Nemsokára olyan lesz a Google Earth, mint a Sim City, csak épp igazi. 3D-ben barangolhatod be a világot majd a saját mobilodon. A Google ugyanis ezúttal repülőkkel fényképezi körbe a bolygót, hogy térhatású térképet készítsen. Ezt most fotók
2012-06-10 11:03


SZM

VIDEÓ: ilyen lesz a 3D-s Google-világ



A Google Maps-et egy továbbfejleszett háromdimenziós nézettel bővítik. A Google repülőgépek segítségével oldja meg a fényképezést, amelyek 45 fokos szögből, négy különböző irányból készítenek képet az épületekről – ezt előre gondosan megtervezett repülési mintával valósítják meg, amelyben több átfedés is van.

Az így elkészített képeket aztán algoritmusok illesztik össze, amelyek meghatározzák az épület végső formáját és színét. A folyamat teljesen automatikusan zajlik, a 3D-s képek készítéséhez emberi beavatkozásra egyáltalán nincs szükség. A rendszer elég intelligens ahhoz, hogy felismerje, hogy mely képrészletek vannak takarásban, illetve árnyékban. A Google reményei szerint a kétdimenziós térkép- és vektoradatok, valamint a háromdimenziós képek kombinálásával pontosabbá – és főleg látványosabbá – válhat a helymeghatározás.

A térhatású épületeket azonban csak az igazán okos telefonokkal lehet majd látni. Valószínű, hogy minimum Android 4.0 ICS rendszerű telefonok lesznek képesek működtetni az új funkciót.

Nézzétek a képeket:










A Google azt is bejelentette, hogy offline, azaz internet nélkül is használható lesz navigációs alkalmazása, a Maps. Az ingyenes alkalmazás térképnézettel is bővül, vagyis több mint 100 ország térképét tölthetitek majd le az okostelefonotokra. Ez olcsóbbá és biztonságosabbá teszi a tájékozódást, hiszen nem kell attól tartanotok, hogy „megszakad a vonal”.

Az új Maps offline üzemmódja minden Android 2.2 Froyo, 2.3 Gingerbread, 3.2 Honeycomb, vagy 4.0 Ice Cream Sandwich rendszerű kütyüvel használható lesz.



A harmadik szenzációs újítás a Street View Trekker névre hallgató eszköz. Ez tulajdonképpen egy hátizsákra szerelt kamera – ugyanolyan, amivel a Google Street View autói furikáztak világszerte. Ám ezzel a 18 kilós szettel olyan helyre is eljuthat a „google-turista”, ahová autóval sohasem tudna.

A rögzítésért tizenöt darab 5 megapixeles kamera felel, amelyek fotóit a beépített háttértár tárolja az első lementésig, a Google rendszere pedig elemzi azokat még a webre való publikálás előtt.

VIDEÓ: ilyen a Google hátizsákos cucca



Egy ilyen hátizsákkal akár a Rám-szakadékot is digitalizálni lehet úgy, hogy a gép előtt ülve bármelyik pontján 360 fokban körbenézhetünk majd.

Annál is inkább, mert bár egyelőre csak a cég munkatársai használhatják az eszközt, idővel elképzelhető, hogy külsősöknek is elérhetővé teszik.



Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot! :)




Erőss Zsolték eltűntek
A Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője megerősítette a hírt, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban eltűnt. A keresésüket egyelőre nem folytatják.

Szépségek


Hétfő szépe: Mercédesz

Csúcsfotók


Csodálatos Balatoni ború

Szépségek


Csütörtök szépe: Fanni

Csúcsfotók


Magyar valóság fotós szemmel