Magyar kutya nyert a Világ-kiállításon
Magyar tenyésztésű és tulajdonban lévő jószág nyerte a budapesti Kutya Világkiállítást. Koroknai József Bottom Shaker My Secret nevű bobtailje lett a legszebb.
Bartis Attila egy éven át írt tárcákat az Élet és Irodalom című folyóiratnak, ezeket írásait „A Lázár apokrifek” című kötetben adta ki. Ebből olvashattok egy írást.
Ma: Varró Dani
Gyermekkönyvet nagyon nehéz írni, legalábbis jót. Varró Daninak viszont ez is a kisujjában van. Legújabb kötetéből kaptunk néhány részletet.
Ma: Karinthy Márton
Karinthy Márton író, rendező, színházigazgató idén Kossuth díjat kapott. A Karinthy családról szóló Ördöggörcs című nagy sikerű kötete nemrég újra megjelent. Ebből olvashattok most egy részletet.
Ma: Juhász Ferenc
Juhász Ferenc, aki egyike élő klasszikusainknak, idén lesz 85 éves. Egy szép szerelmes verset küldött nekünk a Pegazus istállói című kötetéből.
Irodalom: Tóth Krisztina
Tóth Krisztina Akvárium című regénye júniusban, az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg. Ebből küldött nekünk egy részletet.

Néhány állat nagyon bájos külsővel rendelkezik, néhányukkal viszont rútul elbánt az anyatermészet. Ám a csúnya állatokra szinte senki sem figyel, pedig közöttük is sok a kihalásra ítélt fajta. Egy brit férfi rajtuk próbál segíteni.
Megszületett a fekete gólyafióka
A Gemenci Ökoturisztikai Központban a keselyűsi fekete gólya fészekben kikelt az első fióka. Nézzétek meg webkamerán ti is!
Világító lények barlangja
Új-Zéland és a világ egyik legkülönlegesebb barlangjában láthatók a világító lárvák. Nézzétek meg ezt a rendkívüli helyet.
Kistigrisek születtek Nyíregyházán
Pamír idén a látogatók előtt szülte meg kicsinyeit a Nyíregyházi Állatparkban. A picik életét így első naptól nyomon követhetitek.
Szavazz az év állatára!
Szerintetek a vidra, a fekete gólya vagy a halványfoltú küllő legyen az év állata? A WWF Magyarország elindította a versenyt, ti is szavazhattok a neten.

Ma tartották a "Fald Fel Amerikát" névre hallgató tatai hamburgerezőben a II. Burger-evő Versenyt . A két kilós, Tripla-X-es óriásburger még a tavalyi győztesen is kifogott: a negyede a tányéron maradt.
Sült túrós-fahéjas karika
Ez az édesség a fánkra hasonlít, receptje egy régi családi füzetből került elő. Bloggerünk elkészítette és nagy sikert aratott vele. Fahéjas porcukorral meghintve az igazi. Próbáljátok ki ti is!
Eperleves
Ez az üde eperleves gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, így szinte minden étrendbe beilleszthető. Behűtve az igazi, kiváló étel kánikula idejére is.
A legjobb Coca-Cola címkék
Cimbi, Bajnok, Nagy Ő, Lelkitárs, és még sorolhatnánk. A Coca-Cola címkéin nem csak a keresztnevekkel találkozhatsz! Íme néhány a legjobbak közül.
Szaft - ahol tunkolhatsz kedvedre
Végre egy hely, ahol jó szaftos pörköltek várnak tunkolásra, ráadásul többféle kenyérrel. Mindez pedig remek környezetben, és elfogadható áron.

A Szex és New York filmben láthattuk, hogy létezik luxustáska-kölcsönző. Most végre Budapesten is megnyílt az első bolt, ahol designer ruhákat kölcsönözhetünk!
Hódít a negatív graffiti
Nem rongálnak, mégis firkálnak. A negatív graffiti hívei takarítva alkotnak.
Fashion Week magyar szemmel
Milyen színek, formák, anyagok várhatóak a jövő évi divatban? A máltai Fashion Week-en bemutatott kollekciókból válogatunk egy magyar fotós segítségével.
A világ 10 legextrémebb étterme
Összegyűjtöttük a világ 10 legkülönlegesebb éttermét. Van, amelyik a víz alatt van, van, amelyik a levegőben. Van, ahol horrorvacsora vár, és akad, ahol szexi nővérkék.
Csúszda a könyvtárban
Csúszda, könyvespolc és házimozi egyben. Fantasztikus ötlet egy olyan házban, ahol sok gyerek lakik. De biztosan örülnének az ovisok vagy iskolások is egy ilyen könyvtárnak vagy tornateremnek.

Emlékeztek még a nagy sikerű Breakout játékra? Már a hetvenes években elindult hódító útjára, és sokan azt hiszik, már nem is létezik. Most újra megtalálhatjátok.
Elfelejtheted a jelszavad!
Meguntad, hogy folyton elfelejted a jelszavad? A szakemberek már dolgoznak a megoldáson.
Véletlen milliárdos
A Facebook ma már életünk része, a kitalálója, Mark Zuckerberg pedig még mindig csak 29 éves. De hogyan csinált egy egyetemi projektből mára 100 milliárd dolláros céget?
Magyar játék a Street View-n
Elraboltak, és a világ egy ismeretlen sarkában térsz magadhoz. Segítséget kérsz, de csak akkor tudnak megmenteni, ha megmondod, hol vagy.
Nézd meg, hol járnak a Google-kocsik
Mától megint nálunk járják az utakat a Google autói, hogy még frissebb, még pontosabb képet készítsenek Magyarországról. Megnézheted, merre járnak!

Cimbi, Bajnok, Nagy Ő, Lelkitárs, és még sorolhatnánk. A Coca-Cola címkéin nem csak a keresztnevekkel találkozhatsz! Íme néhány a legjobbak közül.
Sült túrós-fahéjas karika
Ez az édesség a fánkra hasonlít, receptje egy régi családi füzetből került elő. Bloggerünk elkészítette és nagy sikert aratott vele. Fahéjas porcukorral meghintve az igazi. Próbáljátok ki ti is!
Eperleves
Ez az üde eperleves gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, így szinte minden étrendbe beilleszthető. Behűtve az igazi, kiváló étel kánikula idejére is.
A legjobb Coca-Cola címkék
Cimbi, Bajnok, Nagy Ő, Lelkitárs, és még sorolhatnánk. A Coca-Cola címkéin nem csak a keresztnevekkel találkozhatsz! Íme néhány a legjobbak közül.
Szaft - ahol tunkolhatsz kedvedre
Végre egy hely, ahol jó szaftos pörköltek várnak tunkolásra, ráadásul többféle kenyérrel. Mindez pedig remek környezetben, és elfogadható áron.

Szépségek


A nap szépe: Mónika

Csúcsfotók


Jégzajlás: nézz körül a képben

Szépségek


Szombat szépe: Eszter

Csúcsfotók


Pesti esti görbetükör



Szolgáltatások: