Elvis Presley kedvence is látható Keszthelyen, ahol pár hete nyílt meg a Cadillac Múzeum. Európa egyik legjelentősebb gyűjteményében faküllős autót, a rock and roll királyának luxusverdáját, és A keresztapa című filmben is szerepelt járgá
A keszthelyi gyűjtemény tulajdonosa Garamvölgyi Gyula igazi ritkaságokat tudott beszerezni az amerikai aukciós portálok közvetítésével.
A gyűjtemény legöregebb darabja Németországból került Keszthelyre. Az 1923-as Cadillac Phaetont V8-as motor hajtja, 5100 köbcentiméteres, oldalszelepelt "szíve" több mint 60 lóerős. Máűr 80 kilométeres sebességgel is kipróbálták. Jellegzetes faküllős kerekeit nemcsak stabilak, hanem áthidalják az út hibáit is.
Extra és érdekesség is van benne bőven: a vízhőfokot például az alumíniumból készült motorháztető feletti hűtődíszen kell keresni. Egy nagy teljesítményű kompresszort is szereltek a kocsiba, a sofőr oldalán lévő ajtó alatt van a kivezetése, hogy akár a jármű saját kerekét is felpumpálják vele.
Kézzel is lehetett gázt adni a fapadlós járgánynak, amelyben a bőr ülőlapokat felújították, de a háttámlák még eredetiek, akárcsak a lehajtott vászontető. Nem tévedés, öt pedál található a vezető előtt, amelyek között pihentető és indító pedál is van. A mindössze 2500-as szériában készült kocsik keszthelyi példányának csupán az elejét kellett nikkeleztetni, illetve az elektromos rendszerét felújítani.
Nem mindennapi darab a mellette álló, 1932-ben készült LaSalle Sedan, az autó ugyanis dokumentáltan A keresztapa című filmben szerepelt. Az árverési hirdetményben is jelezték, hogy James Caan, azaz Sonny Corleone vezette az autót, ezt a jármű papírjai és az akkor készült fotók is bizonyítják.
Az autónak a B oszloptól két irányban nyílnak az ajtói, a tágas utastérben még az eredeti szövetkárpit feszül. A 115 lóerős, hatalmas, 35 collos kerekeken gördülő autó érdekessége, hogy a szélvédő fölemelhető, hogy beengedje a hűsítő menetszelet. Új gazdája 31 800 dollárért vette meg.
Igazi klasszikus, gömbölyded forma az ebben a teremben látható harmadik autó, egy 1946-ban készült Sedan. A Cadillac gyártósoráról azt követően gördült le, hogy négy éven át harckocsikat és repülőgépeket gyártott a cég. A Sedan 150 lóerős, V8-as motorjából például kettő hajtotta meg az M24-es harckocsit. A keszthelyi darab apró szépségeinek egyike a tanksapka helye, amely az önmagában is művészien megkonstruált hátsó lámpa felhajtásával érhető csak el.
A múzeum másik termében az 1950-es évektől indul az időutazás. Az 1959-es, majdnem hatméteres, cápafarkú Coupe csomagtartójában nemhogy három ember, de szinte egy egész baseballcsapat elférhetett. De a kocsi hátsó ülése is majdnem franciaágy méretű, nem véletlen, hogy akkoriban sok-sok gyerek fogant rajtuk. Az alapfelszereltségként már akkor szervokormánnyal és -fékkel, motoros ablakemelővel ellátott kocsi 6400 köbcentiméteres motorja 325 lóerős.
A szépen csillogó karosszéria ellenpontja a szintén a rock and roll korszakából származó 1954-es fehér Eldorado, amely még ebben az állapotában is a gyűjtemény legdrágább kocsija. Szinte minden eredeti még rajta, a patinás üléseket azért részben helyreállították, és motorikusan is felújították a 47 500 dollárért leütött gépcsodát.
A múzeum legifjabb tárgya az 1993-ban az olasz Pininfarina által tervezett Allante, a Cadillac egyetlen kétüléses modellje. Olaszországban gyártották a kasznit, Amerikában szerelték bele a 295 lóerős, 32 szelepes motort. Igen drága darab volt, miután csak évente három-négyezer darabot gyártottak belőle. Hihetetlenül süppedős ülésein helyet foglalva hűtőt, tévét és más extraszolgáltatást is kínál az utasainak.
A keszthelyi múzeum falain a Cadillac sztárjai és kedvelői is felvonulnak Al Caponetól Woody Allenen át egészen Elvis Presleyig, akinek 64 darab ilyen kocsija volt.
Az Egyesült Államok elnökeinek épségére is ez a márka vigyáz évtizedek óta, a páncélozott elnöki limuzinok a biztonságukról is nevezetesek. De a magyar hírességek is büszkék voltak autójukra, az éppen a zalai Tótszerdahelyen kastélyt építtető Fedák Sári is Cadillac-tulajdonos volt.
A Cadillac név a gyáralapító, Henry Leland francia őseitől származik, Antoine Laumet de La Mothe Cadillac ugyanis 1701-ben a mai Detroit környékének felfedezője volt. A mai napig is a francia családi címer modernizált változata a cég logója.
A Cadillac mint autó sok mindenben első volt. A kurblizástól szerették volna megkímélni a nőket, ezért konstruálták meg 1912-ben az önindítót. Később az első márka volt, amelyik nemcsak fekete vagy fehér, hanem színes autókat is gyártott, és már 1964-ben szereltek bele automata klímaberendezést. Ma idehaza talán 60 darab oldtimer Cadillac lehet. A keszthelyi gyűjtemény most 12 darabos, de a bővítés folyamatos.