József Attila 1937-ben ezen a napon, vagyis december 3-án hunyt el. Ma vedd le a polcról valamelyik verseskötetét, és olvasd el néhány versét. Így emlékezzünk Magyarország egyik legnagyobb költőjére.
2011-12-03 18:23




"József Attila költészete forradalmat jelentett a magyar irodalom történetében: az az új szemléletmód, ahogyan verseiben az »én«-t felépíti, láttatja, összhangban volt Európa és Amerika akkori költészetével.

Öröksége sok évtizedre meghatározta a magyar költészet tendenciáit. Ahogy minden igazán nagy alkotó esetében, az övében is azt látjuk, hogy száz évvel születése után legalább annyi újdonságot tud mondani, mint a megelőző évtizedekben” – mondta Bókay Antal Énszerkezet, önteremtés – József Attila üzenete című előadásának bevezetőjében, a Mindentudás Egyetemén.

Kedvenc József Attila-verseink közül válogattunk: hallgasd, nézd, olvasd!

Az előadók: Latinovits Zoltán, Kaszás Attila, Mácsai Pál, Hobo és Jordán Tamás











Neked melyik a kedvenc idézeted tőle?

Ha szereted József Attilát, nyomj egy lájkot! :)




Erőss Zsolték bajban vannak
Erőss Zsolt és Kiss Péter a 8000 méter feletti "halálzónában" rekedt, miután helyi idő szerint tegnap este hatkor feljutottak a Kancsendzönga csúcsára. Az extrém hideg és oxigénhiány nehezíti a helyzetüket.

Szépségek


A nap szépe: Ági

Csúcsfotók


Kísérteties infrafotók Pécsről

Szépségek


A nap szépe: Brigitta

Csúcsfotók


Jó reggelt, Budapest!