kodklub
Gyerekotthonban élő fiataloknak tanít programozást egy alapítvány
A cél, hogy a gyerekek bepillanthassanak ebbe az érdekes világba, és növeljék az önbizalmukat.
Forbes, IT Extreme
2017. március 14.

A KódKlub elnevezésű projekt arról szól, hogy ingyenes technológiai foglalkozásokat tartanak gyermekotthonban élő fiataloknak a Technológiai Oktatásért Alapítvány oktatói. A program célja egyfelől az, hogy megismertessék a fiatalokat a programozás alapjaival. Másfelől pedig cél az is, hogy

az élvezetes tanulási folyamatokkal és a sikerélményekkel a gyermekotthonban élők önbizalmát is növeljék.

A projekt a Google 87 millió forintos támogatásával indulhatott el. A KódKlub oktatatói tavasszal és ősszel 8 fővárosi és vidéki gyermekotthon közel 100 fiataljának tartanak majd foglalkozásokat tíz héten keresztül.

Az órákon a programozás alapjain túl játékok, weboldalak és mobilos alkalmazások fejlesztésével is foglalkoznak majd a 6 és 18 év közötti fiatalok. Ezen kívül a fejlesztőcégek irodáiba is szétnézhetnek, hogy bepillantást nyerhessenek a programozók mindennapjaiba.

Korábban a Technológiai Oktatásért Alapítvány állt a kifejezetten lányok technológiai oktatásáért felelős Skool projekt mögött is.

"
Nagyon örülünk, hogy a Skool projekt sikerei után alapítványunk tevékenységét egy olyan területre terjesztjük ki, ami régóta a szívügyünk

- mondta Major Zsófi, a Technológiai Oktatásért Alapítvány ügyvezetője.

"

A Google segítségével aktívan részt veszünk a hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeinek javításában, így ott segíthetünk, ahol különösen nagy szükség van a támogatásunkra, és ahol jelentős hatást tudunk elérni. Nagyon örülünk, hogy ebben egy olyan fontos partnerrel dolgozhatunk együtt, mint a Google, akinek szemlélete egybevág azzal, amit a fiatalok technológiai felzárkóztatásáról gondolunk.

A Technológiai Oktatásért Alapítvány oktatói egyébként külön tréningen is részt vetnek,

hogy felkészüljenek a hátrányos helyzetű gyermekek felkészítésére.

Az otthonban élő fiataloknak ugyanis egészen mások az igényei, a tanárok feladatai közé tartozik az is, hogy felkészítsék őket a továbbtanulásra és az elhelyezkedésre is.

"
Minden olyan kezdeményezés, mely nyitottabbá teszi számukra a világ megismerését, hozzásegíti őket, hogy ahhoz, hogy majdan kikerülve a társadalomba, egyenértékű, magabiztos személyiséggel rendelkezzenek"

– mondta Kövesdy Katalin, a Cseppkő Óvoda igazgatója a Forbes-nak.

A képeken: a Technológiai Oktatásért Alapítvány kifejezetten lányok technológiai oktatásával foglalkozó Skool projekt. Forrás: Facebook


KÖVESS MINKET: