A neves üzletembert 85 éves korában érte a halál Olaszországban - adta hírül az MTI vasárnap este. A Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnökére, volt országgyűlési képviselőre és korábbi washingtoni nagykövetre emlékezünk
Zwack János, az Unicumot készítő Zwack-gyár társtulajdonosa és Wahl Vera voltak a szülei. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban 1945-ben érettségizett, ahol a 25. sz. Szent Imre Cserkészcsapat tagja volt. Egy évvel később felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára, de emellett a családi gyárban is dolgozott. 1947-ben ifjúsági teniszbajnok, később apja tanácsára elhagyta az országot, először Olaszországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Közgazdasági tanulmányait emiatt előbb Milánóban, majd New Yorkban fejezte be.
Amerikai állampolgárrá vált, majd elkezdett dolgozni 1952-ben a connecticuti New Havenben egy alkoholimportőr cég menedzsereként, két évvel később pedig már egy chicagói borimportőr cég társtulajdonosa lett.
Az üzletember
1964-ben önálló borimportőr céget alapított New Yorkban, két évvel később egy másik szeszipari vállalat exportigazgatója lett. 1970-ben elhagyta az Egyesült Államokat, Bécsbe ment a családi vállalat irányítása érdekében.Magyarországra 1988-ban tért haza, és egy évvel később Emil Underberg német likőrgyárossal alapított közös cége és a Budapesti Likőripari Vállalat létrehozta a Zwack Unicum Budapest Kft-t. 1991-ben a cég privatizálta a Budapesti Likőripari Vállalatot, megalakítva ezzel a Zwack Unicum Rt.-t, melynek társtulajdonosa és az igazgatóság elnöke lett.
2008-ban visszavonult a cégvezetéstől, helyét legifjabb fia, Zwack Sándor és legifjabb lánya, Zwack Izabella vette át. Üzleti tevékenységén túl 1956-ban Eckhardt Tiborral megalakította a First Aid for Hungary nevű jótékonysági szervezetet, mely az 1956-os forradalom menekültjeit segélyezte. A szervezet tiszteletbeli elnöke Herbert Hoover korábbi amerikai elnök volt.
1990-ben egy rövid ideig a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnökeként is tevékenykedett. 1998-ban a Magyar Vállalkozói Szalon elnökévé választották, ezen kívül 1995 és 1999 között a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke, 2003 és 2004 között pedig a Vállalkozók Országos Szövetségének soros elnöke volt, amelynek 2003-ban lett elnökségi tagja.
2002-ben az év vállalkozójává választották, 2008-ban pedig Budapest díszpolgári címévél tüntették ki.
A politikai karrierje
Magyarország washingtoni nagykövetévé 1990-ben nevezték ki, emiatt lemondott amerikai állampolgárságáról. 1992-ben a Liberális Polgári Szövetség-Vállakozók Pártja elnökévé választották. 1994-ben választási szövetséget kötött a Szabad Demokraták Szövetségével, a Fidesszel és az Agrárszövetséggel, amelynek értelmében a négy párt közös jelöltjeként indult Kecskeméten, ahonnan bejutott az Országgyűlésbe. Ő volt az egyetlen független képviselő az új Országgyűlés megalakulásakor. 1995-ben lemondott pártelnöki tisztségéről.
1995 és 1997 között a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja volt. Országgyűlési képviselőként támogatója volt a kábítószer elleni felvilágosító tevékenységet folytató DADA Alapítványnak.
1998-ban a Szabad Demokraták Szövetsége által támogatott független képviselőjelölt volt, de mandátumot nem szerzett. Ugyanebben az évben átlépett az pártba. 1999-ben az országos tanács, majd ennek elnökségének a tagja volt. 2000-ben a párt ügyvivőjévé választották, a posztot 2003-ig viselte. 2002-ben pártja országos listáján újra bejutott az Országgyűlésbe, de fél évvel később lemondott mandátumáról. Ekkor a mezőgazdasági bizottság tagja volt. 2010-ben, a pártfelülvizsgálat során nem újította meg párttagságát.
Felesége és hét gyermeke gyászolja őt. Nyugodjon békében!