Almáskamarás lázasan dolgozik, hogy megépítse az ország kemencéjét. Kicsik és nagyok téglánként építették meg a remekművet, amiben augusztus 20-án az ország kenyerét sütik majd. Nézzétek meg, hol tartanak!
2012-08-05 19:41
Almáskamarás lázasan dolgozik, hogy megépítse az ország kemencéjét. Kicsik és nagyok téglánként építették meg a remekművet, amiben augusztus 11-én sütik meg az első kenyeret. Nézzétek meg, hol tartanak!

SZM



Nem ez az első akciója Almáskamarásnak. Múlt télen az ország legnagyobb hóemberét állították fel, mely öt méteres magasságból figyelte a település lakóit. Ezúttal egy újabb nagyfába vágták a fejszéjüket, mikor elhatározták, hogy megépítik az ország legnagyobb kemencéjét.

"Interneten ajánlotta fel két neves építész az ország másik végéből, hogy ingyen készítik el a terveket. A terv nagyon szép lett. Sokkal szebb, mint amit mi álmodtunk meg" – mesélte a beol.hu-nak Boda Péter, az ötletgazda.





A kemence alapkövét május 26-án helyezték el, melyben egy időkapszulát is elrejtettek az utókor számára. Majd nekiláttak a szükséges alapanyagok begyűjtéséhez, melyben több cég is nagy segítségükre volt.

Akadtak olyan vállalkozások, melyek ötven százalékos vásárlási kedvezményt ajánlottak fel a dél-békési falunak vagy éppen ingyen ásták ki az alapot. Az építésben nagy szerepet vállalt a Harruckern Közoktatási Intézmény is.











A falu népe is kivette részét a munkából. A tíz négyzetméteres, tetővel fedett kemence építését még a környező falvak polgármesterei is előremozdították, egy-egy tégla elhelyezésével.

A kemencét augusztus 11-én adják át ünnepélyes keretek között, majd pedig elsőként az ország kenyerét sütik meg benne.

Ha tetszik ország kemencéje, nyomj egy lájkot! :)






Palya Bea búcsúja Erőss Zsolttól
Megható, személyes hangú, csodálatos Facebook-posztban búcsúzik a magyar énekesnő a legnagyobb magyar hegymászótól.

Szépségek


Hétfő szépe: Brigitta

Csúcsfotók


Csúcsfotók: Kovács Balázs II.

Szépségek


Kedd szépe: Barbi

Csúcsfotók


Csúcsfotók: Rizsavi Tamás