről azt gondolom, hogy na, ez velem is megeshetne. –árulta el nekünk.

- Elárulhatsz valami konkrétumot is a történetről?

- A Halál labirintusa gyakorlatilag egy opció arra, mivel találhatják magukat szemben azok, akik kapnak egy lehetőséget a túlélésre. Ez a téma már jó ideje érett bennem, de soha nem volt arra lehetőségem, hogy kiírjam magamból.

- Milyen a visszajelzéseid vannak a fogadtatásról?

- Azt gondolom, hogy a közönség szereti A Halál labirintusát. Egyrészt az addigi műsor logikai elemekkel bővült, másrészről az előadás időben is hosszabb lett. Meglátásom szerint az ember a saját kétségeitől sokkal jobban fél, mint egy üvöltő embertől, éppen ezért mentálisan ugyan megterhelő a kaland, de a kijutást követően mindenki nagyon lelkesen mesél a bent történtekről. Azt hozzá kell tennem, hogy az időpontok, és ezzel együtt a férőhelyek vészesen fogynak, ezért érdemes minél hamarabb megejteni a foglalást.



Elérhetőség:
Cím: Budapest, 1065. Lázár utca 7.
Tel.: 0670/596-62-45
http://www.houseofhorrorbudapest.com

Időpont foglalás:
Tel.: 0670/596-62-45
info@houseofhorrorbudapest.com
Nyitvatartás:
Hétfőtől - Vasárnapig 12-22 óráig
Jegyárak:

Csoportos kedvezmények:
1-4 fő esetén 2.800 Ft/fő
5-6 fő esetén 2.240 Ft/fő
7-8 fő esetén 2.100 Ft/fő
9-től pedig 1.960 Ft/fő



Ha te is elmennél a horrorszínházba, nyomj egy lájkot a cikkre!



Tetszett? Nézd meg a többi új cikkünket is! :)

www.szeretlekmagyarorszag.hu - Értékek és élmények*




Séta a Gellért fürdőben
A Gellért fürdő épülete mindig lenyűgöző, megunhatatlan. Járjátok be velünk a színes üvegtetővel fedett központi csarnokot és a belső tereket.

Szépségek


Kedd szépe: Zsófi

Csúcsfotók


Csúcsfotók: Balogh Dániel

Szépségek


Csütörtök szépe: Vivien

Csúcsfotók


Csúcsfotók: Lakatos Benedek



Szolgáltatások: