Erőss Zsolték bajban vannak
Erőss Zsolt és Kiss Péter a 8000 méter feletti "halálzónában" rekedt, miután helyi idő szerint tegnap este hatkor feljutottak a Kancsendzönga csúcsára.
Három héttel megnyitása után elzárták a Siófoki-zsilipet, ezzel a Balaton vízleeresztése befejeződött. Így a tó vize a viszonylag magas vízállás miatt tökéletes lesz a strandolásra egész nyáron.
Kihalnak, mert rondák?
Néhány állat nagyon bájos külsővel rendelkezik, néhányukkal viszont rútul elbánt az anyatermészet. Ám a csúnya állatokra szinte senki sem figyel, pedig közöttük is sok a kihalásra ítélt fajta. Egy brit férfi rajtuk próbál segíteni.
Kistigrisek születtek Nyíregyházán
Pamír idén a látogatók előtt szülte meg kicsinyeit a Nyíregyházi Állatparkban. A picik életét így első naptól nyomon követhetitek.
Megszületett a fekete gólyafióka
A Gemenci Ökoturisztikai Központban a keselyűsi fekete gólya fészekben kikelt az első fióka. Nézzétek meg webkamerán ti is!
Világító lények barlangja
Új-Zéland és a világ egyik legkülönlegesebb barlangjában láthatók a világító lárvák. Nézzétek meg ezt a rendkívüli helyet.

Végre itt az igazi eperszezon! Az édes, piros gyümölcs a sajttortába is remekül illik. Ez a sütemény gyorsan elkészíthető, ráadásul sütni sem kell. A receptet kezdőknek is ajánljuk!
Bodzás pillecukor házilag
A pillecukor egy francia cukrász találmánya, aki az ókori egyiptomi mályvás nyalánkságát fejlesztette tovább. A habkönnyű édességet otthon is elkészíthetitek. A szezonhoz illően bodzaszörppel ízesítve.
A legjobb Coca-Cola címkék
Cimbi, Bajnok, Nagy Ő, Lelkitárs, és még sorolhatnánk. A Coca-Cola címkéin nem csak a keresztnevekkel találkozhatsz! Íme néhány a legjobbak közül.
Sült túrós-fahéjas karika
Ez az édesség a fánkra hasonlít, receptje egy régi családi füzetből került elő. Bloggerünk elkészítette és nagy sikert aratott vele. Fahéjas porcukorral meghintve az igazi. Próbáljátok ki ti is!
Eperleves
Ez az üde eperleves gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, így szinte minden étrendbe beilleszthető. Behűtve az igazi, kiváló étel kánikula idejére is.

Hajnalka 24 éves és egy pubban dolgozik. Kedvenc állata a saját macskája, kedvenc évszaka pedig a tavasz és imádja az eső illatát. Szeret strandra járni és úszni és fotózni.
Vasárnap szépe: Vivien
Vivien Székelyudvarhelyről küldte be fotóit. Az erdélyi lány szeret bulizni, kirándulni, és modellkedik is.
Péntek szépe: Fruzsi
Fruzsi még tanul, ha végez, emberekkel foglalkozik majd. De közel áll hozzá például a zene és a tánc is, és a filmeket is kedveli.
Szombat szépe: Claudia
Claudia többször volt már a nap szépe. Azóta sokat változott külsőleg, most kaptunk róla friss képeket.
Csütörtök szépe: Viviven
Vivien egy igazán sokoldalú lány, aki egyaránt szeret táncolni vagy például olvasni, de a kutyusáért is odavan. Ugyanakkor arra is kíváncsi, vajon a széles közvélemény hogyan vélekedik róla. Ezzel kapcsolatos kérdéseire most választ kaphat.

Katasztrofális pusztítást okozott hétfő délután egy tornádó Oklahoma Cityben. Viharok és forgószelek nálunk is okoztak károkat az elmúlt hetekben. Az oklahomai tornádóról készült videókat nézve, szerencsére sokkal kisebbeket.
Hatalmas napkitörés volt
Erős napkitöréseket észlelt az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA az elmúlt napokban, a legutóbbit szerdán. Az utóbbi tizennégy hónapban a mostaniak voltak a leghevesebbek.
Forgószél Borsodban
Borsod, Szabolcs és Hajdú megye északi részén jégeső hullott, majd tubát és tornádót is láttak. Ez sem éppen tipikus májusi időjárás...
Chris Hadfield újra a Földön
Kedd hajnalban ért földet a Szojuz űrhajó, amivel Chris Hadfield és két társa elhagyta a Nemzetközi Űrállomást. A kanadai űrhajós valóságos sztárrá vált űrbéli internetes posztjainak köszönhetően. Nézzétek meg, hogyan ért földet!
Egy magyar is a Marsra költözne
Egy magyar jelentkező is van azok között, akik közül kiválasztják a tíz év múlva induló Mars-utazás résztvevőit. Az utazás azonban egyirányú: aki a vörös bolygón kezd új életet, bajosan tér vissza a Földre.

Ijesztő, félelmetes és mégis csodaszép. Elmondható mindez a mostanában ránk törő viharokról. Takács István félelmet nem ismerve állt gépével a vihar közepén, hogy ti is részesülhessetek a lenyűgöző élményből.
A legszebb viharfotók - tőletek
Hatalmas vihar vonult át az ország felett tegnap éjjel. A gyülekező viharfelhőket és a tomboló villámlást is sokan lefotózták közületek - a legjobb képekből válogattunk.
Rémisztően élethű szobrok
Élő embereknek látszanak, legalábbis első pillantásra, de valójában szobrok. Annyira élethűek, hogy az már szinte félelmetes: minden apró részlet tökéletes rajtuk. Készítőjük műveivel megosztja a közönséget: van, aki imádja, van, aki p
Megrajzolt Magyarország
Magyarország legszebb tájai, épületei kelnek életre Ábrók Miklós rajzain. Nem csak gyönyörűek, nagyon pontosak és valósághűek is ezek a rajzok - egyik-másik első látásra fényképnek tűnik.
Csúcsfotók: repülő folyadékok
"Lenyűgöző látni, milyen alakot vesz fel egy folyadék, miközben repül" - vallja Manon Wethly. A belga fotóstól semmilyen folyadék nincs biztonságban: mindent feldob a levegőbe, legyen az tea, kávé, bor, üdítő, tej vagy éppen répalé.

Egy faltörő-játékot rejtettek el a Google keresőjében. Ti is játszhattok vele - most eláruljuk, hogyan tudjátok előcsalni a keresőből.
A Google úgy működik, mint az agyunk
Mire képes a Google és mi az, amivel nem tud megbirkózni? A cég vezetője elárulja, mennyit tud a kereső és hogyan kellene fejleszteni, ha utol akarják érni az emberi agy kapacitását.
Magyar játék a Street View-n
Elraboltak, és a világ egy ismeretlen sarkában térsz magadhoz. Segítséget kérsz, de csak akkor tudnak megmenteni, ha megmondod, hol vagy.
Elfelejtheted a jelszavad!
Meguntad, hogy folyton elfelejted a jelszavad? A szakemberek már dolgoznak a megoldáson.
Véletlen milliárdos
A Facebook ma már életünk része, a kitalálója, Mark Zuckerberg pedig még mindig csak 29 éves. De hogyan csinált egy egyetemi projektből mára 100 milliárd dolláros céget?

Szépségek


Vasas Vanda az új királynő

Csúcsfotók


Ilyen a havas Mecsek

Szépségek


Csütörtök szépe: Timi



Szolgáltatások: