A Balatonnál szürke viharfelhők alatt egy sokat látott, ősz szakállú arc. Egy férfi, aki egy jegygyűrűvel a kezében lassan levetkőzik, majd anyaszült meztelenül elindul a víz felé. Belép a tóba és egyre mélyebbre süllyed a jéghideg vízben.
Íme a klip - dőljetek hátra, jó szórakozást:
Rendező, operatőr és vágó: Bedzsula Ádám és Kocsis Erik
Ólafur Arnalds világhírű zenész, aki fellépett már Magyarországon is, például az A38-on, az Akváriumban és a Trafóban. Az ambinet, az elektronika és a komolyzene ötvözetéből alkotott egyedülálló zenei világa mindenhol óriási sikert aratott. Az izlandi művésznek most jelent meg harmadik nagylemeze, a For Now I Am Winter.
A Genero.tv pályázatának tétje: melyik film lesz Arnalds This Place Was A Shelter című dalának hivatalos klipje. A világ minden tájáról 200-an pályáztak, köztük Bedzsula Ádám és Kocsis Erik. Ők egyébként már korábban is dolgoztak együtt, például a hivatalos Ozora fesztiválfilmeken.
"Egy hozzám hasonló álmodozó szeretné hinni, hogy nem tűnik el egyszerűen a felejtésben, és egyszerre törekszik arra, hogy minél többet elérjen és véghezvigye mindazt, ami emberileg a pillanatban lehetséges” - ezt az instrukciót adta a kliphez Arnalds.
A magyar filmesek a 14-es villamoson látták meg leendő főszereplőjüket, egy a 63 éves nyugdíjas villamosmérnököt. Ő pedig örömmel vállalta, hogy meztelenre vetkőzve besétál a film kedvéért a jéghideg Balatonba. A vízalatti felvételeket pedig egy medencében vették fel. Ezek a képek Seres Bálintnak köszönhetően készültek el.
A beérkezett pályaművekből Ólafur Arnalds és a Genero.tv csapata választja ki a győztest, de a nézettség alapján a magyar film jó eséllyel indul, mert az egyik legnépszerűbb.
A magyar videóklipet és a többi 200 induló munkáját itt találjátok.
Ha tetszik a film, nyomj egy lájkot!
A Balatonnál szürke viharfelhők alatt egy sokat látott, ősz szakállú arc. Egy férfi, aki egy jegygyűrűvel a kezében lassan levetkőzik, majd anyaszült meztelenül elindul a víz felé. Belép a tóba és egyre mélyebbre süllyed a jéghideg vízben.
Íme a klip - dőljetek hátra, jó szórakozást:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pokorny Lia Kálloy Molnár Péter családjának adományozta a félmillió forintos díját
A színművész a Kálloy Molnár Péter-díj átvételekor a teljes pénzjutalmat a néhai színész családjának ajánlotta fel. Az összeget a Kálloy Alapítvány a művész befejezetlen filmterveinek és írásainak gondozására fordítja.
A Kálloy Molnár Péter-díjat kedden este adták át először, az elismerést olyan polihisztoroknak ítélik oda, akik több művészeti ágban is egyedülállót alkottak – írta a Blikk. Az első díjazottak Pokorny Lia és Lutter Imre lettek.
A 6SZÍN Teátrumban tartott átadón a színésznő a díj megtartása mellett a pénzjutalom sorsáról egyértelműen döntött:
„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra.”
Pokorny Lia hozzátette, barátja sokat küzdött és nagyon vágyott az elismerésre, amit szerinte életében meg is kapott, de talán sosem élte meg igazán, hogy mennyire tisztelik és szeretik.
A színművész özvegye, Lestár Ágnes először udvariasan visszautasította, majd végül elfogadta a felajánlást.
„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott.”
Az özvegy elmondta, számos befejezetlen munka maradt a színész után. „Van több filmterv, van verseskötet, ami kiadásra vár, könyvek, forgatókönyvek, zenék...” – sorolta.
Lestár Ágnes a díj szimbolikájáról is beszélt, amely egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura fog. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – mondta.
A Kálloy Molnár Péter-díjat kedden este adták át először, az elismerést olyan polihisztoroknak ítélik oda, akik több művészeti ágban is egyedülállót alkottak – írta a Blikk. Az első díjazottak Pokorny Lia és Lutter Imre lettek.
A 6SZÍN Teátrumban tartott átadón a színésznő a díj megtartása mellett a pénzjutalom sorsáról egyértelműen döntött:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 20 éves kori pucér fotója indította el a karrierjét, tévé nélkül nőtt fel, és nem hisz a heteroszexuális emberekben – Emily Ratajkowski 35 éves
Sokan úgy hiszik, hogy egy gyönyörű, de butácska nő, nos, ők nem is tévedhetnének nagyobbat: az értelmiségi szülei orvosnak szánták, és mindig nagy könyvmoly volt, de nem fél profitálni a testéből.
A modell, író, vállalkozó, podcaster és színésznő Emily O’Hara Ratajkowski 1991. június 7-én született Londonban, amerikai szülők, Kathleen Balgley és John Ratajkowski gyermekeként. A család nem maradt az angol fővárosban Emily születése után, helyette a kaliforniai tengerparti városban, Encinitasban nevelték fel egyetlen gyermeküket, akit már egészen kisgyermekkorától kezdve a művészet világa felé tereltek. Kathleen egyébként író és irodalomprofesszor, aki a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i campusán szerzett irodalomtudományi doktori fokozatot. A lányához hasonlóan ő is már kora gyermekkorától kezdve lelkes könyvfaló volt.
Számos szakmai eredménye közül az Emily anyjaként szerzett tapasztalatait nevezi „a leginkább életet megváltoztató, és a legjobb értelemben vett” élménynek.
Apja, John pedig elismert képzőművész és középiskolai rajztanár volt. 40 éven át oktatott rajzot San Diegóban, sőt, a San Dieguito Academyn még a saját lányát is tanította, ahol a diákjai „Ratának” hívták. Foglalkozott rajzolással, festészettel, szobrászattal, kerámiával, nyomtatással és litográfiával is, de a festészetet tartja az igazi szerelmének.
A szülei egyébként bohém életet éltek, és nem hittek a tévében, így Emily enélkül nőtt fel, illetve erősen befolyásolták Emily szépségről alkotott nézeteit is. A modell többször megnyílt az édesanyja szépséghez való viszonyáról és azokról a tudatalatti üzenetekről, amelyeket a lányának közvetített, utalva arra, hogy nők a szépségből merítrik az erejüket. Ezt a nézetet azonban Emily a saját könyvében, a 2021-ben kiadott My Bodyban már megkérdőjelezte. „Úgy gondolom, anyám megtanulta, hogy a szépség biztosíthatja számára a biztonságot a kapcsolataiban és a mindennapi interakciókban. Hogy megértse, hol áll ebben a rangsorban, bizonyos szempontból létfontosságú volt a túléléséhez. Szerintem azonban nincs győzelem vagy vereség a szépség kapcsán. Ez olyasvalami, amit szerintem minden fiatal nőnek el kell felejtenie.”
A meztelen igazság
Ratajkowski kijelentette, hogy etnikailag „lengyel-izraelinek” tartja magát, mivel az ősei Kelet-Európából vándoroltak ki Izraelbe. Emellett ír felmenői is vannak, fiatalon a Cork megyei Bantryben is eltöltött néhány nyarat, valamint kb. 14 éves koráig Mallorcán is gyakran megfordult a család, mivel a szülei felújítottak ott egy házat.
Emily a modellkedés előtt kipróbálta a focit, a színészkedést és a balettet is. Gyerekként és tizenévesként részt vett néhány helyi színházi produkcióban.
A formálódó évei alatt a fotográfiában és a művészetben megjelenő meztelen női alakokkal való gyakori találkozás, beleértve az apja munkáit is, valamint Helmut Newton és Herb Ritts fotóit, felkészítette Emilyt a későbbi aktokra. „Van ez a kultúra, amelyben főleg a férfiak pornót néznek, de aztán megbotránkoznak egy klasszikus meztelen portrén vagy fényképen, én viszont soha nem éreztem így” – mondta egyszer erről.
Talán a színészkedés foglalkoztatta annak idején a leginkább, egy színészoktató bátorítására pedig megismerkedett egy tehetségkutatóval, aki segített neki felvenni a kapcsolatot a Ford Models ügynökséggel. Még aznap, 14 évesen szerződést kötött a Forddal, majd tini modellként szerepelt a Kohl's és a Nordstrom nyomtatott katalógusaiban. 15 évesen már színészi meghallgatásokra járt a Disneyhez, az iCarly című sorozatba akart bekerülni, de általában csak zsarnok vagy pompomlányok szerepeit kapta, jelentősebb karakterek nem jöttek össze.
A pucérkodós videóklip
A San Dieguito Academybe járt, egy encinitasi középiskolába, miközben Los Angelesben modellkedett és színészkedett. Két jelentéktelen filmszerep után Gibby barátnőjeként, Tashaként tűnt fel az iCarly 3. évadának két epizódjában. A menedzsere lebeszélte arról, hogy túl sok színészi munkát vállaljon, amíg nem tud jobban válogatni. 2009-ben egy évig járt az UCLA-re, majd otthagyta az egyetemet, és úgy döntött, hogy teljes munkaidőben modellkedni fog. Később elmondta, hogy a UCLA Művészeti és Építészeti Karán folyó képzőművészeti oktatást önkényesnek és a művészi elképzeléseivel ellentétesnek találta, illetve egyáltalán nem élvezte a diákszövetségekben való részvételt.
A fotós Tony Durannal készített kampányok és fotósorozatok után Emily a treats! nevű művészi erotikus magazin több számában is pózolt, beleértve a 3. szám címlapját is, 2012 márciusában. Szerinte ennek a borítónak köszönhető, hogy két nagy horderejű videóklipszerepet is kapott.
Ezek egyike volt Robin Thicke, T.I. és Pharrell Williams 2013-as videója, a Blurred Lines, amelynek köszönhetően világhírű lett. Thicke ugyanis meglátta Ratajkowski treats!-es címlapfotóját, és meggyőzte Diane Martel rendezőt, hogy castingolja be őt a Blurred Lineshoz. Ratajkowski eleinte elutasította a felkérést, attól tartva, hogy videóklipmodellként fogják beskatulyázni, de Martel végül meggyőzte őt. A videót 2013. március 20-án tették közzé, március 28-án pedig Thicke kiadott egy cenzúrázatlan változatot, amelyben Ratajkowski meztelen felsőtesttel volt látható.
A Blurred Lines ellentmondásos volt: a klipet szexistának nevezték a nők látszólagos lealacsonyítása miatt, és egyesek úgy érezték, a dalszöveg a nemi erőszakot népszerűsíti. Mások szerint azonban a szöveg éppen a női erőt és a szexuális szabadságot támogatja. Ratajkowski nem tartotta szexistának a videót, mivel állítása szerint lehetőséget adott neki, hogy elmondja, mit gondol a mai feminizmusról és általában a nők popkultúrában betöltött szerepéről. Vagyis nem érezte úgy, hogy tárgyként kezelik, és élvezte a szexuális jellegű fellépést.
A Blurred Lines persze hatalmas sláger lett, 2013-ban az első helyet szerezte meg számos ország zenei slágerlistáján, többek között Kanadában, Írországban, Hollandiában, Új-Zélandon és az Egyesült Királyságban. Bár az év végi amerikai Billboard Hot 100 listán „csak” a második helyet szerezte meg, mégis 12 egymást követő héten át az első helyen volt, ezzel pedig a évtized leghosszabb ideig első helyen álló dala lett, mígnem az Uptown Funk (Mark Ronson és Bruno Mars) le nem körözte 2015-ben.
A túl szexi lány
A Blurred Lines széles körű ismertséget hozott Ratajkowskinak, többek között szexszimbólummá avatta. 2013 októberében az Esquire magazin őt választotta „Az év nőjének”, ezzel megelőzve az online rajongói szavazás döntősét, Jennifer Lawrence-t is.
Ben Afflecknek is borzasztóan megtetszett a Blurred Linesban Emily, olyannyira, hogy felkérte őt a szeretője szerepére David Fincher 2014-es Holtodiglan című filmjébe, így jött össze végül a modellkedés mellett a a színészi mellékszál is.
Az alakítását egyébként többségében dicsérte a szakma, így jöhetett a következő projekt. 2015 augusztusában került a mozikba a Miénk a világ című zenés romantikus dráma Zac Efronnal, majd 2018-ban a Túl szexi lányAmy Schumerrel, a SötétségbenNatalie Dormerrel és Az otthon melegeAaron Paullal. A 2019-es Hazugok és tolvajok után azonban pár évre parkolópályára tette a színészkedést. A szünet egyik oka egyébként az volt, hogy Emily édesanyját, Kathleent 2018-ban rákkal (többszörös mielómával) diagnosztizálták, s akkor azt mondták neki, nincs gyógymód erre a változatra, amely a csontvelőben termelődő fehérvérsejteket érinti. „2019 életem egyik legnehezebb éve volt. Anyukám nagyon beteg volt, én súlyos depresszióval küzdöttem, és minden nagyon bizonytalannak tűnt” – nyilatkozta évekkel később erről az időszakról. Nos, Kathleen szerencsére azóta is köztünk van. Emily pedig a tavaly bemutatott Túl sok című Lena Dunham-sorozatban tért vissza Wendy Jones szerepével. Legközelebh a Bright Future című tévés vígjátékban láthatjuk majd Lisa Kudrow partnereként.
Gyermek Rocky után
Emily magánélete nem volt tele botrányokkal. A hódításai között volt állítólag a rendező James Gunn (A galaxis őrzői-filmek, Superman) a DJ-ként ismert Andrew Taggart és a rapper Jack Harlow is. Az már viszont biztos, hogy 2013 és 2014 között a színész Andrew Drydennel volt együtt, majd 2014 és 2018 között (tehát már hosszabb távú kapcsolatnak is lehet nevezni) a zenész és pókerjátékos Jeff Magid volt a szerelme.
Majd 2018. február 23-án Ratajkowski az Instagramon jelentette be, hogy egy New York-i bírósági esküvőn hozzáment Sebastian Bear-McClard színész-producerhez, akivel csupán néhány hete járt. Két és fél évvel később, 2020. október 26-án pedig megerősítette, hogy kisbabát várnak.
Az egyik esszéjében Emily arról írt, hogy sem ő, sem a férje nem akartak beszélni a gyermekük neméről, amíg meg nem született a pici. Ratajkowski 2021. március 8-án adott életet a fiuknak, és minden bizonnyal Rocky-rajongók a szülők, ugyanis a Sylvester Apollo Bear nevet adták neki. Emily és Sebastian mégsem maradtak együtt, nem sokkal Sly első születésnapja után, 2022 júliusában különváltak, majd szeptemberben Emily beadta a válókeresetet. Majd még ugyanebben az évben biszexuálisnak vallotta magát, kijelentve: „Úgy gondolom, a szexualitás egy csúszó skálán mozog. Nem igazán hiszek a heteroszexuális emberekben.”
Azóta Emily álltólag rövid ideig kavart többek között Brad Pitt-tel, Pete Davidsonnal, Eric Andréval és Harry Stylesszal is, jelenleg pedig a nála 10 évvel idősebb francia filmrendező, Romain Gavras (Eljő a napunk, Tiéd a világ, Athéné) a párja, akivel 2025 novemberében szerettek egymásba.
A modell, író, vállalkozó, podcaster és színésznő Emily O’Hara Ratajkowski 1991. június 7-én született Londonban, amerikai szülők, Kathleen Balgley és John Ratajkowski gyermekeként. A család nem maradt az angol fővárosban Emily születése után, helyette a kaliforniai tengerparti városban, Encinitasban nevelték fel egyetlen gyermeküket, akit már egészen kisgyermekkorától kezdve a művészet világa felé tereltek. Kathleen egyébként író és irodalomprofesszor, aki a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i campusán szerzett irodalomtudományi doktori fokozatot. A lányához hasonlóan ő is már kora gyermekkorától kezdve lelkes könyvfaló volt.
Számos szakmai eredménye közül az Emily anyjaként szerzett tapasztalatait nevezi „a leginkább életet megváltoztató, és a legjobb értelemben vett” élménynek.
Apja, John pedig elismert képzőművész és középiskolai rajztanár volt. 40 éven át oktatott rajzot San Diegóban, sőt, a San Dieguito Academyn még a saját lányát is tanította, ahol a diákjai „Ratának” hívták. Foglalkozott rajzolással, festészettel, szobrászattal, kerámiával, nyomtatással és litográfiával is, de a festészetet tartja az igazi szerelmének.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Krasznahorkai László: Erősen gondolkodom a kiszálláson
A Nobel-díjas író egy marosvásárhelyi közönségtalálkozón beszélt arról, hogy komolyan fontolgatja az írás abbahagyását. Krasznahorkai László azonban azt is elmondta, a döntést tudatosan halogatja.
„Erősen gondolkodom a kiszálláson, sőt, eddig vártam sok olyan eseményre, amely ezt magától megoldja, de nem történt meg” – mondta az író.
A döntés elodázását családi okokkal magyarázta: „Mivel van egy csomó gyerekem és unokám, és tudom, mit jelentek nekik, ezt az egészet csak húzom, halogatom.”
„Számomra ez olyan, mint a zongorám a lakásban: nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne játsszak rajta” – fogalmazott Krasznahorkai az írásról, amelyet egyfajta belső kényszerként írt le.
A visszavonulás gondolata szorosan kapcsolódik legújabb, A magyar nemzet biztonsága című szatirikus regényéhez, amelyben önmaga írói alteregója is megjelenik, aki szintén ugyanezen gondolkozik.
Az író a beszélgetésen megismételte korábbi, gondolatmenetét, hogy nem tudta volna elképzelni, hogy valaki önként elolvasná könyveit. A jellegzetes, és vicces kérését is ismét megfogalmazta a közönség felé: bár vegyék meg a köteteit, de inkább ne olvassák el őket, mert nem akar senkit sem rombolni a műveivel.
A szerzői esten, ahol a Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János kérdezte őt, szó esett az írásról, a nyelvről és Tarr Bélához fűződő barátságáról is – szemlézet az Index a beszélgetést, melyet itt tudtok megnézni:
Krasznahorkai-interjú:
Krasznahorkai a 2025-ös Nobel-díj átvétele óta többször is markánsan foglalt állást a nyilvánosság előtt. A díjátadó előtt elmondott stockholmi beszédében a lázadásról és az emberi méltóságról beszélt. Az év elején egy La Repubblica-interjúja miatt vitába keveredett Ókovács Szilveszterrel, majd búcsúbeszédet mondott Tarr Béla temetésén, tavasszal pedig Iványi Gábor lelkésznél tett támogatói látogatást.
„Erősen gondolkodom a kiszálláson, sőt, eddig vártam sok olyan eseményre, amely ezt magától megoldja, de nem történt meg” – mondta az író.
A döntés elodázását családi okokkal magyarázta: „Mivel van egy csomó gyerekem és unokám, és tudom, mit jelentek nekik, ezt az egészet csak húzom, halogatom.”
„Számomra ez olyan, mint a zongorám a lakásban: nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne játsszak rajta” – fogalmazott Krasznahorkai az írásról, amelyet egyfajta belső kényszerként írt le.
A visszavonulás gondolata szorosan kapcsolódik legújabb, A magyar nemzet biztonsága című szatirikus regényéhez, amelyben önmaga írói alteregója is megjelenik, aki szintén ugyanezen gondolkozik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új bizonyítékok vagy régi történetek? Megnéztük a Netflix Michael Jackson-sorozatát
Michael Jackson neve újra mindenhol ott van, és a Netflix pontosan tudja, mikor kell rákapcsolni. Az új dokumentumsorozat a legendás sztár egyik legvitatottabb időszakát veszi elő. Rengeteg archív felvételt kapunk, de a nagy kérdés továbbra is ugyanaz marad. Vajon tényleg közelebb kerülünk az igazsághoz?
A Michael Jackson körüli viták sosem tűntek el igazán, de az utóbbi időszakban ismét reflektorfénybe került a popzene talán legellentmondásosabb alakja. Egy új nagysikerű, de eléggé biztonsági mozifilm, a folyamatos médiafigyelem és a róla szóló véget nem érő diskurzus ismét előtérbe helyezte azt az embert, akit egykor egyszerűen csak a Pop Királyának neveztek. Nehéz ma már elképzelni, mekkora kulturális jelenség volt Michael Jackson a nyolcvanas és kilencvenes években. Taylor Swift és Sabrina Carpenter semmi hozzá képest. Nem csupán egy sikeres előadó volt, hanem egy globális ikon, akinek hatása messze túlmutatott a zeneiparon.
Még ha szörnyűségeket is művelt, azt is elnézték neki a rajongói. De vajon miket művelt?
Éppen ezért különösen ügyes időzítés a Netflix új dokumentumsorozata, a Michael Jackson: Az ítélet, amely a 2005-ös bírósági ügyet veszi górcső alá. Ekkor lendült támadásba az amerikai igazságszolgáltatás. A sorozat célja látszólag az, hogy új perspektívából mutassa be az eseményeket, és betekintést engedjen abba a tárgyalásba, amely talán a leginkább meghatározta Jackson életének utolsó éveit.
A dokumentumsorozat legnagyobb vonzereje kétségtelenül az archív anyagokban rejlik. Nem csupán a korabeli híradások ismert felvételei kerülnek elő, hanem olyan exkluzív akták is, amelyek a nyomozás oldalát mutatják be. A készítők jelentős hangsúlyt fektettek arra, hogy a néző minél közelebb kerüljön az ügy szereplőihez, a nyomozókhoz, a tanúkhoz és a tárgyalóterem légköréhez. Ezek a pillanatok adják a sorozat legerősebb jeleneteit, mert képesek felidézni azt a médiacirkuszt, amely annak idején körülvette az ügyet. S ez nem kis botrány volt. A Michaelt védők és a szélsőjobbos kereszténydemokraták folyamatos harcban álltak egymással a tárgyalóterem előtti parkolóban.
Formailag a produkció pontosan azt nyújtja, amit ma egy Netflix-dokumentumfilmtől elvárhatunk. Sokan kritizálják a Netflixet, mert megöli a dokumentumpiacot.
Túl gyorsan, túl nagy pénzből gyártanak futószalagon szórakoztatást, és nem tájékoztatni szeretnének. Jelen esetben is inkább erről van szó. Láthatóan itt is archív felvételek, interjúrészletek, dramatizált jelenetek és feszes vágás váltják egymást. A sorozat emiatt könnyen fogyasztható, lendületes, és ügyesen adagolja az információkat, hogy a néző figyelme egy pillanatra se lankadjon. Technikailag nehéz komolyabb kifogást emelni ellene, hiszen a streamingóriás az elmúlt években gyakorlatilag tökélyre fejlesztette ezt az infotainment típusú dokumentumfilmes receptet.
A legnagyobb problémám inkább magával a témával van, vagy pontosabban azzal, hogy lehet-e egyáltalán választ adni egy olyan kérdésre, amelyre talán soha nem kapunk végleges egyértelmű feleletet. Michael Jackson lassan húsz éve halott, így a történet egyik legfontosabb szereplője már nem tud reagálni az elhangzott állításokra. Nem lehet kihallgatni a szörnyeteget/sérült/ártatlan szupersztárt. Ez a körülmény szinte minden róla szóló dokumentumfilm fölött ott lebeg, és a Michael Jackson: Az ítélet sem tudja megkerülni ezt a dilemmát.
A sorozat ugyan igyekszik új nézőpontokat behozni, de gyakran az az érzésünk támad, hogy nem feltétlenül a teljes kép bemutatása a cél.
Bizonyos szereplők és vélemények jóval nagyobb hangsúlyt kapnak, mint mások. Többször halljuk, hogy ugyanazokat a véleményeket mondogatják. Különösen igaz ez Martin Bashirre, aki jelentős képernyőidőt kap a történet elején. Az újságíró neve szorosan összefonódott Jackson botrányaival, az ő riportjára építették a 2005-ös vádakat, így érthető a jelenléte, ugyanakkor a sorozat néha túlzottan is támaszkodik az ő nézőpontjára.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a dokumentumfilm egyoldalú lenne, de időnként érezhetően egy bizonyos irányba próbálja terelni a néző következtetéseit. Miközben folyamatosan azt sugallja, hogy az ügy bizonyos elemei rendkívül gyanúsak, a szemléltetett bizonyítékok nem mindig tűnnek elég erősnek ahhoz, hogy végleg lezárják a vitát. A néző így könnyen abban a helyzetben találja magát, mint az elmúlt húsz évben oly sokan: rengeteg állítást hall, számos kellemetlen részletet ismer meg, de a végső igazság továbbra is elérhetetlen marad.
Talán emiatt válik különösen érdekessé az összehasonlítás más Jackson-dokumentumfilmekkel.
A Leaving Neverland például sokkal erősebb érzelmi hatást gyakorolt a közönségre, és jóval megrázóbb, bátrabb, sokkolóbb élményt nyújtott. A Michael Jackson: Az ítélet ezzel szemben inkább egy könnyebben fogyasztható, populárisabb megközelítést választ. Kevésbé akar sokkolni, inkább próbálja újra keretezni az eseményeket. Pontosan ezért éreztem a Jackson mozifilmet teljesen érdektelennek jó zenével, ami miatt ezt a doksi sorozatot fogom elfelejteni kb. 2 nappal később. Nem elég bátor, nem elég alapos és inkább csak a sztár nevének sikerét akarja meglovagolni.
A sorozat legnagyobb erénye végül is, hogy képes újra beszélgetést indítani Michael Jackson örökségéről. Nem szolgál bombasztikus leleplezésekkel, nem forgatja fel a korábban ismert narratívát, és nem ad egyértelmű választ a legfontosabb kérdésekre sem. Inkább egy újabb darabja annak a hatalmas kirakósnak, amelyet évtizedek óta próbál összerakni a közvélemény, ám valószínűleg sose fog összeállni a kép.
A Michael Jackson: Az ítélet tehát nem az a dokumentumsorozat, amely pontot tesz az ügy végére.
Inkább egy korrektül elkészített, jól szerkesztett összefoglaló, amely néhány új perspektívát kínál, de nem változtatja meg alapjaiban azt, amit eddig tudni véltünk. Akit érdekel Michael Jackson története, valószínűleg érdemes megnéznie, de aki a végső igazságot keresi, ezúttal sem fog közelebb kerülni hozzá. A kérdőjel továbbra is ott marad a Pop Királyának neve mellett. Vajon igazából mi történt?