fo1
Ez lett a világ leggyönyörűbb gyermekkórháza
Művészek festettek ki egy londoni kórházat, hogy a színes falak között gyorsabban gyógyuljanak a kis betegek.
forrás: BoredPanda
2015. február 08.

Erre a londoni gyermekkórházra senki nem mondhatja, hogy baljós hangulatú, rideg épület. Legalábbis amióta a brit Visual Arts nevű csapat szabad kezet kapott a felújításban. Hihetetlenül szépen dekorálták a belső tereket.

A művészeket az a gondolat motiválta, hogy a vidámabb, színesebb környezetben gyorsabban fognak gyógyulni a gyerekek. Elképesztő színkavalkáddal varázsolták át a kórtermeket. Ráadásul szokatlan anyagokat is felhasználjanak: néhány szoba falába fából készült játékfigurákat, porcelán állatokat és egy bakelitdinoszauruszt is beépítettek.

Baleseti osztályt és a belgyógyászatot Morag Myerscough festette ki. Művét a természetből merített motívumok, az art deco, az ázsiai népművészet és a viktoriánus építészet mellett olyan táblák is inspirálták, amiket a vidámparkokban látni. Célja az volt, hogy a beteg gyerekek és szüleik megpróbálják jól érezni magukat a kórházban.

A hematológia osztály életteli falai Donna Wilson munkáját dicsérik. Számára a legfontosabb az volt, hogy a kórház minél kevésbé tűnjön kórháznak. A belső terek nyugalmat és jókedvet árasztanak:

A Járóbeteg-ellátás falait Chris Haughton varázsolta mesebelivé. A kórtermek számozása helyett például mindenhová állatokat festett, így az unalmas 1., 2., 3. kórterem helyett "Oroszlán szoba", "Papagáj szoba", "Halas szoba" lett.

A légzésrehabilitációs osztály felelőse Millet Goodman volt, aki sok fából készült játékot épített a falba, hogy elvonja a gyerekek figyelmét a betegségükről. Íme:

A lépcsőházat Katherine Morling díszítette álomszerű képeivel és porcelánszobrokkal, hogy először ezeket lássák meg a kórházba lépők:

Az osztályok berendezéseit lefestő Doran akkor volt a legboldogabb, mikor látta, hogy egy ágyban fekvő kislány azért hagyja abba a sírást, mert rácsodálkozik a mellette lévő elválasztó függönyre:

Sürgősségi osztályt kifestő Tord Boontje főleg a részletekre figyelt, hogy képein minden egyes nap legyen valami újabb felfedezni való:

A kórház játszóházát Morag Myerscough mintái díszítik. A kicsik és szüleik itt is színes ábrák között tudnak kikapcsolódni a kórház mindennapjaiból:

Forrás: Bored Panda

Ha Magyarországon is szeretnél ilyen kórházakat látni, nyomj egy lájkot!


KÖVESS MINKET:



Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!