Megtiltaná az energiaitalok eladását a 18 éven aluliaknak az illetékes minisztérium. Ezt azzal indokolják, hogy az energiaitalok egészségtelenek. Ha valóban életbe lép a rendelet, az energiaitalokra ugyanolyan tiltás vonatkozna, mint az alkoholra.
A tiltás tervéről a dehir.hu hírportál ír. Egy képviselőnek adott írásos válaszra hivatkoznak, amelyben Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter arról ír hogy már létező nemzetközi (dán, német, francia, norvég ) gyakorlatok mintájára megkezdték annak a jogszabályi előkészítését, hogy 18 éven aluliaknak ne lehessen eladni energiaitalt.
A miniszter szerint a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, így például a jelentős koffeintartalmú, illetve metil-xantint és taurint tartalmazó energiaitalok fogyasztását kívánják ezzel visszaszorítani.
A dehir.hu azt írja, szakorvosok szerint az energiaitalok rendszeres és túlzott fogyasztása hosszú távon cukorbetegséghez, kiszáradáshoz, vesebajokhoz, szívritmuszavarokhoz vezethet, ezért fiatalkorban semmiképp sem javasolt a fogyasztása.
Az energiaitalok nem csak koffeint, hanem több, a koffein hatását felerősítő összetevőt is tartalmaznak. Átmenetileg felpörgetnek, növelik a teljesítményt, de utána még erőteljesebb fáradtságot okozhatnak. Ez pedig könnyen elindíthat egy ördögi kört, amikor újabb és újabb dobozok kerülnek elő.
Nézzetek meg egy riportot, melyben Dr. Zacher Gábor toxikológus is nyilatkozik:
„Szinte csak káros hatásai vannak. Az az átmeneti jobb gondolkodás, gyorsabb feladatmegoldó képesség, vagy nagyobb fizikai teljesítmény nem éri meg azt az árat, amit hosszú távon kell fizetni” – hangsúlyozta Dr. Gönczi Ferenc, a Kenézy Kórház Kft. csecsemő- és gyermekgyógyásza a dehir.hu-nak.
AZ ÁNTSZ felmérése szerint az energiaitalt kipróbálók több mint harmada (39%) 11-12 éves kora között ivott először energiaitalt, sőt, 9%-uk már 6-8 éves korában megtette ezt.
A 10 és 18 év közötti válaszadók 15%-a mondta, hogy volt már rosszul energiaitaltól. Negyedüket orvosi ellátásban kellett részesíteni. Zaklatottságról, ingerlékenységről, felfokozott idegállapotról, nyugtalanságról, álmatlanságról számoltak be. Előfordult még szédülés, hányinger, hányás, valamint szapora szívverés és mellkasi szúrás is.
A válaszolók többsége tud a kockázatokról. Ennek ellenére a kérdőívet kitöltők 21%-a jónak tartja a termék fogyasztását, 90%-a pedig úgy nyilatkozott, hogy szüleik tudtával isznak energiaitalt.
Emlékeztek még a nagy sikerű Breakout játékra? Már a hetvenes években elindult hódító útjára, és sokan azt hiszik, már nem is létezik. Most újra megtalálhatjátok.